Menj el Fáraóhoz reggel, íme, ő kimegy a vízhez, állj elébe a folyam partján; a botot pedig, mely átváltozott kígyóvá, vedd kezedbe. És mondd neki: Az Örökkévaló, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak engem a pusztában; és íme, te nem hallgattál rám eddig. Így szól az Örökkévaló: Ezáltal tudod meg, hogy én vagyok az Örökkévaló; íme, én rávágok a bottal, mely kezemben van, a vízre, mely a folyamban van, és az átváltozik vérré. A hal pedig, mely a folyamban van; elvész és megbűzhödik a folyam; és az egyiptomiak undorodni fognak vizet inni a folyamból. (M.II. 7:15-18)

Az Egyiptomot vízzel ellátó, öntöző, tápláló folyót, a Nílust a régi egyiptomiak istenségként tisztelték, és mint környezetük oly sok elemére, a Nílusra is szentként tekintettek. Az előző héten felolvasott Smot szakaszban olvashattuk, hogy dobatta bele Fáraó a Nílusba a zsidók újszülött fiúgyermekeit, ebben a szakaszban, a Váérában pedig egy másik aspektusával ismerkedhetünk meg a folyónak. Mózes és Áron a Fáraót folyó ügyeinek intézése közben lepi meg a Nílusban, és itt figyelmeztetik, hogy ha nem engedi el a zsidó népet, akkor minden víz vérré válik Egyiptom egész országában. Fáraó már korábban, Mózes kígyós botjának csodájánál is látta ugyan, hogy az Örökkévaló küldötte, Mózes, nagyobb az ő varázslóinál, hiszen a botból varázsolt kígyója lenyelte az egyiptomi varázslók kígyóit, mégis azt gondolta, hogy mágusai le tudják győzni Mózest.

És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Mondd Áronnak, vedd botodat, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire, folyóira, folyamaira, tavaira és minden vízgyüleményére, hogy vérré legyenek; és legyen vér Egyiptom egész országában, úgy a fa, mint a kőedényekben. És úgy cselekedtek Mózes meg Áron, amint parancsolta az Örökkévaló; felemelte a botot, rávágott a vízre, mely a folyamban volt, Fáraó szeme láttára és az ő szolgáinak szeme láttára és átváltozott mind a víz, mely a folyamban volt, vérré. A hal pedig, mely a folyamban volt, elveszett és megbűzhödött a folyam, úgy, hogy nem tudtak az egyiptomiak vizet inni a folyamból; és volt a vér Egyiptom egész országában. (M.II. 19-21)

Valóban, Fáraó varázslói vérré tudták változtatni a vizet, ugyanúgy, ahogyan Mose. Egy fontos dolgot azonban, mondják bölcseink, nem tudtak, ami pedig része volt a tízcsapás isteni csodáinak: ugyanaz a víz, ami egy zsidó kezében tiszta ivóvíz volt, egy egyiptomi kezében azonnal vérré változott, és csak akkor lett belőle víz, ha súlyos aranyakat fizettek érte a zsidóknak. Ha ők egyszer vérré változtatták a vizet, az úgy is maradt. Így mutatta meg az Örökkévaló, hogy hatalma sokkal nagyobb Fáraó varázslóiénál.

Izraelen széles körben fogyasztott hal a neszichát hánilusz, vagyis a Nílus hercegnője, magyarul nílusi sügér. Puha, ízletes húsa csak ritkán szálkás. Ebből készül többnyire a zöldséges lében főtt marokkói hal is.

Marokkói hal

Párve, tojás- és gluténmentes

1 kg zsírosabb húsú fehér hal, például nílusi sügér, feldarabolva

½ citrom leve

1 fej hagyma

Friss fűszerágak, vagy levelek: curry, bazsalikom, rozmaring, koriander, stb., ízlés szerint

5 gerezd fokhagyma

1 paradicsom

1 piros, vagy sárga színű kaliforniai paprika

1 szál répa

1 kisebb krumpli (elhagyható)

4 ek. olívaolaj

Fűszerek: só, bors, őrölt koriander, kurkuma, pirospaprika, ízlés szerint

A halat beáztatjuk a citromlébe. A friss fűszernövényeket vízbe áztatjuk, majd fény ellenében alaposan megvizsgáljuk a leveleket és az ágakat, hogy megbizonyosodjunk, semmilyen bogár nem kerül általuk az ételbe. A megtisztított zöldfűszerek kerülnek egy széles és mély lábos aljára, erre a feldarabolt zöldségek, végül pedig a citromléből kiemelt haldarabok jönnek. Végül meglocsoljuk olívaolajjal, és bőségesen megfűszerezzük. A lábost fedővel lezárjuk, és kis lángon, kevergetés nélkül fél óra alatt készre főzzük az ételt. Ha a leve elpárologna, pótoljuk, nehogy odaégjenek a zöldségek.

Megszakítás