Sávuot - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2017.05.30 20:13 - Ünnep kimenete: 2017.06.01 21:34

Szabad-e marihuánát szívni az imához?

Reform-konzervatív környezet­ben nevelkedtem, egy olyan csa­ládban, ahol tudtuk mi az a Pe­szách, meg a Jom Kipur, de ezen kívül semmi egyebet. Mivel a ’60-as években nőttem fel, azaz a pszichedelikus éra alatt, én is az ellenkultúra egy tipikus tag­jává váltam. És csakúgy, mint so­kan mások a generációmban, én is nagyon vonzódtam a keleti fi­lozófiához.

Egy ponton, már nem emlékszem pontosan mikor, csatlakoztam a Vedanta csoporthoz, ami a hinduizmusnak volt az egyik mellékága. Az ő filozófiájuk szerint, bárki a nemzedék bölcsévé válhat. Így, mikor elhatároztam, hogy kiakasztok a falamra egy képet az általam nemzedék bölcsének tartott emberről, mit gondolnak, kinek a képét tettem ki? A keresztény egyház vezetőjének a képét.

De ezek után történt valami, ami az egész további életemet fenekestől felforgatta. Mikor főiskolás voltam, egyszer elmentem egy csoporttal kirándulni New Hampshire-be, a Jefferson-hegyre, ahol egy barátommal együtt elszakadtunk a csoporttól és eltévedtünk. Négy napot töltöttünk a hóviharban, mire sikerült megtalálni és kimenteni minket. Több fagyási sérülést is szenvedtem, és egy ideig annyira le voltam gyengülve, hogy teljesen ágyhoz voltam kötve.

Mikor szüleim értem jöttek, hogy hazavigyenek, apámnak hirtelen elakadt a lélegzete a falon lévő képet látva. Azt hiszem, akkor értette meg, milyen erősen asszimilálódtam. Első döbbenetéből felocsúdva azt mondta: „Talán itt az ideje, hogy tegyünk egy sétát a zsinagógában.” De tudtam, hogy számomra nem ez az élmény fogja elhozni a választ kérdéseimre. Az életemet megváltoztató élmény csak azután következett be, miután találkoztam a Rebbével az egyik 770-ben megtartott fárbréngenén.

Emlékszem, mennyire magával ragadott, ahogy láttam a több ezer haszidot. Az egyik közelben állótól ezt kérdeztem: „Ez fantasztikus! Srácok, ti minden hétvégén ezt csináljátok?” A tömegben addig lökdöstek, míg hirtelen a Rebbével találtam szemben magam. Adott nekem egy l’chaimot, rám nézett, és éreztem, ahogy a tekintete intenzitása alatt hirtelen teljesen lefagyok.

Hogy mondhatnám más szavakkal?

Hallottam egy mondást, ami azt tartja, hogy az, aki visszatér a Tórához, olyan, mint az az ember, aki elveszett a sötétben, és hirtelen egy ajtót lát meg, amin belépve kincseket talál. Ez volt számomra a Rebbe: egyetlen tekintettel nyitotta ki előttem a jiddiskájt ajtaját. Azzal az egy pillantással változtatta meg az életem.

Ennek hatására először a Ye­shi­va University-re mentem tanulni, ahol megismertem a későbbi feleségemet. 1976-ban, mi­­kor eljegyeztük egymást, egy ta­­lálkozót kértünk a Rebbével, hogy áldását kaphassuk házassá­gunkra. Én ezen kívül több, engem akkor nyugtalanító kérdést is fel akartam neki tenni.

Mikor a 770-be értünk és beléptem hozzá, ő kérdezett először: „Te vagy az, akinek kérdései vannak?” Mondtam, hogy igen, és hogy két kérdésem is lenne. Az első, hogy a marihuána használható-e vallásos élmény elérésének céljából, a másik kérdésem meg az volt, hogy korábban olyan életvitelt folytattam, ami feleségem legszörnyűbb rémálmain is túltesz, és nem tudom hogyan teremthetnénk ennek ellenére hosszú távon is egységet.

Majd a Rebbe visszakérdezett: „Ez minden kérdésed?” „Igen”, mondtam.

„Nos, akkor egy nagyon boldog és hosszú házasságnak
néztek elébe.” Erre a megkönnyebbülés mély sóhajával lélegeztem fel.

Majd válaszolt a kérdéseimre. Mondta, hogy a marihuána egy olyan anyag, ami hamis érzetet ad valamiről. De a kezdeti intenzív élmény után, amikor meg akarjuk fogni az élményt, a fantázia világába csúszunk. Így lehet tudni, hogy az élmény sem belülről fakadó, így használata sem engedélyezett a vallásos élmény megtapasztalása végett.

A másik kérdésemre az volt a válasza, hogy feleségemmel együtt kellene, hogy legyen valami közös célunk. Meg kéne próbálnunk erősíteni egymást a Tóra és a micvák megtartásában. Azt javasolta, hogy tanuljuk együtt angolul a Kicur Sulchán Áruchot. Mondta, hogy ha ezt most elhatározzuk, hogy csinálni fogjuk, később a gyerekeinkre is könnyebben fogjuk továbbörökíteni ezen szokást.

Ez volt a Rebbe válasza számomra. Ezt követően áldását adta, hogy járjunk ezen dolgunkban sikerrel, amely áldást később teljes mértékben beteljesedni láttam.

Később volt még egy nagyon különleges találkozásom a Rebbével.

Ez akkor történt, mikor a Rebbe süvét ült a Rebbecen halálát követően. Rengeteg ember jött el. Már egy ideje vártam, hogy én is odamehessek hozzá, és elmondjam az ilyenkor szokásosan elmondandó héber részvétnyilvánító szöveget. Ám mikor odaértem, elkezdtem mondani a szöveget, de a közepén egyszer csak leblokkoltam. Nem tudtam folytatni. Ekkor a Rebbe rám nézett, és hirtelen egy különös érzésem támadt. Nyugodtságot éreztem. Mintha az egész szoba üres lenne, mintha minden eltűnt volna. Mintha csak mi ketten lennénk.

Emlékszem, arra gondoltam, hogy én jöttem, hogy a Rebbét vigasztaljam, és a végén ő vigasztalt engem.

 

Shmuel Abramson

  • Küldés emailben

Fejezetek