Kezdőlap - Könyvtár
Rabbi Slomo Ganzfried

Kitzur Sulchan Aruch

Fülszöveg

A teremtés 5325. évében Velencében jelent meg r. Joszef Káró (mh. 5335) nagy műve: a Sulchán Áruch, a zsidó élet törvényeinek terített asztala. A törvényeket rendszeresítő elődeinek, különösen r. Jákov ben Áser négy Turimja nyomán négy nagy rendbe foglalta és rendezte a törvényeket.A Sulchán Áruch négy rendje így a maga magasztos erkölcsi felfogásával az élet minden napjának minden jelenségére, minden kicsinyesnek látszó megnyilvánulására is kiterjed és felöleli magában a zsidó embernek Istenével, önmagával, családjával és embertársaival szemben fennálló és tartozó kötelességeit. (Dr. Singer Leo főrabbi)
1. A reggeli felkelés szabályai
2. A reggeli kézmosás szabályai
3. Az öltözködés és járás szabályai
4. Magunk tartása az illemhelyen és az utána elmondandó áser jácár bráchá szabályai
5. Az ima vagy a Tóratanulás helyének tisztasága
6. A bráchot (áldásmondások) Báruch Hu uváruch Sömo (áldassék Ő és áldassék Neve) és az Ámén mondásának szabályai
7. A reggeli bráchák szabályai
8. Mely dolgok tiltottak napkeltétől az ima utánig?
9. A cicit (a szemlélő szálak) szabályai
10. A tfilin (imaszíjak) szabályai
11. A mezuzá szabályai
12. Az imádkozásra méltó helyek
13. A bét hákneszet és bét hámidrás (az imaház és a tanház szentsége
14. A dicsőítő énekek verseinek szabályai
16. A Kádisnak, a Bárchunak, a tíz ember egybevonásának és egyrészűk távozása után beállott helyzetnek és az előimádkozónak szabályai
