Könyvtár / Biblia kommentárok



Könyvek:

Naftali Kraus
A próféták népe

" A zsidó istentisztelet középpontjában évezredek óta a tanulás áll. Szombatonként a Tórából hetiszakaszt… utána pedig hozzá illő prófétai szakaszokat olvasnak fel. Az imának ezt a részét világszerte érdekessé, vonzóvá varázsolták a hetente megjelenő szövegmagyarázó lapok...
A könyv… a maga nemében hézagpótló munka. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szerző célja az Erec Jiszráél szeretetére, a zsidó nép kultúrájához való ragaszkodásra és az asszimiláció elleni küzdelemre nevelés…"


Cimkék:
próféták; háftárá; tóraolvasás

 
Rási (Rabbi Slomo ben Jichák)
Szemelvények Rásinak a Tórához írt kommentárjaiból

Rásit az egész zsidó világ autentikus szövegmagyarázónak ismeri el. A judaizmus legszentebb szövegeihez, a Bibliához és a Babiloni Talmudhoz írt kommentárokat. Az ő Tóra-kom­men­tárja volt az első nyomtatásban megjelent héber nyelvű könyv (Reggio Calabria, 1475). Kommentárja, szinte minden hagyományos és zsinagógai használatra szánt héber Tóra-kiadásban benne van. A történelmi magyar kiadás megjelenését Dr. Georg Katcz jóvoltából az általa alapított Stiftung Rási támogatja, dr. Katcz Sándor és neje szül. Schwarcz Irén emlékére.


Cimkék:
tóramagyarázat; Rási (írásai)

 
Naftali Kraus
Öt tekercs

A zsidó Biblia három fő részből áll: a Tóra (Mózes öt könyve), a Neviim (a Próféták könyvei) és a Ktuvim (a Szent Iratok). E három könyv együtt a TáNáCH. A Szent Iratok meghatározó része az „Öt Megilla” (a Megilla héberül: tekercs), mely magába foglalja az Énekek Énekét (Sir Hásirim), Rút könyvét, Jeremiás siralmait (Échá), a Prédikátor könyvét (Kohelet) és Eszter könyvét (Megilát Eszter, vagy csak egyszerűen: Megilá).  Szokás, hogy különböző ünnepeken felolvasnak egy-egy Megilát. Igy Peszáchkor az Énekek Énekét, Sávuotkor Rút könyvét, Szukkot utolsó napján, Smíni Áceretkor a Prédikátor könyvét, Purimkor Eszter könyvét, Tisá Böávkor pedig Jeremiás siralmait.


Cimkék:
Megilá; Kohelet; Eszter könyve; Échá; Énekek Éneke; Rút

 
Köves Slomó rabbi
Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz

Köves Slomó rabbi hetiszakasz kommentárjai.


Cimkék:
hetiszakasz; Köves Slomó (írásai)

 
Nógrádi Bálint, Hurwitz Sholom
Gondolatok a hetiszakaszhoz

A Pesti Jesiva két rabbija hétről hétre, egymást váltogatva elemzi az aktuális hetiszakasz egy-egy részletét.


Cimkék:
biblia; hetiszakasz; tóramagyarázat

 
Rási (Rabbi Slomo Jichaki)
Rási magyarázatai a Tórához

Rási (Rabbi Slomo Jichaki) magyarázatai Mózes öt könyvéhez. Pdf formátumban megtekinthetők és letölthetők.

 

1-1. Brésit
1-2. Noách (Noé)
1-3. Lech Löcha
1-4. Vájéra
1-5. Chájé Szárá
1-6. Toldot
1-7. Vájécé
1-8. Vájislách
1-9. Vájésev
1-10. Mikéc
1-11. Vájigás
1-12. Vájchi
2-1. Smot  
2-2. Váérá
2-3. Bo
2-4. Besalach
   
   
   
   
   
   
   
   
   


Cimkék:
Rási (írásai)

 


Audió:

Köves Slomó
Bibliai történetek elemzése

Köves Slomó előadássorozata bevezet bennünket a Tóra ismert és kevésbé ismert történeteinek misztikus és gyakorlati elemzésébe. A bibliai történeteket olvasva, mindannyiunkban felmerülnek kérdések. Köves Slomó előadásaiból megtudhatjuk, hogy ezek a kérdések és dilemmák a korai bibliakommentároktól fogva minden Tóra-értelmezőt foglalkoztattak. Sokan kitűnő válaszokat is adtak.


Cimkék:
biblia; midrás; tóramagyarázat