Peszách - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2019-04-25 19:28 - Ünnep kimenete: 2019-04-27 20:00:00

Nem fogyatékos, hanem különleges!

Miután megalakult az izraeli hadsereg sérült veteránjainak szervezete, én vezettem az 1976-os torontói paralimpiai játékokra kiküldött izraeli csapatot. Arra gondoltam, hogy a verseny végeztével látogatást tehetnénk a Rebbénél, és felhívtam a Chábád mozgalom központját, ahol örömmel fogadták a kérésemet.

A megbeszélt időpontban kétbusznyi emberrel érkeztem New Yorkba. A küldöttség tagjai között sok olyan katona volt, akik a jom kipuri háborúban súlyos sebesülést szenvedtek. A nagyzsinagógába vezettek minket, ahol egészen különleges légkör fogadott. Érezni lehetett a szentséget a levegőben, és izgalommal gondoltam arra, hogy hamarosan láthatom a Rebbét.

Amikor a Rebbe megjelent, héberül szólt hozzánk, pedig általában jiddisül beszélt.

 „Ahogy a zsidó nép képes eggyé válni és a tér korlátai fölé emelkedni, úgy képes arra is, hogy egységével az idő korlátai fölé emelkedjen. Ez ad magyarázatot Izrael, az örök nép erejére. Bár a világ legkisebb nemzetének nevezik őket, ez az állítás csak a tér és az idő bizonyos szegmensében igaz. Minden zsidó – a Színáj-hegytől kezdve egészen a nemzedékek végéig – felelős egymásért, egységet és egy nemzetet alkot. Így [összességében] a zsidó nép még más népekhez viszonyítva is rendkívül számos és hatalmas. Ebből látjuk, hogy a zsidó nép azon képessége, hogy felülemelkedjen téren és időn, abból a veleszületett adottságából ered, hogy képes a spiritualitást az anyagi világ, illetve a minőséget a mennyiség fölé emelni”.

Ezt olyan embereknek mondta, akik közül többeknek hiányzott egy végtagja vagy más, súlyos sérülésektől szenvedek, és minden szava a szívükig hatolt. Voltak közülük, akik a hagyományok szerint éltek és voltak, akik nem, de a Rebbével való találkozás mindannyiuknak rendkívül sokat jelentett. Nagyon meghatódtak, különösen, amikor a Rebbe egyenesen hozzájuk intézte a szavait.

A Rebbe azt is mondta, hogy ha valaki fizikai hiányt szenved valamiben, nincs oka arra, hogy ettől elkeseredjen. Éppen ellenkezőleg! Ha önhibáján kívül, és még inkább akkor, ha valamiféle jócselekedetből kifolyólag – legjobb példa erre a zsidó nép védelmezése, kiváltképp a Szentföldön – valamilyen mennyiségi hiányban szenved, az bizonyíték arra, hogy az Örökkévaló különleges spirituális képességgel ruházta őt fel. Az ilyen ember nemcsak egyenlő társaival, de még felettük is áll, mert kimagasló szellemi erejével képes felülkerekedni fizikai hiányosságain. Más szavakkal, képes kiemelkedni az átlagemberek közül.

A következő kijelentésével a Rebbe ámulatba ejtett minket: „Mindezek értelmében nem fogadom el a „fogyatékos” kifejezést, mely egyfajta alacsonyabb-ren-dűséget sugall. Éppen ellen-ke-zőleg: az ilyen embert az Örök-kévaló valamilyen különle-ges feladatra jelölte ki, és az átlagembernél nagyobb erővel ruházta fel. Ez az erő teszi képessé ar-ra, hogy az átlagembernél nagyobb nehézségekkel is meg tudjon birkózni. Ezért tehát – azon zsidó szokás alapján, mely szerint adhatunk tanácsot olyan témában is, mely nem kifejezetten a saját szakterületünk –, azt javaslom, hogy a „fogyatékos” kifejezést cseréljük le a „különleges”-re, legyen szó háborús sérülésről vagy másról. A megnevezés megváltoztatása nem csupán szimbolikus jelentőségű, hanem a valóság leghűségesebb leírása”.

Mi csak ültünk kővé dermedve, és hallgattuk a szavait. Olyan emberként, aki egész életét ennek a területnek szentelte, elmondhatom, hogy a Rebbe szavai mindvégig fáklyaként világítottak előttem. Olyan emberekkel találkoztam, akik a lehető legszörnyűbb sérüléseket szenvedték el: lebénultak, megvakultak. Mégis, korlátozott lehetőségeik ellenére, ezek az emberek nagyon sokra vitték. Aki nem látta ezt a saját szemével, nem is tudja elképzelni. A Rebbe azonban tudta mindezt, és nagyon különleges beszédet tartott nekünk.

Beszédét így fejezte be: „Amikor zsidók találkoznak, kinyújtják a kezüket egymás felé, amivel az együvé tartozásukat fejezik ki. Ezt az üzenetet hordozza az is, hogy a Tórát kőtáblák formájában kaptuk meg. Öt parancsolat volt az egyik táblán és öt a másikon. Amikor két zsidó kezet ráz, akkor az egyik kéz öt ujja találkozik a másik kéz öt ujjával, s így felidézik a Tízparancsolatot, továbbá a tíz igét, mellyel az Örökkévaló a világot teremtette, valamint a minden egyes emberre kiterjedő isteni gondviselést. Ezért szeretném, ha megtisztelnének, és kezet foghatnék mindannyiukkal, így viszonozva az önök köszöntését.”

Ekkor a Rebbe odalépett hozzánk, ami – ahogy megtudtam – meglehetősen szokatlan dolognak számított. Odalépett, és a csoport minden egyes tagjával kezet fogott. Nehéz leírni azt a látványt. A kézfogás mellé mindenkinek adott egy dollárt is, hogy fordítsa jótékony célra. Több mint egy órán keresztül tartott a dolog. A Rebbének fontos volt, hogy minden egyes emberrel kezet fogjon és váltson vele néhány szót.

Azt éreztük, hogy a Rebbe őszinte szeretettel fordult felénk. Szerette azokat, akik a saját testükkel védelmezték Izrael földjét. A szeretete tapintható volt.

Joszef Lautenberg

  • Küldés emailben

Fejezetek