Ros Hásáná - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2017.09.20 18:27 - Ünnep kimenete: 2017.09.23 19:25

A Rebbe szerepe az izraeli gazdasági válságban

 

Chaim Bialik Chachamnak hívnak, édesapám Avraham Bialik Chacham rabbi, aki a romániai cionista mozgalomnak és a liasi vallásos közösségnek volt a vezetője a holokauszt idején. A Soá alatt ő is átélte a fogolytábort és az ezzel járó megpróbáltatásokat.

Miután valahogy sikerült túlélnünk a náci korszakot, rögtön a kommunisták zsidóüldözésével kellett szembesülnünk, így 1950-ben Izraelbe költöztünk. Később tanulmányaimat is itt végeztem a haifai Technion intézetében, ahol közgazdaságot tanultam. A seregben is szolgáltam, ahol egészen az őrnagyi rangig jutottam. Ezt követően megházasodtam, s a dél-izraeli Dimonába költöztem. Itt ismertem meg Jigál Hurwitzot, aki akkoriban politikai aktivista volt. Mikor később kinevezték pénzügyminiszternek, engem kért fel, hogy legyek a tanácsadója.

1979-ben New Yorkba utaztam egy különleges küldetésre a minisztérium megbízásából. Míg ott voltam, egyszer csak kaptam egy telefonhívást, hogy a Rebbe szeretne látni engem. És itt kezdődik az én történetem.

Mikor megérkeztem hozzá, azzal kezdte a beszélgetést: „Összefoglalnád pár szóban, hogy mi a helyzet nálatok, a pénzügyminisztériumban?”

Elmondtam, hogy problé­mánk van a szökő inflációval. Ab­ban az időben, Izraelben 400 százalékos infláció volt éves szinten. Aki még nem élt át életében 400 százalékos inflációt, az nem tudja, hogy ez mit is jelent. Van úgy, hogy felkelsz egy reggel 1000 sékellel a tárcádban, és délutánra már 1300 sékelre van szükséged, hogy ugyanazt meg tudd venni. Az emberek berakták a pénzüket a bankba, de másnap reggel már teljesen más értéke volt…Teljes káosz volt.

A másik probléma a segélyek és támogatások rendszerével volt. Izrael állama ekkor komoly támogatást nyújtott olyan árucikkekre, mint a kenyér, a tej és a hús, így azok mindenki számára megfizethetőek voltak, az embereknek nem kellett attól tartaniuk, hogy éhezni fognak. De néhányan megpróbálták kihasználni a helyzetet, és mivel
a kenyér ennyire olcsó volt, olcsóbb, mint a gabona amelyből készítették, számos gazda kenyérrel kezdte etetni az állatait gabona helyett. A helyzet már teljesen kontrollálhatatlan volt, mert az országnak nem volt pénze ezekre a támogatásokra, így Jigál Hurwitz alaposan meg akarta őket nyirbálni.

Ezeket mind elmeséltem a Rebbének, de láttam, hogy semmi újat nem mondtam neki. Bizonyos részletekről nem beszélhetek, de tény, hogy voltak olyan kérdései a Rebbének, amikre nem tudtam válaszolni. Egyszerűen azért nem, mert fel sem merült bennem, hogy ilyen részletekre is kiterjed a tájékozottsága.

Honnan tudhatta, hogy már nincs dollárunk a kincstárban? Ez abszolút titkos volt! Szigorúan titkos! Ha egy szó is kiszivárgott volna arról, hogy nincs dollárunk, nem tudtunk volna készleteket vásárolni, alapvetően megszűnt volna a tengerentúli kereskedelmünk, semmit sem tudtunk volna csinálni…

Miután legjobb tudásom szerint válaszolgattam a Reb­bé­nek, egy pillanatra elhallga­tott, s azt mondta: „Te csak fog­lalkozz az infláció leszorí­tá­sával, mert az ilyen infláció teljesen lebéníthatja az országot.
Ami a támogatá­sokat illeti, nem vonhat­já­tok el őket teljesen. Ez életveszélyes hely­zetbe hozná a rászorulókat, el­sősorban a gyerekeket. Egy bizonyos pontnál meg kell állnotok a támogatások csökkentésekor.”

A Rebbe szociálisan nagyon érzékeny volt. Azt mondta: „A támogatások drasztikus csökkentése a gyerekeket sérti, mert ezzel annak a doboz tejnek emeled meg az árát, amit nekik minden nap meg kéne inniuk. A támogatások megvonása kihat a kenyér árára is. Azoknak a családoknak, ahol a szülők egyszerre több gyereket nevelnek, és így nagy kenyérfogyasztók, talán az új ár már nem lesz megfizethető.” Egyszóval, a Rebbe értette, hogy milyen kritikus a helyzet.

Majd azt mondta: „A dollár miatt viszont ne aggódj. Az érkezni fog.” „Hogy ne aggódjak a dollár miatt?!”, kérdeztem. De a Reb­be megint csak annyit mondott: „A dollár majd érkezik.” És úgy lett, ahogy a Rebbe megmond­ta. A következő napokban a dollár elkezdett folyni az országba. Manapság, hál’ istennek, vagy 70-80 milliárd dollár tartaléka van az országnak, míg harminc éve egy árva centünk sem volt.

Érdekes: mikor a dollárról kezdtünk beszélni, az volt az érzésem, hogy a Rebbe többet tud, mint mi. A Rebbe csak annyit mondott – talán profetikusan – „A dollár majd érkezik”. Én meg még mindig azt kérdem magamtól, hogy vajon honnan volt a Rebbének bátorsága ahhoz, hogy egy ilyen volumenű ígéretet garantáljon? Sejtelmem sincs arról, hogy a Rebbe honnan tudta, hogy dollár fog érkezni az országba. Honnan tudhatta? Nem tudom.

De a lényeg: A Reb­bé­nek igaza volt.

Chaim Bialik Chacham

 

  • Küldés emailben

Fejezetek