Angliában nőttem fel. Könyvvizsgáló képesítést szereztem, és az üzleti életben helyezkedtem el Londonban. Az unokatestvérem, Lord Stanley Kalms segítségével a Dixons cég gazdasági igazgatója lettem, mely működésem alatt Európa egyik legnagyobb elektronikai áruházláncává fejlődött.

Ebben az időben, a hatvanas évek elején érkezett Londonba Faivish Vogel rabbi, a lubavicsi rebbe küldöttjeként. Hamar összebarátkoztunk, és a szakmai tapasztalataimat felhasználva segítettem neki felépíteni az angliai Chábád infrastruktúráját. Én magam is közel kerültem a Chábádhoz, és három lányomat a mozgalomhoz tartozó iskolába írattam. Végül lubavicsi vőlegényt választottak és ketten küldöttként szolgálnak a világban.

Vogel rabbi természetesen sokat beszélt a Rebbéről és rábeszélt, hogy kérjek találkozót tőle. Az első találkozónkra 1965-ben került sor. Ennek során elsősorban Vogel rabbi tevékenységéről esett szó, illetve az angliai Chábád működéséről. A Rebbe azonban tett egy érdekes észrevételt is. Felhívta a figyelmemet arra, hogy a könyvelés alapszabálya, mely szerint a főkönyv bal- és jobboldalának egyensúlyban kell lennie, az életre is igaz. Természetesen fontos a pénzügyi és az egyéb, világi dolgokkal való foglalkozás, ám ezzel egyenlő arányban van szükség a zsidósággal kapcsolatos tevékenységekre is.

Inspirációval eltelve jöttem ki a szobájából, majd leültem, hogy papírra vessek mindent, ami elhangzott. Nem akartam egy szót sem elfelejteni, mert semmihez sem tudtam hasonlítani az átélteket. Később találkoztam Margaret Thatcherrel, Lord Rotschilddal, de meg sem közelítették a Rebbénél tapasztaltakat.

1971-ben a feleségemmel együtt érkeztem, hogy a Rebbe áldását kérjük az Izraelbe való áttelepülésünkhöz. Hittem abban, hogy Izraelben kell élnünk és ott kell segítenünk a zsidó életet. Arról is gondoskodtam, hogy legyen valaki, aki megfelelően tud helyettesíteni a cégnél. Mindent elrendeztem. A feleségem kevésbé volt lelkes, de elfogadta, hogy én ezt a lépést tartom a legjobbnak a családunk számára.

A találkozó előtt egy részletes levélben írtam meg a Rebbének a tervemet. „Csak az áldásomat akarja vagy a véleményemre is kíváncsi?” – tette fel a kérdést, miután elolvasta a soraimat.

„Természetesen a véleménye is érdekel” – feleltem.

Ekkor megismerhettem a Rebbe másik arcát, mely igen határozott és mosoly nélküli volt. „Ez mindenképpen rossz döntés lenne az ön számára. Ön nem politikus, és Izraelt politikusok irányítják. Odaát az ön befolyása és cselekvőképessége napról napra csak csökkenne, ahol azonban most él, ott fontos küldetést teljesít”. A Rebbe üzenete egyértelmű volt, ott kell maradnom, ahová tartozom, ahol befolyásom van, ahol képes vagyok jót tenni. Parancsmegtagadással érne fel, ha feladnám a küldetésemet.

A Rebbe egy példát is felhozott: Jáákov Herzog volt akkoriban az izraeli miniszterelnöki hivatal vezetője, és felajánlották neki a főrabbi hivatalt. „Mikor tud nagyobb hatást kifejteni?” – kérdezte a Rebbe. A válasz egyértelmű volt: akkor, ha a politikus marad. A Rebbe elmondta, hogy a helyzetem nagyon hasonló ehhez. Az angliai zsidó közösségben szavam volt és fontos pozícióm. Az Istentől kapott képességeimet ott tudom jól kamatoztatni, nem Izraelben.

Nem tetszett, amit hallottam, és ezért később egy hosszú levélben igyekeztem megcáfolni a Rebbe érvelését. A válasz már a következő reggel megérkezett, melyben egy másik fontos szempontot is említett: „a gondviselés mindannyiunknak kijelölt egy bizonyos helyet, hogy a zsidóságért harcoljunk. Egy katona pedig nem hagyhatja el az őrhelyét, és mások sem, akik a városban harcolnak, csupán azért, mert máshol könnyebb csaták várnák. Különösen nem egy tiszt, aki százakért és ezrekért felel. Ezt könnyű megérteni.” Végül kénytelen voltam elfogadni az álláspontját, és nem költöztünk Izraelbe.

Egy évvel később ismét találkoztunk. „Van még valami, amit meg kellene tanácskoznunk?” – tette fel a kérdést a Rebbe a beszélgetés végén.

„Nincs, azt hiszem, mindent átvettünk” – feleltem. „A múltkor sokat beszéltünk Izraelről…”  – mondta. „Természetesen megfogadtuk a Rebbe tanácsát. De ez nem jelenti azt, hogy elvesztettük volna a szeretetünket Izrael iránt” – válaszoltam. „Isten ments! Még egy Brooklynban élő zsidó sem veszítheti el a szeretetét Izrael iránt” – mondta a Rebbe.

Peter Kalms

Megjelent: Gut Sábesz 22. évfolyam 47. szám – 2020. augusztus 20.

 

Megszakítás