16. A Semá olvasmány és bráchái megszakításának szabályai
17. A Semá olvasásának szabályai
18. A Semone eszré (18 áldásmondás) szabályai
19. A Másiv háruách, a Tál umátár, a Jáále vejávo és az Ánénu imabetoldások szabályai
20. Az előimádkozó tefilája ismétlésének szabályai
21. Annak a szabálya, hogy miként pótolhatja, aki nem imádkozott
22. A Táchánun könyörgés szabályai
23. A Tóraszakasz felolvasásának néhány szabálya
24. Szabályok arra, ha tévedést vagy alkalmatlanná tévő hibát találtak a Tóra könyvében
25. Az Ásré és Uvá leCion imarészeknek szabályai a reggeli ima befejezéséig
26. Az árvák Kádisának szabályai
27. A Tóra tanulásának szabályai
28. A Tóra könyvének és más szent könyveknek szabályai
29. Erényes tulajdonságok, melyekre az ember szoktassa magát
30. Az árulkodás, rossznyelvűség, bosszúállás és gyűlölet tilalma
31. Az ember minden szándékát Egek Ura bírja
32. A test természetes védelme
33. Veszély miatt tiltott dolgok
34. A cedáká jótékonyság szabályai
35. A chálá (tésztából való elvonás) törvénye
36. A kisózás szabályai
37. Az edények víz alá merítésének szabályai
38. Nem zsidók kenyerének, főztjének és tejének szabályai
39. Az étkezés előtti evésnek vagy ivásnak szabályai
40. Az evés előtt járó kézmosás szabályairól
41. A kenyér megszegésének és a hámoci áldásmondásának szabályai
42. Az étkezés szabályai
44. Mily dolgokra jár külön bráchá, ha ebéd közben esszük vagy isszuk azokat.
44. Az ebéd utáni kézmosás és ima szabályai
45. Az együttes asztali imára való felszólítás
46. A tiltott eledelek szabályai
47. Nemzsidók bora és edényei alkalmassá tétele
48. Az öt gabonafajtából készült eledelekre rendelt bráchák (áldásmondások) szabályai
49. A borra elrendelt bráchának és a hátov vehámétiv bráchának szabályai
50. Az élvezeti dolgok élvezése előtt elmondandó bráchák szabályai (16 pontban)
51. Az élvezetek után elrendelt áldásmondások szabályai
52. A Boré pri háéc, a Boré pri hádámá és a Sehákol bráchák szabályai
53. A levesnek, gyümölcsök és zöldségek nedvének szabályai
54. A lényeges és mellékes szabálya
55. Melyik bráchát illeti meg az elsőbbség?
56. A bráchánál esett tévedések szabályai
57. Szabály arra az esetre, ha már áldást mondott valamely ételre vagy italra és azután hoztak még belőle.
58. Az illatra rendelt bráchá szabályai
59. A Sehechejánu és a Hátov vehámétiv bráchák szabályai
60. A meglátás brácháinak szabályai
61. A megmenekültek hálamondása és néhány különösebb bróchó
62. Az adás – vevés szabályai
63. A szóbeli sértésnek és a megtévesztésnek tilalma
64. Tiltott dolgok adás-vételének tilalma
65. A kamat szabályai
66. Az "iszka" kereskedelmi szerződés szabályai
67. A fogadalmak és eskük szabályai
68. Az út imájának és egyéb dolgoknak szabályai, melyekre az úton figyelni kell
69. A Mincha (delutáni ima) szabályai
70. A Mááriv (az esti) ima szabályai
71. Az est rendje
72. A sabbosz (szombat) szentségének nagysága; aki megszentségteleníti, olyan, mint aki bálványt imád. A sabboszra való felkészülés szabályai
73. Mily módon szabad sabbosz előtt nemzsidónak munkát adni, neki ingóságot kölcsön- vagy bérbeadni.
74. A hajón való utazás szabálya
75. A sabboszmécsek meggyújtásának szabályai
76. A sabboszi és ünnepi imák szabályai
77. Az esti és a nappali kiddus szabályai
78. A sabbosz és ünnepnapi tóraolvasásnak és a felhívásra kötelezetteknek szabályai
79. A maftir szabályai
80. A sabbosz napján tiltott munkák némelyike
81. Négyféle terület a sabbosz tekintetében
82. A hordásnak és az egyik területről a másik területre való átvitelnek tilalma
83. A kerítésfal csak akkor használ, ha lakóhely körülfogására emelték
84. A ruházat vagy ékszer módján kivihető tárgyak szabályai
85. A sabbosz napján kiütött tűzeset szabálya
86. A fürdés szabályai
87. Olyan dolgok, melyekre a háziállatoknál, a vadaknál és a szárnyasoknál kell ügyelni
88. A sabbosz napján »Mükce« (használatból félreállított) dolgok szabályai
89. A tiltott dolog alapjának szabályai
90. Szabálya a munkát nem igénylő dolgok elvégzésének és a nemzsidó munkájának
91. Szabálya annak, aki gyengélkedik és nem veszélyesen beteg
92. Veszélyes betegnek és a bűn elkövetésére kényszerítettnek szabályai
93. Szabályok a szülő nő részére
94. Az udvarok eruvval való egybekapcsolásának szabályai
95. A sabboszhatár eruvjának szabályai
96. A sabbosz kimenetele maariv (esti) imájának és a havdalának szabályai
97. Az újhold napjának és az újhold megszentelésének szabályai
98. A jomtov (ünnepnap) szabályai
99. Félreállított dolgok szabályai az ünnepen
100. A kohénok kézemelésének (a papi áldásnak) szabályai
101. Az ünnep első napján a második napjára vagy hétköznapra való előkészítés szabályai
102. Az eruv tavsilin (az eledeleket egybekötő szertartás) szabályai
103. A jomtov (ünnep) örömének szabályai
104. A félünnepek törvényei
105. A félünnepen fáradozás miatt tiltott dolgok
106. A cholhamoed (félünnep) napjain való adásvétel szabályai
