David – Dovid Tuvia ben Árje – Chase-nek hívnak. Lengyelor­szág­ban születtem, Szilézia tarto­má­nyában nőttem fel, egy Sos­­nowiec nevű falucskában, ami Katowice közelében talál­ha­tó. Kiskoromban a városi hé­der­be jártam és tagja voltam egy cio­nista csoportnak, a Hánoár Há­cioninak. Mindez vé­get ért, mi­kor Németország 1939-ben elfoglalta Lengyelor­szá­got. Ek­kor én még csak tíz éves voltam. Csa­ládommal együtt Auschwitzba szállítottak min­ket, nővéremet kivéve, akinek sikerült megszöknie. De kisebbik testvéremet, édesapámat és édesanyámat azonnal meggyilkolták. Nő­vérem a háború után hozzáment egy amerikai katonához, s engem is magával vitt az Álla­mok­ba. Itt ismerkedtem meg a Reb­bével és a Chábád mozgalommal, amiben hamar elkezdtem magam aktivizálni.

1968-ban találkoztam a Reb­bével, s első látásra hatása alá
kerültem. Örökre megvál­toz­tam
attól a pillanattól, hogy éle­­tem­ben először láttam ezt a nagyszerű embert. Onnantól állandó látogatója lettem a lu­ba­vicsi eseményeknek. 1981-ben, a Rebbe 79. születésnapja környékén, egy levelet kaptam tőle: „Kedves Reb Dovid Tuvia: egy baráttól nem illő születésnapi ajándékot kérni. Ám a mi esetünkben olyan viszonyról van szó, hogy úgy gondolom ezt mégis csak megengedhe­tem magamnak. Születésnapomra azt szeretném kérni tőled, hogy rakj minden nap tfilint, s mondd el hozzá a smát angolul vagy héberül. Ha ennyit tudsz teljesíteni, én már elégedett leszek.” Hogy is mondhattam volna nemet? Attól a naptól fogva elkötelezetten teljesítem a Rebbe kívánságát, azóta sem mulasztottam el egy alkalmat sem, hogy felrakjam a tfilint és hordjam a tálitot.

Mielőtt Lengyelországba utaztam volna, hogy ottani üzleteimmel foglalkozzak, kikértem a Rebbe tanácsát az akkoriban ott jelenlévő antiszemitizmus miatt. Ő annyit mondott: „Menj, és próbálj meg segíteni a többi ott élő zsidónak. De egyelőre ne bátoríts más zsidókat arra, hogy
Lengyelországba menjenek, egé­szen addig, míg az antiszemitizmus el nem tűnik onnan.” Ezenkívül az mondta, hogy próbáljam meg mindig valamilyen módon viszonozni az igaz szívű nem-zsidók szívességeit, akik segítenek az ottani zsidóknak. Küldetésem fontosságának tudatában indultam Lengyelországba. Ez még az előtt volt, hogy Lech Walesa Lengyelország elnöke lett volna. Ekkoriban ő még csak a Solidarity Trade Union feje volt a gdanski hajógyárnál. Mikor találkoztam vele, azt mondtam neki: „Mr. Walesa, szeretnék visszajönni Lengyelországba segíteni, mert tudom, hogy még mindig sok zsidó él itt. Meg kell mondjam, hogy aggódom az itteni antiszemitizmus miatt.” Ekkor ezt válaszolta: „Mr. Chase, elsőként azonnal közlöm önnel: az ön Istene az én Istenem is.” „Ezt komolyan gondolja?”, kérdeztem. „A legkomolyabban”, válaszolta. „Akkor itt a helyem. Ha tiszteli a vallásom, ha tiszteli Istent, önnel dolgozom.” Ennek folyományaként közösen bankot is alapítottunk a Solidarity Chase Bank néven, amit manapság General Electric Capital Bankként ismernek, valamint egy kábelgyártással foglalkozó céget, ami a legnagyobb lett az országban.

Együtt dolgoztunk többek kö­zött Ronald Lauderral, hogy különböző zsidó intézményeket alapítsunk Varsóban, egyebek mellett egy kóser éttermet is, amit főleg nem-zsidók látogattak. Egy alkalommal, mikor magánrepülővel utaztam Varsóba, Lech Walesa felhívott, és azt kérdezte: „Tennél nekem egy szívességet, és magaddal vinnél? Most nem tudom megfizetni a repülőjegyet, de már nagyon szorít az idő.” „A vendégem vagy rá”, mondtam. A repülőút alatt ezt mondtam neki: „Mielőtt Lengyelországba jöttem volna, a Rebbe adott nekem egy egydollárost a következő szavak kíséretében: »Add ezt oda valakinek, aki megérdemli, aki segít az ottani zsidókon.«” Nem mondtam el Walesának, hogy pontosan ki is a Rebbe, csak annyit: „Vedd el ezt a dollárt, tedd zsebre, és mikor elnök leszel, – mert az leszel – akkor elmondom, hogy honnan is származik.”

És Walesát 1990-ben beiktatták, mint az új Lengyelország első demokratikusan megválasztott elnökét. Mikor ezután legközelebb találkoztunk azt mondta: „David, most már tényleg elmondhatod, hogy ki is az, akinek hálával tartozom!” „Hát a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi.” Évekkel később Izraelbe mentünk a lengyel légierő képviseletében. Tíz miniszer, Walesa és én. Az utazás során meglátogattuk Tel Avivban a Dia­szpóra Múzeumot. A múzeum­ban rengeteg képet láttunk zsi­dókról, a világ minden részéről. És ott volt a lubavicsi Rebbe képe is. Mikor Walesa meglátta a képet a Rebbéről, meghajolt előtte. Mellettünk állt Yitzchak Arad tábornok, a Jád Vásem akkori vezetője, és azt kérdezte tőlem: „Most meg mit csinál?” Mire azt mondtam: „Csak fejet hajt a Rebbének.”  Ha valaki megkérdezi Walesát, mit hord a pénztárcájában, mindig büszkén megmutatja a Rebbe egydollárosát, amit mai napig magával hord.

David Chase

 

Megjelent: Gut Sábesz 19. évfolyam 17. szám – 2017. január 21.

 

Megszakítás