Kezdőlap - Könyvtár
Snéor Zálmán

Tánjá, a Közepesek könyve

Fülszöveg

A Tánjá avagy „A közepesek könyve” a Chábád haszidizmus klaszszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a haszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a Chábád mozgalom megalapítója. A mű öt részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) és Igeret Hákodes (A szent dekrétum), Kuntresz Ácháron (Utolsó rész).

Az itt közölt fejezetek részben Naftali Kraus fordítását részben pedig a Lessons in Tanya részleges magyar fordítását és Köves Slomó fordítását követik. A mellékelt hangelőadások Köves Slomótól nem csak a szöveg részletes értelmezésére, hanem a kabbala és a chaszid filozófia fontosabb fogalmainak tisztázására is hangsúlyt tesznek.

01. Bevezetés
1a. Igazán közel vagyunk?
1b. Vannak-e jók, és vannak-e rosszak?
1c. Lehetnek nagyon jó rásák is
1d. A rossz lélek
2a. Az isteni lehellet
2b. Szintek a lelkek között
2c. A nemiélet és a lélek forrása
3a. A 10 szféra: Az értelem
3b. A 10 szféra: Az érzelem
3c. Értelem, érzelem, funkció
4a. A lélek öltözékei
4b. Miért a cselekvés a lényeg?
4c. Hogyan egy a Tóra Istennel?
4d. Mi inkább Isten, a Tóra vagy a Lélek?
4e. Hol jobb? Ezen a világon, vagy a Túlvilágon?
5. A tóratanulás felsőbbsége
6. A Tóra tanulás Istennel szemben (+Ismétlés)
6b. A jó és a rossz lélek lényegi jellemzője
6c. Miért jobb sokszor a rosszaknak?
6d. Mit jelent átadni magunkat Istennek?
7a. A semleges és a tisztátalan - a tudatos életvitel
7b. Hogyan lehet a semlegest szentté tenni?
7c. A bűn, a lélek megerőszakolása
7d. A magvesztés és a reinkarnáció
8a. Bűnhődés még a sírban
8b. Pszichoanalízis és purgatórium
8c. Mire jó a pokol?
9a. A rossz- és a jó-lélek bázisa
9b. Az ember belső harca
10a. A tökéletes cádik a rosszat is jóvá teszi
10b. Vétkezik-e a Cádik?
10c. Az önzetlen istenszolgálat
11. A rásák
12a. Hogyan lehet Istent szeretni?
12b. Isten szeretete az imában
12c. Az ész uralma a szív felett
12d. A "Ne kívánd" parancsa
13a. Isten segítsége a rossz elleni harcban
13a-2. A lelki harc elvonási tünetei
13b. Az örök belső lelki harc
13d. A lángoló istenszeretet
14a. Képmutatás-e nem hallgatni a rossz belső hangra?
14b. Jót tennénk, de nagy a kísértés
14c. Ne relativizáljuk a rosszat!
14d. Legalább ne legyél rossz!
15a. "Isten szolgálja" már nem a "szolgálója"
15b. Megszokás, fásultság - a legnagyobb ellenség
16. Összefoglalás
16a. Értelem, érzelem, gyakorlat
16b. Meditációból érzelem
17 a. Kis dolog-e szeretni?
17 b. Akiket a szívük ural
18 a. A testvéri szeretet és a szerelem
18 b. Chochma, Ahova Isten belefér
19a. A megsemmisülés akarata
19b. Istent szeretni trauma nélkül
19c. Rejtett Istenszeretet és Istenfélelem
20. A szavak súlya
21a. Teremteni beszéddel vagy gondolattal
21b. Istenen belül vagyunk
22a. Hogyan teremti Isten a rosszat?
22b. A két fajta isteni fény
22c. A bálványimádás valódi jelentése
23a. A központi isteni akarat
23b. Hogyan legyünk Isten szekere?
24a. Átfogó ismétlés 1. - Hogyan kell Istent szeretni?
24b. Átfogó ismétlés 2. - Hogyan kell Istent szeretni?
24c. A jó és a rossz
24d. Mi az, ami a bűnnél is rosszabb?
24e. A három alapbűn
24f. Mi lesz a lélekkel, ha bűnbe esik?
25a. Közel van hozzád...

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: