Zsidó művészet

Magyarkomjátból (ma: Veliki Komjat, Ukrajna) származom, amely egy kis település a Kárpátokban. 1944-ben elhurcolták az egész családot, megjártunk több náci koncentrációs tábort, és végül csupán én maradtam életben. A szüleimet és a testvéreimet mind megölték. A háború után három évvel kikiáltották a független Izrael Államot, én pedig beálltam önkéntesnek a hadseregbe. Később az izraeli kereskedelmi flottánál dolgoztam.

1956-ban Los Angelesbe költöztem, ahol megházasodtam és családot alapítottam. Bár nagyon vallásos családban nőttem fel, Amerikában eléggé eltávolodtam a hagyományoktól. Ezzel együtt a gyerekünket egy vallásos zsidó iskolába írattuk be, és a feleségemmel csatlakoztunk az ortodox Beth Jacob zsinagógához.

Később megismerkedtem a
város lubavicsi küldöttjével, Shlomo Cunin rabbival és a New York-i Aaron Kazarnovsky rabbival és gyakran nyújtottam nekik anyagi segítséget. Hol iskolát kellett alapítani, hol mikvét építeni – igyekeztem minden kezdeményezésükben részt venni. Kazarnovsky rabbi volt az, aki a hetvenes évek végén rávett, hogy látogassak el a lubavicsi rebbéhez. Az egész családot magammal vittem – a feleségemet és négy fiunkat. Arra számítottam, hogy a Rebbe majd üdvözöl minket, áldást ad és elköszön. A sofőrünknek meg is mondtam, hogy 10-15 percig leszünk csak távol. Tévedtem, ugyanis a találkozó rendkívül hosszúra sikeredett.

A Rebbe először rám nézett és jiddisül kezdett beszélni hozzám. A családi hátteremről kérdezett és hogy milyen vallásos nevelést kaptam. Amikor megtudta, hogy holokauszttúlélő vagyok, arra biztatott, hogy írjak egy könyvet mindarról, amit átéltem. „Ne béreljen fel senkit, hogy írja maga helyett. Az nem lenne ugyanolyan jó. Írja meg saját maga, biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni” – mondta a Rebbe.

Így is tettem. A könyv az „Egy holokauszttúlélő a múlt nyom-dokában” címet kapta, és az angol eredeti mellett héberül is megjelent a Jád Vásem kiadásában.

A Rebbe ezután arról érdeklődött, hogy mivel foglalkoztam Izraelben. Az volt az érzésem, hogy a Rebbének nincs politikai álláspontja Izraellel kapcsolatban, abban viszont szilárdan hitt, hogy a Szentföld kizárólag a zsidó nép tulajdona, és tilos területeket átadni másoknak. Azt mondta, hogy Izrael a vallásos és a világi zsidók együttműködésének köszönhetően fejlődik. Vannak, akik Tórát tanulnak és vannak, akik a földeken dolgoznak.

A Rebbe arról is beszélt, hogy miként magyarázzuk el az Olám Hábá, az eljövendő világ jelentését a különböző hátterű embereknek. Amikor egy szegény, éhező emberrel beszélünk, kezdjük azzal, hogy abban a világban ingyen és fogyasztásra készen lesznek elérhetőek az élelmiszerek. Amikor zenészekkel és művészekkel beszélünk, úgy írjuk le a következő világot, mint egy tökéletes mesterművet. Ha azonban egyetemet végzett tudósokkal beszélünk, akkor mondjuk el, hogy a következő világban minden tudományos jelenség titka feltárul majd.

Ekkor feltettem egy kérdést: „És mit mondjunk a következő világról egy cádiknak, egy szent embernek?” A Rebbe így felelt: „Neki nem kell mondani semmit, hiszem már tudja”.

Azt is megkérdeztem, hogy a Tóra miért ellenzi a művészetet és a szobrászatot. „Ez nem igaz” – jelentette ki a Rebbe. „A Tóra nagyon is támogatja a művészetet, amikor az a megfelelő tartalommal és megfelelő céllal készül. Jó példa erre a sivatagi Szentély, melynek építésével kiváló művészeket kellett megbízniuk a sivatagban vándorló zsidóknak. A Tóra ráadásul a legapróbb részletekig előírja, hogy mit és hogyan kellett megalkotni, még azt is, hogy a szövetség ládája milyen szögben álljon” – tette hozzá.

„És mit tett Salamon király? Minden bizonnyal több dologra volt szüksége [a jeruzsálemi Szentély felépítésekor], mint ami a sivatagi hajlék elkészítéséhez rendelkezésre állt” – kérdeztem. A Rebbe nevetett, és így felelt: „Salamon király nagyon bölcs volt és nem volt szüksége több információra”.

A Rebbe ezután azt mondta, hogy a sivatagi hajlék felépítését kell példának tekintenünk akkor is, amikor egy iskola megalapításáról van szó. Az épületnek minden tartozékkal rendelkeznie kell, amire a diákoknak és a közösségnek szüksége lehet. „Továbbá, ahogy a sivatagi hajlékhoz a legjobb művészeket vették igénybe, úgy egy zsidó iskola építésénél is a legjobb munkásokat kell alkalmazni. Az épületet a Tóra útmutatása alapján kell felhúzni” – tette hozzá.

Ezt követően búcsút vettünk egymástól. Amikor kiléptem az ajtón, Kazarnovsky rabbi azonnal egy tollat és egy jegyzetfüzetet adott a kezembe, hogy írjak le mindent, amit a Rebbétől hallottam, nehogy bármi is feledésbe merüljön.

Enélkül sem felejtettem volna el semmit. Nagy megtiszteltetés volt találkozni a Rebbével, mert ő volt az évezred egyik legnagyobb személyisége. Büszke vagyok rá, hogy egy kicsit én is része lehettem az általa megálmodott kezdeményezéseknek.

Naftali (Tuli) Deutsch

  • Küldés emailben

Fejezetek