Egyetlen zsidó ünnephez sem tartozik annyi étkezési szabály és a szabályokra épülő szigorítás (chumrá), valamint ezerféle szokás, mint peszáchhoz, a szabadság ünnepéhez.

A kóser konyha szigorú szabályai mellé a kovászos ételek tilalma társul. Vannak, akik különösen figyelnek arra, hogy csak smurá mácát, vagyis őrzött maceszt fogyasszanak, és ezen belül is vannak, például a lubavicsi haszidok, akik csakis kézzel készült smurá mácát esznek az ünnep hét (Izraelen kívül nyolc) napján.

Ezen túl a kitniot (hüvelyesek, szója, földimogyoró, napraforgó, rizs, stb.) fogyasztásának tilalma határozza meg az askenáz zsidók peszáchi konyhaművészetét. A haszidok ezen felül semmiféle folyadékkal nem keverik a maceszt, ez a srujá, vagy jiddisül gebrocht fogyasztásának tilalma, és chábád szokás szerint még az asztalra sem kerülhet a macesz, nehogy véletlenül egy csepp víz folyjon rá. Vannak, akik még ennél is tovább mennek, és maceszt is csak a széderen és az ünnepi kidusok után esznek az előírt minimális mennyiségben, amikor micvá, előírás a macesz evése, az ünnep többi napján azonban tartózkodnak ettől is, hátha véletlenül mégis megkovászosodott a macesz. Ez utóbbinál jóval elterjedtebb, hogy peszáchkor nem esznek feldolgozott élelmiszereket (pl. tejtermékek, gyári majonéz, felvágottak), nem használnak olajat (helyette csirkezsírral készülnek az ételek, ezt jiddisül smálcnak nevezik), vagy csak megpucolható zöldségeket-gyümölcsöket esznek (és természetesen meg is hámozzák azokat fogyasztás előtt). Chábád szokás, hogy nem használnak sem fokhagymát, sem gyömbért peszách napjain.

A szigorú szabályok erdejében azonban nem szabad megfeledkeznünk a családi békéről sem. Ezt példázza az alábbi történet, melyet Ovádjá Joszef rabbi, Izrael egy korábbi szfárádi főrabbija mesélt az aptai cádikról, Ávráhám Jehosua Heschel rabbiról (1748-1825):

Egyszer, peszách után egy férfi érkezett az aptai bét din (rabbinikus bíróság) elé azzal a kéréssel, hogy el akar válni a feleségétől. „Miért?” – kérdezte az aptai cádik. „Vízbe áztatott maceszt adott nekem, és ez ellenkezik a családi hagyományainkkal”- felelte az ember. A rabbi erre azonnal hívatta a saját feleségét, és így szólt: „Kérlek, meséld el, milyen maceszt adtál nekem széder estén.” Az asszony elsápadt, hebegett-habogott, de a férje biztatta őt: „Ne félj, csak meséld el az igazat.”

Erre az asszony belefogott a történetbe: „Miután a rabbi hazatért a peszáhot megelőző napi maceszsütésből, a különleges gondossággal sütött kovásztalan kenyereket a szekrény tetejére tette becsomagolva. Én a peszáchi előkészületekkel voltam elfoglalva, és nem is hallottam meg, hogy kopogtatnak az ajtón. A gyerekek nyitottak ajtót: a szegény Mojse volt az, maceszért jött hozzánk, mint rendesen, minden évben. Kérdezték, milyen maceszt adhatnának neki, elmagyaráztam nekik, hol van a számára előkészített csomag, majd folytattam a munkát. Nem sokkal később megpillantottam a Mojsénak szánt csomag maceszt. Rosszat sejtve futottam a szekrényhez, és valóban: a rabbi maceszai hiányoztak a szekrény tetejéről – a gyerekek, mint kiderült, nem találták meg Mojse csomagját, és a rabbiét adták oda neki. Erre én gyorsan odatettem a kevésbé tökéletes, nem őrzött lisztből készült maceszokat a szekrény tetejére, és reméltem, hogy a rabbi nem veszi észre a cserét.”

Az aptai rabbi ezután a jövevényhez fordult: „Látod, fiam, én magam is egyszerű, nem őrzött maceszt ettem a saját széderemen, és úgy tettem, mintha nem tudnék erről semmit, csak azért, hogy megőrizzem a család békéjét. Menjetek ti is haza békével.”

Az ecetes, vagy majonézes-mustáros salátaöntet helyett egy peszáchi változatot mutatunk be, hogy a szigorítások betartásával is finom és különleges étel kerülhessen az asztalra.

 

Lilahagymás salátaöntet peszáchra

Párve, glutén- és tojásmentes

1 közepes fej lilahagyma

½ pohár olívaolaj

Fél citrom leve

3 ek. cukor

1 kk. só

A lilahagymát felaprítjuk, majd a többi hozzávalóval együtt keverőtálba tesszük. A keveréket simára turmixoljuk. Hűtőszekrényben egy hétig eláll. Leveles salátából és egyéb zöldségekből készült salátákhoz ajánljuk, például: jégsaláta, vékonyra szeletelt uborka, felaprított újhagyma és koktélparadicsom keverékére öntetnek.

Mivel ez az öntet hagymát és citromot tartalmaz, melyek a kóserság szabályai szerint „erős” ételnek minősülnek, ezért olyan típusú (tejes, húsos, illetve párve, utóbbit akár tejeshez, akár húsoshoz felhasználhatjuk) lesz, amilyen típusú edényben készítettük, attól függetlenül, hogy maga az öntet párve. A leveles salátát felhasználás előtt vízbe áztatjuk, majd fény felé tartva alaposan át is vizsgáljuk, nehogy bogár kerüljön az ételbe.

zsido.com

Megszakítás