A Rebbe magasabb szinten van, mint az orvosi egyetem

Amikor a fiam, Shmaryahu csecsemő volt, sokat betegeskedett. Ha valaki öt kilométeres körzetben eltüsszentette magát, ő rögtön náthás lett. Szinte egyáltalán nem működött az immunrendszere. Idővel megerősödött, de nem igazán kezdett el növekedni. Nagyon kicsi volt, elmaradt a fejlődésben. Sokkal kisebb volt, mint a kortársai. Öt éves korában a gyermekorvosunk azt mondta, látogassunk el Kaliforniába, a legjobb endokrinológushoz. „Nagyon nehéz időpontot foglalni nála, de nekem sikerült. Nem fogad el semmilyen biztosítást, helyben kell kifizetni – ezer dollárt egy vizsgálatért.”

Azokban az időkben – a nyolcvanas évek elején – elképzelhetetlen volt ezer dollárt kifizetni egy rövid orvosi konzultációért, de annyira kétsége voltunk esve, hogy bármire hajlandóak voltunk.

Elmentünk tehát az endokrinológushoz, aki további vérvizsgálatokat rendelt el, és egy héttel később újra látni akart minket. A második alkalommal közölte, hogy a fiamnak növekedési hormonokat kell adni 21 éves koráig. Nem tetszett, amit hallottam, ezért azt mondtam az orvosnak, hogy még beszélni akarok a Rebbémmel a dologról. Az orvost nem érdekelte a véleményem, neki csak az ezer dollár volt fontos.

Leültem és levelet írtam a Rebbének, melyben a történet minden részletét feltártam. Nagyon hosszú levél volt. A választ szinte azonnal megkaptuk. A Rebbe áthúzta a levelemben a „növekedési hormon” szót, és mellé írta héberül: semmiképpen sem! 

Később kaptunk egy üzenetet, melyben a Rebbe azt tanácsolta, hogy keressünk fel egy másik specialistát, akitől majd megkapjuk a helyes megoldást. Így tehát visszamentem a gyerekorvosunk­hoz, és megmondtam neki, hogy a lubavicsi Rebbe nemet mondott.

Az orvos üvölteni kezdett: „Hogy érti ezt? Tudja, hogy mit meg nem tettem, hogy azt az időpontot megszerezzem maguknak? Az az ember a legjobb, a leghíresebb, a legtapasztaltabb, a legnagyszerűbb! Ő az, aki segíteni tud!”

Ránéztem, és így szóltam: „Ha a Rebbe azt mondta, hogy nem, akkor nem! Szeretnék egy beutalót egy másik endokrinológushoz.”

Ekkor még dühösebb lett. „Mit tud ez a Rebbe? Talán elvégezte az orvosi egyetemet?”

Elmosolyodtam és azt mondtam: „A Rebbe sokkal magasabb szinten van, mint az orvosi egyetem”. Az orvos kissé lehiggadt, de láttam rajta, hogy mennyire irtózik tőlem, és mennyire semmibe vesz. Ezzel együtt megtette, amit kértem, és adott egy beutalót Dr. Sheldon Levinhez.

Elmentem Dr. Levinhez, és örömmel láttam, hogy egy kedves zsidó emberhez van szerencsém. Elmondtam neki az egész történetet, beleértve a Rebbe tanácsát is. Ő csak elmosolyodott és annyit mondott: „Minden rendben lesz”. Felhívta a figyelmünket arra, hogy mi magunk is nagyon alacsonyak vagyunk. Én 147 cm vagyok, a férjem 168, tehát nem valószínű, hogy a fiunk magas lesz. Azt is mondta: „Nem vagyok nagy híve a hormonkezelésnek. Nincs elegendő tapasztalatunk ahhoz, hogy ismerjük e módszer hosszú távú következményeit. Ezért nem is javaslom. Ehelyett inkább röntgenezzük meg a fiú csuklóját hathavonta, és figyeljük, hogy növekednek-e a csontjai.” Ezt tettük, és együtt örültünk Shmaryahu csontjai minden egyes apró növekedésének.

Egy nap behívott az irodájába. Nagyon komoly volt és megkért, hogy üljek le. Kinyitott egy orvosi szaklapot és így szólt: „Kérem, olvassa el ezt a cikket.” Az állt benne, hogy több olyan gyerek meghalt, aki az elmúlt évben növekedési hormont kapott. Ma már szintetikus hormonokat használnak, abban az időben azonban még halottakból vonták ki a hormont, gyakran olyan emberek holttestéből, akik fertőző betegségben hunytak el. Akkoriban ezeket a betegségeket még nem tudták kimutatni, így a kezelt gyerekek egy része megfertőződött és meghalt. A Rebbe tehát megmentette a fiam életét.

Shmaryahu ma már 36 éves. Nem valami magas, de életben van. Mindezt a Reb­be hihetetlen bölcsességének köszönhetjük.

Susan Blauner

 

  • Küldés emailben

Fejezetek