A Rebbe nem beszélt a levegőbe

Chaim Brovendernek hívnak. Brooklynban születtem, 1941-ben, mikor az a zsidó élet nagy központja volt. Általános iskolába és gimnáziumba is a mo­dern ortodox Flatbush je­si­vába jártam, majd a Yeshiva Uni­ver­sity-n folytattam a tanulmányaim, itt avattak rabbivá is. 1965-ben, miután megházasodtam Izraelbe alijáztam. Ott a Héber Egyetemen folytattam a tanulást, sémi nyelvekből doktoráltam.

Izraelben úgy éreztem, elmerülök a tóratanulásban, majd a Tóra tanításában, tulajdonképpen ezt csináltam egész életemben.

A történet, amit most szeretnék megosztani, 1967-ben történt. Ekkor feleségemmel, Mirjammal már Izraelben éltünk, de visszalátogattunk New Yorkba. Bár nem vagyunk haszidok, elhatároztuk, hogy egy személyes beszélgetésért folyamodunk a lubavicsi Rebbéhez. Akkoriban mindenkinek világos volt, hogy a Rebbe áldása egy olyan lehetőség, amit mindenképp meg kell ragadni. Feleségemnek különösen fontos volt, hogy áldást kérjen, hogy teherbe essen – mivel problémáink voltak a fogantatással –, így megkaptuk az időpontot hozzá.

A találkozóra hajnali három órakor került sor, ugyanis akkoriban a Rebbe egész nap tanult és dolgozott, így csak éjjel fogadott embereket.

Mikor beléptünk az irodájába, elképedve tapasztaltuk, hogy milyen rend volt. Az asztala – egy nagyon nagy asztal – teljesen üres volt. Nem volt rajta egy darab papír sem, talán csak a Zsoltárok könyve és semmi más. Úgy tűnt, semmi félbehagyott munka nem volt az irodájában. Mások asztalán nyitott könyvek, levelek és más iratok vannak – mindenféle dolog, melyek azt mutatják, hogy épp valaminek a közepén vannak. A Rebbe szobájában azonban nem volt semmi. A legkisebb jele sem volt annak, hogy minden egyes nap hosszú-hosszú órákat tölt ott, elképesztő mennyiségű tórai tanulmányt alkotva. Semmi sem utalt erre.

A Rebbe mintha ezzel azt üzente volna: „Ebben a pillanatban semmi más nem foglalkoztat kettőtökön kívül.”

A Rebbe jiddisül kezdett velünk beszélni, és mivel Mirjam is és én is beszéltük a nyelvet, az egész további társalgás jiddisül zajlott. Érdekes, hogy a beszélgetés során a Rebbe nem kérdezte, hogy mit szeretnénk, vagy hogy mi volt a látogatásunk konkrét célja. Ehelyett a nevünket kérdezte, valamint, hogy honnan valók vagyunk, mit csinálunk, s ehhez hasonló dolgokat.

Mikor mondtuk, hogy Izraelből jöttünk, szerette volna tudni a részleteket. Elmondtam, hogy két évvel azelőtt alijáztunk, s hogy Jeruzsálemben tanultam egy kolelben.

A beszélgetés folyamán a Rebbe megkérdezte, hogy mihez szeretnék kezdeni az életemmel. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok csinálni, ugyanis nagyon boldog voltam azzal, hogy semmit sem csinálok a tóratanuláson kívül. Ez számomra megfelelt, így a Rebbének is ezt válaszoltam.

„Tórát tanulhatnának, akiknek nincs más lehetőségük. Menj el Jeruzsálemből, költözz egy olyan helyre, ahol még nincs jesiva, valahova, ahol hasznát vehetnék a tehetségednek.”

Azt feleltem: „A rabbijaim a jesivában úgy gondolják, hogy ott kéne maradnom, ahol vagyok és folytatni a tanulást.” A Rebbe ennek hallatán elmosolyodott, és azt mondta: „A rabbiknak sincs mindig igazuk a jesivában. Gondold át, amit mondtam.” Megígértem, hogy átgondolom.

Mikor visszatértem Izrael­be, nyitottam egy jesivát Jeruzsálemben olyan amerikaiak számára, akik frissen tértek vissza a zsidósághoz. Noha gond nélkül meg tudtam nyitni a Hamivtár nevű jesivámat, nem gondoltam bele, hogy az üzemeltetéséhez pénzgyűjtésre van szükség. Ezzel kapcsolatban kicsit naiv voltam. Anyagi nehézségek miatt  Jeruzsálemtől kicsit távolabb költöztettem a jesivát,  Efratba, ahol aztán 25 éven keresztül egészen nyugdíjba vonulásomig fenn is tudtam tartani.

Végül is azt tettem, amit a Rebbe kért tőlem. Így visszagondolva, a Rebbe tanácsa inkább jóslat volt. Nemcsak azt mondta: „olyan helyre kellene menned, ahol…”, hanem burkoltan azt, hogy: „Olyan helyre fogsz menni, ahol..”

Sose tudhatom meg, hogy valójában mi volt a Rebbe szándéka. De azt tudom, hogy ez is egy lehetőség, tekintve, hogy a Rebbe sosem beszélt a levegőbe. Ami a gyermekáldást illeti… a feleségem nem sokkal ezt követően várandós lett, s végül összesen hat gyermekünk született. Mint mondtam: a Rebbe nem beszélt a levegőbe.

Chaim Brovender

  • Küldés emailben

Fejezetek