Küldetésben Manhattanben

Izraelben születtem, de amikor négyéves voltam, a szüleim Crown Heightsba költöztek, így lubavicsi környezetben, a Reb­be közelségében nőhettem fel. Megnősültem, majd egy évvel ké­sőbb úgy döntöttünk a fele­sé­gemmel, Rivkával, hogy a Chá­bád küldötteiként szeretnénk dolgozni, bárhol a világon. Végül a manhatteni Columbia Egyetemet néztük ki magunknak. A Rebbe engedélyét és áldását kértük, aki támogatta a tervünket. Annyit kért csupán tőlem, hogy kérjem a feleségem beleegyezé­sét is. Rivka természetesen örömmel mondott igent.

Először is egy hotdogot árusító standot állítottam fel az egyetem bejáratánál, és ott szólítottam meg a diákokat, illetve tanulókört szerveztem, ahol a Tánját, a chábád hászidizmus kézikönyvét tanulmányoztuk. Purim előtt egy másik lubavicsi küldött ötletét vettem kölcsön és a népszerű rajzfilmfigura, Magilla Gorilla figurájával hirdettem meg a megilaolvasást. Ezen felül be lehetett fizetni egy purimi ajándékcsomagra is, amit egy bohócruhába öltözött küldönc szállított ki a címzetteknek. Miután elkészítettem a szórólapot, elküldtem egy példányt a Rebbének, ahogy minden kiadvánnyal tettem. Nem vártam választ, ezért nagyon meglepődtem, amikor telefonhívást kaptam a Rebbe titkárságáról. Megtudtam, hogy a Rebbe több változtatást hajtott végre a szórólapon, ezért gyorsan Crown Heightsba, a Chábád főhadiszállására siettem.

Először is, a Rebbe áthúzta Magilla Gorillát. Nem tudom, miért, talán nem akarta, hogy ez a fajta kultúra megjelenjen nálunk. Kijavította továbbá azt, hogy „a legtöbb zsidó nem tudja, mi az a megilaolvasás” arra, hogy „nem mindegyik zsidó tudja”. Nem akarta, hogy ítélkezzünk a zsidók felett.  Végül, ahol az állt, hogy „vidámság és mulatozás” vár mindenkit, áthúzta a mulatozás szót, mert annak lehet negatív jelentéstartalma is.

Ezenfelül a Rebbe egy megjegyzést is írt. Azt javasolta, hogy minden szórólaphoz csatoljunk két pennyt, hogy a diákok gyakorolni tudják a purimi adakozás micváját, illetve kérte, hogy a szórólapon szorítsunk helyet a purmi előírások felsorolásának is.

Természetesen átszerkesztettem a szórólapot úgy, hogy az megfeleljen a Rebbe elvárásainak. Nagyon meghatott, hogy a Rebbe ennyi figyelmet szentelt nekünk.

A munka egyébként nem volt könnyű. Minden reggel ki kellett szakadnom az otthonos Crown Heights-i környezetből, felszállni a metróra és belemerülni az egyetemi campus világába. Szerettem volna Manhattenbe költözni, de ehhez nem volt meg az anyagi hátterünk. Egy idő múlva úgy éreztem, hogy nem vagyok elég sikeres, így benyújtottam a lemondásomat a küldötteket irányító szervezetnek, és értesítettem róla a Rebbét is. Az áldását is kértem, hogy a jövőben, foglalkozzam bármivel is, többre vigyem. Két héttel később felhívott a Rebbe titkára és átadta a Rebbe üzenetét a levelemmel kapcsolatban: „Egy hónappal ros hásáná előtt egy küldött elhagyná azt a helyet, ahol addig a Tóra tanítását terjesztette? New York központjában? Olyan indokkal, amiben semmilyen újdonság sincsen?”

Bár az üzenet dorgálás volt, de megerősítés is egyben. Egyértelmű lett a számomra, hogy folytatnom kell a munkát. Ez a küldetésem az életben, függetlenül a fennálló körülményektől. Végre minden világossá vált a számomra. Sajnálom, hogy ehhez a lemondó levelemre és a Rebbe válaszára volt szükség, de hálás vagyok, hogy végül így történt.

Mindezek után természetesen nem kerestem más pozíciót, folytattam a megkezdett munkát. Végül sikerült megalapítanom a West Side-i Chábád-központot, amely hamarosan rengeteg programot kínált a zsidóság iránt érdeklődőknek. Mindezt a Rebbének köszönhetem.

Shlomo Kuger rabbi

  • Küldés emailben

Fejezetek