Apám, Shlomo Perrin szűcs volt. Családja már nemzedékek óta közeli kapcsolatban állt a lubavicsi közösséggel. Egy alkalommal, amikor az Egyesült Államokba látogatott, találkozott a Rebbével, és azonnal a követőjévé vált, ahogy később én is. Az alábbi történetekben a Rebbétől kapott bölcs tanácsokról szeretnék írni, melyeket apám kapott tőle az üzleti ügyeivel kapcsolatban.
1956-ban apám tudomására jutott, hogy a Shell vállalat hamarosan megvásárol egy kanadai olajcéget, és ennek következtében a cég részvényárfolyama az egekbe emelkedik majd.
Apám úgy gondolta, hogy eljött az alkalom a meggazdagodásra, és megfogadta, hogy a nyereségből támogatni fogja egy Chábád lányiskola felépítését. Annyira lelkes volt, hogy még a házunkra is jelzálogkölcsönt akart felvenni, hogy minél több kanadai részvényt tudjon vásárolni. Azonban, mielőtt bármit is tett volna, levelet írt a Rebbének, melyben megkérdezte, hogy mennyi pénzt fektessen be. A Rebbe azt válaszolta, hogy ő nem bízik a tőzsdében és apám helyében távol tartaná magát az ügylettől. Elmagyarázta, hogy egy üzletembernek semmilyen hatása nincs az árfolyamok változására és egy efféle befektetés rendkívül kockázatos. Ezzel együtt így zárta sorait. „Ha egy leckét szeretne kapni, vegyen ezer fontnyi részvényt”.
Apám megfogadta a Rebbe tanácsát, és csak ezer fontot fektetett be. Végül a szuezi válság kirobbanása miatt a Shell nem vásárolta fel a kanadai olajcéget, melynek a részvényei így meredek zuhanásba kezdtek. Apám befektetése nem sokkal később már csak kétszázötven fontot ért.
Ekkor apám megkérdezte a Rebbét, hogy mitévő legyen. „Várja meg, amíg felmegy az értéke ötszáz fontra, és adja el” – jött a válasz. Apám így is tett, és ötszáz fontért túladott a részvényeken. Elvesztette ugyan a befektetése felét, ám ezt követően a részvények értéke a nullára zuhant.
A Rebbe egyszer az én bőrömet is megmentette, amikor váratlanul zuhanni kezdett a szőrmék ára, amire egyébként nem nagyon volt precedens. Nagy dilemmában voltam, hiszen lehet, hogy amit ma megvásárolok, holnap már kevesebbet fog érni. Féltem vásárolni, azonban így nem volt mit eladnom. A Rebbéhez fordultam tanácsért, aki a következőt mondta: „Nem számít, mit vásárol, de Skóciában adja el”.
Azelőtt még sohasem jártam Skóciában. Abban az időben nem lehetett könnyen eljutni oda, mert még nem voltak autópályák, vonattal pedig tizenhárom órába került Londonból Glasgow-ba utazni. A Rebbe azonban azt írta: „Menjen Skóciába!”.
Így tehát felpakoltam egy teherautót szőrmével, és elindultam Glasgow-ba. Egy zsidó hotelben szálltam meg, és számos jó üzletet kötöttem. A vásárlóim elküldték hozzám a barátaikat is. A teljes rakományt eladtam. Telefonáltam apámnak, aki vonattal küldött még egy szállítmányt. Így kezdődött el a húsz éven át tartó skóciai üzleti karrierem.
Mondanom sem kell, hogy apám és én is bőkezűen támogattuk a Chábádot és a Rebbe különböző kezdeményezéseit. A Rebbe kérésére például mikvét építettem Manchesterben. Amikor elvállaltam a megbízást, a Rebbe harminc fontot nyújtott át. „Ez tőlem van – mondta. Ezután elővett még harmincat. „Ez pedig a rebecentől … a többit tegye hozzá ön. Örülnék, ha senki más nem venne részt benne. Csak a rebecen és én legyünk a partnerei” – tette hozzá.
Végül elkészült, és én álltam a teljes számlát. Shlomo Perrin mikvének neveztem el apám után, aki nagyon büszke lett volna arra, hogy a Rebbével közös vállalkozásban van része.
Egy másik alkalommal a Rebbe azt kérte, hogy támogassam a Tánja kétnyelvű kiadását. Úgy vélte, hogy így könnyebben eljuthat az emberekhez a Chábád hászidizmus legfontosabb műve. Részletes utasításokat adott arról, hogy ki és hogyan nyomtassa ki a könyvet. „Minden angol-héber nyelvű könyvben a héber szöveg kerül a jobboldalra, az angol szöveg pedig a baloldalra. A Tánja esetében ennek éppen fordítva kell lennie. Az angol legyen a jobb, a héber pedig a bal oldalon. Így a hébert pillantjuk meg először, amikor kinyitjuk a könyvet” – mondta. Ezenkívül minden részletre kiterjedő leírást adott arról, hogy mit és hogyan nyomtassunk. Még a papír típusát is meghatározta. Azt akarta, hogy nagyon vékony, de erős papírt használjunk. Fontos volt számára az is, hogy modern, könnyen érthető angol nyelven legyen a fordítás. Több mint hat évig tartott, mire megszületett a könyv.
A megjelenés után a Rebbe fárbrengent, hászid összejövetelt tartott, ahol a szerkesztőbizottság minden tagja személyesen dedikált példányt vehetett át. A Rebbét egy különleges, bőrkötéses kötettel ajándékoztam meg. Később, amikor elmentünk a rebecenhez, hogy neki is adjunk egy példányt, elmondta, hogy a Rebbe nagyon büszke az új Tánjá-kiadásra.
Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 34. szám – 2020. május 21.
