Kóser gasztro: a pulyka

A négylábúak és a halak tekintetében a Tóra meghatároz bizonyos jeleket, melyek alapján felismerhetjük a kóser állatokat. A madarakkal kapcsolatban azonban csupán 24 madárfajtát sorol fel, amelyek nem kóserek (M.III. 11:13-19 és M.V. 14:12-18). Ebből az következik, hogy valószínűleg a legtöbb madár kóser, és csupán néhány kivétel létezik. Az évszázadok során azonban elveszett az a hagyomány, mely alapján meg tudnánk mondani, hogy pontosan melyek a Tóra által tiltott madarak, ezért ma nem tudjuk eldönteni pusztán a tórai felsorolás alapján, hogy egy adott madár fogyasztható-e.

A Misna (Chulin 3:6) felsorol néhány jellemzőt, melyek alapján eldönthető egy adott madárról, hogy kóser-e. Minden ragadozó madár tiltott, a kóser madaraknak van egy, a többi ujjhoz képest másik irányba mutató ujja, begye és könnyen eltávolítható zúzája. E kritériumok azonban nem kellőképpen pontosak, különös tekintettel arra nézve, hogy mit tekinthetünk ragadozó madárnak. Ennek eredményeként az elfogadott szokás az, hogy nem a jellegzetességekre, hanem a hagyományra támaszkodunk: csak olyan madárfajtákat fogyasztunk, amelyeket a zsidók nemzedékei mindig is fogyasztottak.

Ebben az esetben azonban a pulyka helyzete megkérdőjelezhető. A pulyka ugyanis az Újvilágban őshonos, és bár minden, a Misnában felsorolt tulajdonsággal rendelkeznek, egészen biztosan nincs folytonos hagyományunk a fogyasztására.

Érdekes módon az európai zsidók szinte azonnal ráálltak a pulyka fogyasztására, amint az Amerikában elérhetővé vált, és csak akkor került különböző rabbik elé a kérdés, amikor már széles körben elterjedtté vált a pulykafogyasztás. Sokan azt gondolták, hogy Indiából származik (innen a héber neve, tárnegol hodu – indiai csirke), és úgy vélték, hogy az indiai zsidók között folytonosan létezett a pulyka kóserságának hagyománya. Mivel rendelkezik a szükséges jelekkel, és a zsidók túlnyomó többsége már elfogadta kósernek, nem nyilváníthatjuk alaptalannak, vagy egyenesen tiltottnak a fogyasztását. Más szavakkal: szükségünk van a folytonos hagyományra ahhoz, hogy engedélyezzük a tiltottat, ám a hagyomány hiánya nem ad megfelelő alapot ahhoz, hogy megtiltsuk, amiről már korábban úgy gondoltuk, hogy megengedett.

Vannak, akik azt mondják, hogy a zsidók még az előtt kezdtek pulykát enni, mielőtt a XVI. században kialakult az a tradíció, hogy csak a hagyományosan fogyasztott szárnyasok kóserek. Az utolsó lehetséges igazolás a pulyka fogyasztására az lehet, hogy a pulyka és a csirke keresztezésével életképes hibrid jön létre, vagyis megtaláltuk a lehetséges útját annak, hogy egy esetleg megkérdőjelezhető állatot egy bizonyosan elfogadott állat „unokatestvérévé” tegyünk. Ezzel együtt vannak olyan, rendkívül szigorú közösségek, ahol nem fogyasztanak pulykát.

Szombaton – etimológiai magyarázatot használva – különösen helyénvaló pulykát enni, mivel a héber „hodu” szó egyaránt jelenti azt, hogy pulyka, és azt, hogy adjatok hálát, ahogyan a zsoltárban is olvashatjuk: „hodu láSem ki tov, ki leolám chászdo” – Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert jóságos, mert örökké tart a kegyelme!

Mézes-mustáros pulyka római tálban

Glutén- és tojásmentes

3-3 pulyka alsó- és felsőcomb

6 ek. mustár

6 ek. méz

4 fej hagyma felkarikázva

6 gerezd fokhagyma

Kolbász (elhagyható)

A római tálat tíz percre vízbe áztatjuk. A hagymát felkarikázzuk, és egy részét letesszük az edény aljára. A mézet és a mustárt összekeverjük, majd a keverékkel alaposan megkenjük a húsdarabok minden oldalát. A hagymára ráhelyezzük a húst, majd a maradék hagyma és fokhagyma következik, végül a kolbászokat is a hús köré helyezzük. A kolbász magas sótartalma miatt nincs szükség további sóra, ha nem használunk kolbászt, meg kell sózni az ételt. Lefedjük, és hideg sütőbe helyezzük. Bekapcsoljuk a sütőt 220 fokra, és másfél óra alatt puhára sütjük a húst, majd további 8-10 percen át fedő nélkül pirítjuk.

A méz nem igényel kósersági igazolást, a mustárra azonban mindenképpen kell megfelelő kósersági pecsét.

  • Küldés emailben