Le tudja tenni a repülőgépet?

Az alábbi események 1958-ban zajlottak, amikor huszonnégy éves voltam. A Yeshiva University-n tanultam rabbinak, Joseph Ber Soloveitchik rabbi ve­zetése alatt, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy a hallgatói katonai szolgálatot teljesítsenek. Úgy vélte, hogy a haza védelmével kell viszonoznunk mindama jót, amit a zsidó nép az Egyesült Államoktól kap. Ő vezette be azt a szabályt, hogy minden rabbiszakos évfolyamból öt hallgatónak tábori lelkészi szolgálatra kell jelentkeznie a hadseregben. Én is erre készültem.

Apám azonban ellenezte a ter­vemet. Azt mondta, hogy az olyan szekuláris környezet, mint a hadsereg, nem való egy vallásos zsidó fiatalembernek. Nehéz helyzetbe kerültem, mert döntenem kellett apám és Soloveitchik rabbi elvárása között. A Talmudban azonban az áll: „Két állítás addig ellenkezik egymással, amíg jön egy harmadik állítás és feloldja a problémát”.

Úgy döntöttem, hogy a „harmadik állítás” jöjjön a Lubavicsi Rebbétől. Miért pont rá esett a választásom? Három okból. Először is, azt hallottam, hogy képes nehéz helyzetekre megoldást találni és még nem vallásos emberek is gyakran kérik a tanácsát. Másodszor, úgy mondták, hogy nagyon otthonosan mozog a világi ügyekben is és jól érti a modern világ működését. Harmadszorra, a Rebbét nagy becsben tartotta apám, aki egyszerre volt talmudtudós és sikeres ügyvéd, és szívesen kérte ki hászid vezetők véleményét.

Amikor időpontot kértem a Rebbéhez, úgy döntöttem, hogy magammal viszem a menyasszonyomat is. Nem sokkal korábban tartottuk az eljegyzésünket és mivel a döntés az ő életét is nagyban befolyásolta, fontosnak tartottam a jelenlétét. Ő is nagyon várta a találkozót. Hajnali egyre értünk a Chábád központjába és nagy meglepetésemre hatalmas tömeg fogadott. A Rebbe akkoriban még fiatal volt, alig hét éve vette át a mozgalom vezetését, de már nagy bölcs hírében állt.

Némi várakozás után beléphettünk a Rebbe irodájába. Félig angolul, félig jiddisül előad­tam a helyzetemet és a taná­csát kértem. Elmondtam a Rebbének, hogy nagyon tisztelem Soloveitchik rabbit, ahogy apámat is, s emiatt nem vagyok képes döntésre jutni.

„Ha repülőgép-pilóta lenne, nemcsak önmagáért lenne felelős, hanem a fedélzeten tartózkodó összes emberért. Ha úgy érezné, hogy biztonsággal le tudná tenni a gépet, akkor kötelessége lenne a pilóta székében ülni. Ha azonban nem, akkor nem lenne joga erre. Az ön esetére vonatkoztatva: ha úgy érzi, hogy az Egyesült Államok hadseregében segítheti a zsidó népet, akkor ezt kell tennie” – mondta a Rebbe.

Érdekes megfigyelni, hogyan fogalmazott a Rebbe. Először is, rendkívül találó példát hozott fel, továbbá a döntést rám hagyta. Nem mondta meg, hogy bevonuljak-e vagy sem. Azt kérte, hogy tartsak önvizsgálatot. Alkalmas vagyok-e arra, hogy betöltsem a tábori lelkészi tisztséget? Ha igen, akkor kötelességem a seregben szolgáló zsidókat segítenem.

Amikor elmeséltem apámnak, hogy mit mondott a Rebbe, ő így felelt: „Mivel a Rebbe egyet­ért azzal, hogy bevonulj, én is egyetértek”. Így tehát, miután megkaptam a rabbioklevelemet, bevonultam a hadseregbe.

A Maine államban fekvő Limestone-ba vezényeltek, egy B-52-es bombázóknak fenntartott bázisra. A tízezer ott szolgáló emberből mindössze hetvenöt volt zsidó, de sokuk igen magas pozíciót töltött be. Két évet szolgáltam ott, majd rabbiként helyezkedtem el a közeli Bangorban, ahol további 39 évet töltöttem el.

Mivel a bázis csak három órányira feküdt az otthonomtól, megkértek, hogy egy hónapban egyszer látogassak vissza. Ennek köszönhetően legalább egy zsidó tiszt, egy katonaorvos vallásos lett. Miután leszerelt, ő is Bangorban telepedett le és az általam alapított zsidó iskolába küldte a gyerekeit. Az iskolába sok szekuláris zsidó család íratta a gyerekeit, akik közül sokan a vallásos életet választották. Némelyikükkel a mai napig kapcsolatban vagyok. Gyönyörű családot alapítottak mindannyian.

Ha nincs a Rebbe, akkor nem vonultam volna be a hadseregbe és nem lettem volna rabbi Bangorban, hiszen nem valószínű, hogy valaha is ellátogattam volna a félreeső Maine-be. Ha ez nem így történik, akkor nem hozhattam volna közel a Tórához a zsidó tiszteket és a családtagjaikat. Természetesen Soloveitchik rabbit is tisztelet illeti, amiért a katonai szolgálatra biztatta a tanítványait, de a Rebbe volt az, aki fel tudta oldani a rabbim és az apám között feszülő véleménykülönbséget, és aki megváltoztatta ezzel az életemet.

Henry (Chaim Yona) Isaacs rabbi

 

  • Küldés emailben

Fejezetek