Vasárnap kezdődik a zsidó év utolsó hónapja, elul. A hónap, amikor visszatekintünk, számot vetünk az eltelt időszakkal, és átgondoljuk, hova jutottunk az elmúlt egy évben.

A hónap, amikor a félelmetes napokra készülünk: ros hásánára, a tíz bűnbánó napra és jom kipurra. Reggelente sófárt fújnak a zsinagógákban, és a megszokottak mellett különlegesen erre a néhány hétre az imarendbe illesztett zsoltárokat is mondanak. Szfárádi zsidók a szombatokat kivéve az egész hónapban, askenázi zsidók csak a hónap utolsó napjaiban szlichot, bűnbánó imákat mondanak hajnalonként a zsinagógában.

E komoly jelentéstartalom mellett más jelentősége is van azonban e hónapnak. Az „elul” nevet sokféleképpen magyarázzák bölcseink. Az egyik, legismertebb, feloldása: „áni ledodi vedodi li” – én a kedvesemé vagyok és a kedvesem az enyém. Ez a négy szó idézet a Slomó (Salamon) király által írott Énekek Énekéből (6:3). Ennek megfelelően azt mondják, hogy elul hónap különös mértékben alkalmas házasodásra. Hogyan kapcsolódik össze a két gondolatkör? Vannak, akik azt mondják, hogy ahogyan az ember számot vet az elmúlt évével, és önkritikájának szűrőjén át sorra veszi annak eseményeit, szeretné, ha ez a folyamat szeretetteljes, együtt érző, nem pedig büntető, bántó módon menne végbe. Az Énekek éneke a felnőttek közötti szeretetteli kapcsolatot élteti, a másik közelsége utáni vágyat jeleníti meg. Bölcseink magyarázata szerint ez az Isten és a zsidó nép közötti intim kapcsolat megszemélyesítése. Így tehát az elulban szükséges önvizsgálat folyamata az együttérzésben és a szeretetben mélyen gyökerező, az ember és az Örökkévaló közti kapcsolat keretein belül mehet végbe.

A szeretet ugyanúgy elválaszthatatlan része az életnek, mint a víz. A zsidóságban éppen ezért központi értékként jelenik meg a szeretet. A parancsolatok között szerepel, hogy szeresd Istenedet, szeress másokat és szeresd önmagadat. Fontos, hogy elul hónapban az elmúlt év tetteinek felülvizsgálatával újra rátalálhassunk a szeretet útjára. A szeretet azonban munkát, odaadást, felkészülést is igényel, hogy valóban adni tudjunk egy kapcsolatban. Ez az előkészület, a felkészülési idő az újrakezdésre elul hónap. Az Örökkévaló, mások és önmagunk szeretetének hónapja.

 Elul hónapra eső házassági évfordulóra, vagy egyszerűen csak mert finom:

Cheesecake/sajttorta

Tejes

Az aljához:

400 g darált háztartási keksz

150 g vaj

A töltelékhez:

1 pohár cukor

½ kg túró

1 doboz tejföl

3 tojás

2 ek. teljes kiőrlésű liszt

1 citrom leve

1 csomag vaníliás cukor

A darált kekszet alaposan összekeverjük a puha vajjal, majd sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk. Néhány perc alatt 160 fokon megsütjük (vigyázzunk, mert könnyen megég). A töltelék hozzávalóit sorban tálba tesszük, egyneművé keverjük, majd a torta elősütött aljára öntjük. Körülbelül egy óra alatt készre sütjük, ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával.

zsido.com

Megszakítás