A Rebbe és a hippi

A ‘80-as évek elején Brooklynba mentem, hogy a Rebbével együtt ünnepelhessem Szukkot utolsó napjait. Hosana Rabba reggele volt, mikor is a Rebbe a már megszokott módon a lekochot, azaz a mézes süteményt osztogatta az embereknek. Az emberek kígyózó sorokban álltak, hogy megkapják a mézes süteményt s egy pár közös pillanatban osztozhassanak a Rebbével. A sorban előttem egy ázott, fésületlen hajú, hippi ruhába öltözött fiatalember állt, mögöttem meg egy szatmári hászid, a williamsburgi jesiva feje. Mikor az előttem álló fiatalemberhez ért a sor, a Rebbe megkérdezte tőle: „Mi a terved, hol fogod tölteni a szimchát torái körmenetet?” – utalva a hagyományos táncra a Tórával. „Még nem tudom, egyelőre nincs tervem a tánccal kapcsolatban se mára, se máskorra” – válaszolta a fiatalember. „Ez esetben nagy öröm és megtiszteltetés lenne számomra, ha ma este velem töltenéd a zsinagógában” – mondta a Rebbe. A fiatalember udvariasan megköszönte az invitálást, de diplomatikusan továbbra is csak annyit mondott „Köszönöm, de még nem tudom, át kell még gondoljam” – majd tovább ballagott a sorból. A következő én voltam, s mindenféle közbevetés nélkül kaptam meg a lekochot, így azt is hallottam mikor az utánam következő szatmári hászid úrra került a sor. Mikor már kifelé fordultam a sorból, tisztán hallottam, amint a Rebbe a következőt mondja neki: „Láttam, hogy csodálkoztál amiért meghívtam a sorban előtted lévő fiatalembert a körmenetre, mintha azt kérdezted volna, ezeknek meg mi köze van egymáshoz? A válasz világosan ki van fejtve a Mózeshez szóló zsoltárban. Tudod, mire gondolok, mikor a Mózeshez szóló zsoltárt említem?” A hászid mondta, hogy nem tudja. A Rebbe elmosolyodott. Pedig az egyik Rebbéd írta! A hászid láthatólag zavarba jött. A Rebbe folytatta a tanítást, mire én próbáltam olyan erősen fülelni, ahogy csak tőlem tellett, hogy aztán emlékezetből jegyezzem le a hallottakat.

Elsőre egy rövid bevezető: A Zsoltár Mózeshez című könyvet Teitelbaum Mózes rabbi írta, akit még Yismach Mosheként is ismerhetünk, s aki az 1800-as évek elején élt. A lublini Chozeh tanulója volt, majd Przemyśl város rabbijaként szolgált, végül ő lett Magyarországon az újhelyi Rebbe. Az ő leszármazottai lettek később a szatmári és szigeti irányzat nagy hászid vezetői. A tanítás, melyet a Rebbe osztott meg a szatmári hásziddal, az újhelyi Rebbe Zsoltárokhoz írt kommentárjából idéz. A tanítás a következőképpen hangzik: a drobicsi Reb Itzikel (a zlocsevi Michel rabbi apja, aki a Baál Sém Tovnak és a mezricsi Mágidnak volt a híres tanítványa) a mennyben találkozott Rásival (aki az egész Tórához kommentárt írt), aki azt kérdezte tőle: „Mégis mi ez a nagy nyugtalanság a mennyekben a fiad, Reb Michel körül? Mivel vívta ki magának ezt a tiszteletet?”

Reb Itzikel azt válaszolta, hogy mert fia tisztán a mennyei akaratból tanulta a Tórát. „Vannak még sokan mások, akik ugyanígy tettek” – felelte Rási elégedetlenül. „A fiam böjtölt, és megfosztotta testét a világi örömöktől.” „Vannak még sokan mások, akik ugyanígy tettek” – válaszolta Rási. „A fiam hatalmas adományokkal segítette a szegényeket.” Rási megint csak elégedetlenül annyit felelt: „Vannak még sokan akik ugyanígy tettek.” Végül, Reb Itzikel azt mondta: „A fiam megannyi baál tsuvával (vallási gyökerekhez visszatérővel – a szerk.) gazdagította a világot, s segítette őket a vétkezés útjáról megtérni Mennyei Atyjuk útjára.” Ezt a választ hallva, Rásit elégedettség töltötte el, megértette, miért olyan izgatottak az angyalok Reb Michel nagysága kapcsán. Míg a Rebbe elmesélte ezt a történetet, a szatmári hászid nagy tisztelettel hallgatta őt. Mikor a Rebbe végzett a tanítással, a hászid csak annyit mondott: „Mindent megértettem.” Mikor sarkon fordult, a Rebbe annyit mondott neki gyengéden: „Gut jom tov (jó ünnepet – a szerk.)”.

A történethez utóiratként annyit: általában mikor vége lett a hivatalos körmenetnek, a Rebbe távozása után még néhány lelkes hászid ott maradt táncolni, ünnepelni másnap reggelig a zsinagógában. Ezen év másnap reggelén egyszer csak a fésületlen hajú hippi ruhás fiatalembert pillantottam meg a többiekkel vigadni, akit a Rebbe az előző délután hívott meg az ünnepségre. Úgy látszik nem tudott ellenállni egy ilyen meghívásnak…

 

Levi Bukiet

 

  • Küldés emailben

Fejezetek