Mire gondolt a Rebbe az infarktusa után?

1961-ben, főiskolai tanulmányaim közben jegyeztem el későbbi feleségem. Tanári szakon tanultam, s bizonytalan volt, hogy folytatha­tom-e a tanulmányaimat, vagy mun­kát kell vállalnom. Pont ekkor adódott egy üzleti lehetőség, így gondoltam, hogy élek vele, de min­denekelőtt írtam egy levelet a Rebbének és a tanácsát kértem. Megírtam a terveimet, kértem, hogy adja áldását bátyámra és rám, valamint jövőbeni üzleti tervünkre. A Rebbe hosszú és részletekbe menő válaszlevelében olyan ap­róságokra is kitért, hogy az üzlettel kapcsolatban mire kell majd vigyázni, minek kell utánanézni, végül levelét így zárta: „a fentebb írtak a bátyádra vonatkoznak, te szenteld minden idődet és energiá­dat a Tórának és egyéb ta­nulmányaidnak.” Visszaírtam a Reb­bének, egy Talmudi sorral utal­va kétségeimre: „Ha nincs liszt a kenyérhez, Tóra sincsen.” A Reb­be erre válaszul fordítói munkát ajánlott a Chábád központban, így nem kellett megszakítanom ta­nulmányaimat, s pénzt is tudtam vele keresni. A Chabaddal kap­csolatos híreket, közleményeket fordítottam, valamint a Rebbe le­veleit. 1964-ben megkaptam fő­iskolai diplomámat, elkezdtem ta­nítani, és mellette folytattam ta­nulmányaimat az egyetemen, majd a doktori iskolában. A Rebbe ek­koriban kezdett el gondolkodni a Tánjá (a Chábád haszidizmus alap­műve) angol nyelvű kiadásán, ami­hez fordítót keresett. Ajánlotta, hogy én fordíthatnám a mű leg­nehezebb részét, az Iggeret Ha­Ko­dest. Mondtam, hogy az ki van zár­va. Az Iggeret HaKodes misztikus nyelvezetet használ, én viszont egyáltalán nem voltam jártas akkoriban a Kabbalában. De még ha járatos is lettem volna benne, esélytelennek tartottam, hogy át tudjam ültetni angolra. Mondtam, hogy egy másik részt esetleg még fordítanék is belőle, de semmiképpen sem ezt. Azonban a Rebbe ilyen esetekben nem hallotta meg a „nemet”. Ragaszkodott az elkép­ze­léséhez, tíz-húszpercnyi vita után feladtam, s elvállaltam a fel­ada­tot. Mikor elkezdtem, nagyon ne­héz volt, de éreztem, hogy kezdek belejönni, s mindinkább elmélyültem azokban a tanokban, ami­ket fordítottam. Elkezdtem más könyveket is fellapozni és tanulmányozni, hogy tényleg megértsem, amit az Alter Rebbe (a Tán­já szerzője – a szerk.) írt, hogy ké­pes legyek visszaadni angolul. Éle­temben először komolyan elkezd­tem tanulni a hászid filozófiát. Je­siva éveim alatt csak a felszínét ka­pargattam ennek, most azonban tényleg elmélyültem bennük. Két év alatt végeztem a munkával. Köz­ben elolvastam az Éc Hájimot, s az Ari (középkori kabbalista, az ő Tóra magyarázatai adják az alap­jait a hászid filozófiának – a szerk.) egyéb tanításait. Korábban so­sem tanultam ezeket, így mikor el­kezdtem, úgy éreztem magam, mint akit mélyvízbe dobtak, de va­lahogy mindig boldogultam a ki­hívással, s az idő előrehaladtával egy­re magabiztosabb lettem. Elhatároztam, hogy írok egy általános be­vezetőt a misztikus fogalmak ma­gyarázatával az Alter Rebbe írá­saihoz, hogy művei könnyebben emészthetőek legyenek.

Miután megírtam, elküldtem a Reb­bének, aki mondta, hogy bővítsem ki és külön kötetként jelentessem meg. Tanácsát követtem, s meg­írtam A hászidizmus misztikus fogalmai című könyvet. Ettől a pillanattól fogva a Rebbe mindig arra buzdított, hogy írjak még, írjak többet. Néha csak egy-két szóval utalt rá, máskor kedvesen kért, megint máskor viccesen, de szüntelenül sarkallt az írásra. Bármikor ha meglátott, csak annyit kérdezett: „Mikor olvashatom a következő könyved? Már olyan rég­óta várok rá.” Folyamatos unszolásnak köszönhetően összesen 35 könyvet írtam.

Különösen fontos volt a Rebbe szá­mára a mezricsi Mágid (az Al­ter Rebbe tanítója) tanításaihoz írt értelmező jegyzék. Ez a vállalkozás finoman szólva sem tartozott a kedvenceim közé. A Mágid nagyon bonyolult nyelvezetet használt, amit nehéz volt olvasni is, meg­érteni is, így érthetően nem sok kedvem volt a megírásához. Ami­kor találkoztunk, a Rebbe min­dig ugyanazt kérdezte: „Hogy állsz a jegyzékkel?” Mondtam ne­ki, hogy ez egy nagyon komplex és ne­héz munka, s teljes elmélyülést és koncentrációt igényel, amire én egyszerűen nem vagyok képes. Felvetettem neki, hogy esetleg valaki mással írassa meg. Azt mondtam: „Valaki olyanra kellene bíz­ni, aki járatos az ilyen munkákban, aki tudja, hogyan kell az ilyen fel­adatokat megoldani, mert nekem nem megy.”

1977-ben, röviddel az előtt hogy a Rebbe infarktust kapott vol­na, írtam neki egy levelet. Természetesen később, mikor hallottam az állapotáról, már nem vártam tőle választ. Ám egy héttel a szív­rohama után megérkezett az egy­szavas válaszlevél: „Jegyzék?”

Ez megrendített. A Rebbe épp hogy csak túl volt a szívrohamán, ágyhoz kötött volt, de ez foglalkoztatta, és ez engem is felrázott. Amit addig elkezdeni sem tudtam, az most jött magától, és két hónap alatt végeztem az egész munkával. A jegyzéket eredetileg 30 oldalasra terveztem, amit 200 oldalasra bővítettem ki, köszönhetően a mez­ri­csi Mágid munkáiban való elmélyedésnek. Sokáig egy sort sem tudtam írni, bárhogy erőlködtem, de a Rebbe mindig tudta melyik gombot kell megnyomni a siker ér­dekében. A Rebbe az infarktusát követő egy héten belül csak két vagy három levélre válaszolt. Az enyém volt közülük az egyik.

Dr. J. Immanuel Schochet rabbi

 

  • Küldés emailben

Fejezetek