A legmodernebb technikával felszerelt rehabilitációs kórházat hoznak létre a Negev-sivatagban a testi fogyatékkal élők számára.

 

Az intézmény Izrael középső területe lakóinak igényeit szolgálja majd ki, akiknek jelenleg jóval északabbra kell utaznia ahhoz, hogy balesetek, sérülések, szívroham, vagy terrortámadás után megfelelő utókezelésben részesülhessenek.

A száraz Negev-sivatgban, Ofakim városa mellett csodálatos oázis található patakokkal, árnyas utakkal és japán stílusú függőkertekkel. Ez ÁLE Negev-Náchálát Erán 2007 központ, mely terápiás, egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat biztosít testi és szellemi fogyatékkal élő gyermekeknek és felnőtteknek. A központot Doron Almog nyugalmazott tábornok elképzelése és kitartása hozta létre. Almog az Izraeli Védelmi Erők egyik legünnepeltebb katonája, részese volt többek között az entebbei túszmentő akciónak. Fia, Erán, aki nevét a tábornoknak a jom kipuri háborúban elesett bátyja után kapta, súlyosan autista és testi fogyatékos. Az egykori katonai vezető ezért akart létrehozni egy olyan központot, amely fia minden szükségletét és igényét képes kielégíteni.

Erán 12 évvel ezelőtt hunyt el, 23 éves korában. „Fiam, Erán volt a hozzá hasonlóan súlyosan fogyatékos emberek számára létrehozott központ felállításának indítéka. Ő volt az oktatóm, ő tanított nekem mindent… Az ő útja és a mi utunk az, ami ma ide hozott minket” – mondta Álmog nemrégiben, amikor az Ofakimban álló központba látogatott, hogy megtekintse a legújabb projekt előrehaladását. Ez nem más, mint egy, a legmodernebb technikával felszerelt rehabilitációs kórház, mely Izrael déli részében az első ilyen jellegű intézmény.

A most épülő kórház naponta dél-izraeli lakosok százait szolgálja majd ki, akiknek jelenleg Tel-Avivba kell utaznia rehabilitációs kórházi kezelésekre. Olyan, a gázai határon szolgáló katonákat is fogadnak majd, akiknek bennfekvéses rehabilitációs ellátásra van szüksége. Az intézményre igen nagy szükség van az izraeli kórházi kínálatban, mivel nagyon nagy a hiány kórházi ágyakból, és különösen a rehabilitációs ágyak száma alacsony a szükségletekhez mérten, és alacsony az ilyen ellátásra szakosodott egészségügyi szakemberek száma is.

A kórház 300 millió sékeles költségvetésből épül, melynek fele adományokból, fele pedig kormányzati támogatásból származik. A komplexumban összesen 108 ágy lesz, ortopédiai és neurológiai osztály, fizioterápiás, valamint foglalkozásterápiás részleg, sportközpont, ambuláns betegellátásra, valamint látogatók fogadására alkalmas szárny, illetve egy kutató- és gyakorló centrum. Az Izrael déli részén sajnos nem ritka vészhelyzetek esetén az intézmény minden lakója megfelelően megerősített óvóhelyekre költöztethető.

Az új kórházra azért is komoly van komoly szükség, mert a Negev-sivatag népessége folyamatosan nő. A jelentős mértékben túlnépesedett nagyvárosokban a lakásárak az elmúlt években az egekbe szöktek, és az ismételt ígéretek ellenére sem lett könnyebb a fiataloknak lakáshoz jutniuk. Ezért sokan költöznek a Negev-sivatgba, ahol az új építkezések olcsó lakhatást biztosítanak sokaknak. Az ÁLE Negev központ már meglevő infrastruktúrája szilárd és biztos alapot kínál az új rehabilitációs központ számára.

Illetékesek azt is elmondták, hogy a közelben hamarosan új város is épül, Dániel néven, mely otthont ad többek között a központban dolgozó orvosoknak és más egészségügyi személyzetnek, valamint diákoknak és bárkinek, aki a kórház közelében szeretne maradni. Az ÁLE Negev-Náchálát Erán rehabilitációs falu jelenleg 500 embernek biztosít munkát, és ugyanennyien csatlakoznak majd hozzájuk kórházi dolgozókként. A kórház építésének első fázisa 2021-re fejeződik majd be. Az épület természetesen akadálymentesített lesz, és kertek sora biztosítja majd a jó levegőt. A tervezők célja, hogy ne a kórházi, hanem a relaxációs jelleget hangsúlyozzák a legmodernebb technikai vívmányokkal bőkezűen felszerelt épületben. „Minél inkább megerősítjük egy társadalom gyenge láncszemeit, annál jobbakká válunk. Ez a kihívás”- mondta végezetül Doron Almog.

 

zsido.com

 

Forrás: TOI

Megszakítás