A Rebbe maceszt süt

 

Mordechai Shraga Schonfeldnek hívnak, vagy polgári nevemen Fabian Schonfeldnek. Egészen a haláláig, azaz több mint ötven évig a Ravnak, J. B. Soloveitchik rabbinak voltam a tanítványa. Csak kevés ember mondhatja el magáról, hogy a Rav tanítványa volt, de én ezen kivételezettek közé tartoztam. Ez a kapcsolat kicsit olyan, mint a Rebbének a haszidjaival való kapcsolata.

A Rav nagyon sok módon segítette elő későbbi kötődésemet a Chábád mozgalomhoz, főleg azzal, hogy nem volt olyan alkalom, hogy ne idézett volna valamit a Tánjá szerzőjétől, Snéur Zálmán rabbitól, a Chábád moz­galom megalapítójától. A Rav mindig a Tánjá tanulmányozására buzdította követőit, főleg az őszi nagyünnepek előtt. Többször is hangsúlyozta elismerését a Chábád filozófiája, valamint Menáchem Mendel Schneerson, a későbbi lubavicsi Rebbe iránt.

A Rav és a Rebbe először Berlinben találkoztak, mikor még mindketten fiatalok voltak, s a város egyetemén tanultak. Ez még a náci térhódítás előtt történt. Ezt követően a Rav Amerikába, a Rebbe pedig Párizsba költözött, majd a náci megszállás után Nizába. Ebben az időben történt egy eset, melyet anyósom mesélt az édesapjáról, Wolf Reichmanról, egy belzi haszidról. Ezt a történtetet szeretném most megosztani.

Wolf Reichman Nizzába repült családjával, s ahogy közeledett Pészach ünnepe, azon kezdett aggódni, hogy vajon honnan fog maceszt szerezni. Sok keresés után sikerült találnia egy gazdát, aki búzát adott el neki, melyet aztán ő maga szeretett volna leőrölni. De a macesz elkészítéséhez még egy kemencét is ki kellett volna kóserolnia, ami nagyon nagy munka volt. Amint ezen aggódva ült magában a lakásban, egyszer csak kopogtak. Mikor ajtót nyitott, meglepetten látta, hogy a küszöbön egy szakállas, barett sapkát viselő fiatal férfi állt. A fiatalember azt mondta: „Hallom maceszt készülsz sütni Pészahra. Szólj ha sikerrel jártál, nekem is szükségem lenne rá.”

Wolf Reichman beleegyezett, és ígérte, hogy szól amint van valami fejlemény. Ám még mielőtt sikerrel járt volna, a fiatalember újra feltűnt háza előtt, egy kis csomaggal a kezében. Azt mondta: „Egy pár héttel ezelőtt voltam itt macesz iránt érdeklődve. Közben azonban nekem is sikerült búzát szereznem, megőrölnöm és kisütnöm. Mivel te is segítettél volna, most én szeretnélek megkínálni az enyémből.”

A fiatalember neve Me­na­chem Mendel Schneerson volt, ő volt a későbbi Rebbe. Ami igazán megragadó a történetben, hogy a Rebbe egy pillanatra sem fe­lejtette el Wolf Reichmant, s an­nak ellenére, hogy neki már nem kellett volna a dologgal fog­lalkoznia, vette a fáradtságot, hogy visszamenjen hozzá, és megossza vele azt, amit ő készí­tett. Persze közismert, hogy a Reb­be sosem felejtett el semmit. Le­gendás emlékezőtehetséggel ren­delkezett. Fárbrengenjein hosszú órákon át tudott idézni a zsidó vallás legmélyebb tanítá­saiból, hiba nélkül, pont úgy, ahogy azokat az Írás megörökí­tet­te.  A Ravot mindig is lenyűgözte a Rebbe fantasztikus memóriája, s a képessége, hogy egy­szerre ezrekkel osztott meg mély tanításokat bármilyen segítség vagy jegyzet nélkül.

A mély tanításokról jut eszembe egy másik eset, mikor a Rebbét látogattam meg többedmagammal az Amerika Rabbinikus Tanácsának testületéből. Ez az 1970-es években történt, mikor az amerikai Szenátus be akarta tiltani a kóser vágást. A Rebbe tanácsát akartuk kikérni arról, mi a teendő ebben a krízishelyzetben. A Rebbe erre olyan szenátorok nevét adta meg, akik véleménye szerint kompromisszumkészek voltak. Hangsúlyozta továbbá, hogy kerüljük a provokatív kijelentéseket, s inkább arra fektessük a hangsúlyt, hogy meggyőzzük őket az ügyünk igazáról.

Ezt követően felénk fordult, s azt mondta: „Egy kérdést intéznék a jelenlevő rabbikhoz. Emlékeztek mit mondott Elijáhu próféta a vétkezőknek? Azt mondta: Meddig akarjátok még ezt csinálni? Ha a Bál nevű bálványt imádjátok, tegyétek azt. Ha viszont Istenben hisztek, őt szolgáljátok! Nem követhetitek egyszerre mindkettőt. – Az imént a Királyok könyvéből idéztem. A következő a kérdésem: hogy merte Elijáhu látszólag felkínálni a másik lehetőséget, hogy szolgálják Bált? Nem vállalt ezzel kockázatot? Gyakorlatilag azt mondta a zsidóknak, ha úgy tetszik, legitimálják a bálványimádást.” Majd a Rebbe saját kérdésére válaszolva folytatta: „Elijáhu nem vállalt valódi kockázatot. Tudta, hogy végső soron, ha egy zsidónak választania kell, mindig Istent fogja követni. Elijáhu semmiféle kockázatot nem vállalt valójában, mert tudta, hogy van, ami megmásíthatatlan. Nevezetesen az, hogy egy zsidó végül mindig ki fog állni a hite, mellett, s azt fogja mondani: ,, Az Örökkévaló az én Istenem.”

Fabian Schonfeld

  • Küldés emailben

Fejezetek