Ő lát téged

Az angliai Manchesterben születtem és ott is nőttem fel. A családom eredetileg nem volt a Chábád közösség tagja, de apám idővel a Lubavicsi Rebbe követőjévé vált. A halála után fedeztük fel, hogy élénk levelezés folyt közöttük. Apám több mint nyolcvan levelet kapott a Rebbétől.

Mindannyian gyakran írtunk a Rebbének. Én azt tudakoltam tőle, hogy melyik jesivát válasszam, később pedig, hogy milyen foglalkozást űzzek, hol telepedjek le stb. Mindig megfogadtam a tanácsait.

1972-ben megszületett a hetedik gyermekünk, de kilenc hetes korában meghalt. Írtam a Rebbének és azt kértem, hogy fogadjon bennünket, mert támogatásra lenne szükségünk. Ő azt válaszolta, hogy várjunk még egy kicsit. Nem sokkal később lett három éves az egyik fiam, és a Rebbe azt ajánlotta, hogy az ilyenkor szokásos hajvágási ünnepséget kezdjük el otthon, Angliában, majd utazzunk el hozzá és ő személyesen fejezi be a szertartást.

Így is tettünk. Nagy megtiszteltetés volt, amikor a purimi ünnepség közepén a Rebbe megkérdezte: „Itt van Sufrin Londonból?” Rögtön a Rebbéhez rohantam, aki átadott nekem egy üveg vodkát, és azt kérte, hogy osszam meg másokkal New Yorkban, Párizsban és Londonban. Ez után így szólt: „Mostantól csak örömteli eseményekben legyen része!” Nagyon boldog voltam, de azt nem értettem, hogy miként oszthatnám meg a vodkát a Párizsban élőkkel, hiszen oda nem utazunk. A Rebbe azt mondta, hogy éppen itt van a párizsi lubavicsi küldött, adjak neki a vodkából és ő majd elosztja, ha hazatért.

A Rebbével alkalmunk volt személyesen is találkozni. Az elvesztett kisbabánkról beszélt velünk. „Bár össze vannak törve, mert nem láthatják őt, ő azonban látja önöket. Ezt ne feledjék”. A Rebbe azt ajánlotta, hogy vállaljunk még gyerekeket.

Ezt követően a Rebbe levágott egy tincset a három éves fiunk hajából. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. A hajvágáshoz használt ollót azóta nagyon sok családnak kölcsönadtuk, szerte a világon.

Mielőtt kiléptünk volna a Rebbe szobájából, a feleségem megkérdezte, hogy meghosszabbítsuk-e az amerikai tartózkodásunkat, hogy részt vehessünk egy rokon esküvőjén. Ő azt felelte, hogy utazzunk vissza, ahogy eredetileg terveztük.

Ez jó tanácsnak bizonyult, mert közvetlenül a Londonba érkezésünk után a feleségem súlyos beteg lett, és azonnali kórházi ápolásra szorult. Ha New Yorkban maradunk, még hónapokig nem tudtunk volna hazatérni.

Mivel Angliában éltünk, nem láthattam a Rebbét olyan gyakran, ahogy szerettem volna, ezért rendszeresen írtam neki. Ő mindig válaszolt, sőt időnként anélkül is írt, hogy levelet küldtem volna neki. Emlékszem, egyszer a Rebbe titkára küldött levelet: „A Rebbe már régen hallott önök felől, és reméli, hogy minden rendben van.” Rengeteg ember írt neki, és ő mégis képes volt mindenkit a fejében tartani. A figyelme mindenre és mindenkire kiterjedt.

Minden levelét megőriztem, összesen 140-et. El sem tudom képzelni, hogy összesen hány levelet küldött a Rebbe élete során a hozzá forduló megszámlálhatatlan embernek. A Rebbe számára minden egyes zsidó fontos volt, amit a következő történet is jól mutat.

Egyszer a nagyünnepek alatt voltam a Rebbénél és kértem tőle egy darab lékáchot, mézes süteményt, amit az év ezen időszakában osztogatott. Mondtam, hogy a süteményt egy londoni barátomnak, Nosson Vogelnek szánom. A Rebbe megkérdezte: „Melyik Nosson Vogelnek? Amelyik ékszerekkel kereskedik vagy amelyik írószereket árul? Mert az egyikük már kapott lékáchot.” Mondtam, hogy az ékszerkereskedőnek, mire a Rebbe elmosolyodott és adott egy darab süteményt.

El voltam képedbe. Hogyan tarthat számon a Rebbe minden egyes zsidót? Számára mindenki különálló személyiség volt, aki teljes figyelmet érdemelt.

Mindannyiszor, amikor elbúcsúztam tőle, biztonságos hazatérést kívánt és adott egy dollárt adományra, hogy az ő küldöttje legyek egy micva teljesítésekor. Miután elhunyt, a temetőbe jártam ki hozzá. Egyszer, amikor egyenesen a repülőtérre utaztam taxival a temetőből, a sofőr egy egydollárost adott visszajáróként. Ránéztem a bankjegyre, amin a következő szöveg állt héberül: „A Lubavicsi Rebbétől kaptam”. Feltehetően az történt, hogy korábban valaki tévedésből a Rebbétől kapott egydollárossal fizetett. Elámultam. Az volt az érzésem, hogy a Rebbe ismét jó utat kívánt, és megint adott egy bankjegyet, hogy a küldöttje lehessek egy micva teljesítésekor.

Az egydollárost természetesen megtartottam, és bekeretezve a szobám falára akasztottam. Számomra ezt azt jelenti, hogy a Rebbe még odafentről is törődik velem, ahogyan azt földi élete során is tette.

Mordechai Tzvi Sufrin

  • Küldés emailben

Fejezetek