107. Niszan havának szabályai
108. A maccoszhoz szükséges búzának és lisztnek szabályai
109. A víz szabályai
110. A maccosz dagasztásának és sütésének szabályai
111. A chóméc kutatóvizsgálatának és megsemmisítésének a szabályai
112. Melyik chómécot (kovászost) tilos peszachon át megtartani és melyiket szabad
113. Az erev peszachnak (az ünnepet megelőző napnak) és a széder estére köteles maccosz sütésének szabályai
114. A chóméc (kovászos) eladásának szabályai
116. Az erev peszach (előtti nap) szabályai, ha az sabboszra esik
117. Néhány válogatott szabály peszachra
117. A forrázásnak (az edények és evőeszközök alkalmassá tételének, kaserolásnak) szabályai
118. A széderest előkészítésének és rendjének szabályai
119. A pészach este szédere (rendje)
120. Az ómér számlálásának és a szefira (a számlálás) napjainak szabályai
121. A közösség böjtjeinek szabályai
122 . A tamuz tizenhetedikétől ab hó kilencedikéig terjedő három hét szabályai
123. Erev tisóbeáv (az áb hó 9-ét megelőző napnak) szabályai
124. Tisóbeáv (áb hó 9.) napjának szabályai
125. A tisóbeáv szabályai, ha sabboszra vagy a hét első napjára esik
126. A szentély lerombolásáról való megemlékezésnek szabályai
127. Egyének böjtjének szabályai
128. Elul havának szabályai
129. A roshasana (újév) szabályai
130. A tíz bűnbánati nap szabályai
131. Az erev jomhakipurim (az engesztelés napját megelőző nap) szabályai
132. Erev Jom Kipur szabályai
133. A jomhakipurim (az engesztelés napjának) szabályai
134. A szukka (sátor) szabályai
135. A szukkában való ülés (tartózkodás) szabályai
136. A lulovnak és csokra többi fajtájának szabályai
137. A lulovcsokor használatának szabályai és a körmenetek rendje
138. A hosána-rabba a semini aceresz és a szimchasz tóra szabályai
139. A chanuka szabályai
140. A négy parsa (tóraszakasz) rendje
141. A megilla szabályai
142. A felebaráti ajándékok küldésének, a szegények részére adandó alamizsnának és a purim lakomának szabályai
143. Az apa és anya megtisztelésének szabályai
144. A tanítója, az öregember, a tóratudós és a kohen megtisztelésének szabályai
145. A házasságkötés szabályai
146. A vőlegény és menyasszony böjtjének szokásai
147. A chupá (esküvői baldachin) szokásai
148. Az együttlétük a menyegző után
149. A lakodalom asztali imájának szabályai és az újházaspár megörvendeztetésének parancsa
150. A szemérmetesség szabályai
151. A hasztalan-kárjában való magvesztés tilalma és szabályok annak a részére, aki abba ütközött
152. Tilalma a nővel való egyedüllétnek és a nőkhöz való egyéb közeledésnek
153. A havi tisztátalanságban elkülönült asszony szabályai
154. A havi vérzés ideje megállapításának a rendje és a nemi érintkezés előtt és után kötelező vizsgálatnak szabályai
155. A havi vérzés idejét megelőző elkülönülésnek szabálya. Különbség a szabályosan váltakozó és a meg nem állapítható idejű vérzésnél
156. A nemi érintkezés folytán jelentkező vérzés szabályai
157. Szabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részére
158. A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya
159. A fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályai
160. A chafifa = előzőfürdő szabályai
161. A chacica = az alámerülésnél elválasztó dolgok szabályai
162. A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
163. A milának (körülmetélésnek) szabályai
164. Az elsőszülött fiú kiváltásának szabályai
165. A gyermekek nevelésének szabálya és néhány szabály a tanítóról
166. A babonajóslásnak, időjövendölésnek és a varázslásnak tilalma
167. Bálványimádásra vonatkozó szabályok
168. Tiltott alakok és képek
169. A bekarcolt jelírásnak és a halott miatt való bevágásnak a tilalma
170. A fejhaj és a szakáll széle levágásának tilalma
171. Azon dolgok szabálya, melyeket a (M. V. 22. 5.) »ne öltse fel férfi nőnek a ruháját« tilalma tilt
172. Az új gabona szabályai
173. Az érintetlen hagyandó fagyümölcs tilalma
174. A fanemek vegyítésének szabályai
175. A »marha« állatfajkeverés szabályai
176. Vegyes szövésű ruhák (szövetek) szabályai
177. A tiszta (házi állat) elsőszülöttének szabályai
178. A szamár első fajzásának szabályai
179. A kölcsön szabályai
180. A pénzkölcsön a = elengedésének szabályai
181. A peres ügyek, peres felek és a tanúskodás szabályai
182. A lopás és rablás szabályai
183. Az idegen vagyon rongálásának szabályai
184. A testi sértések szabályai
185. A kölcsön és bérlet szabályai
186. A »Ne kösd föl a nyomtató ökörnek a száját« szabályai
187. Az elveszett és talált dolgok szabályai
188. A letét (rábízott jószág) szabályai
189. A fel- és lerakodás szabályai
190. A test őrzésének parancsa és a »ne ronts« tilalmának szabályai
191. Az állatkínzás és kiherélés tilalma
192. A betegnek, orvosnak és a gyógymódnak szabályai
193. A beteg látogatásának szabályai
194. A haldoklónál és a halott őrzésénél követendő szabályok
195. A ruha megszakításának szabályai
196. Az onén-gyászoló szabályai hétköznapon, sabboszon és ünnepen
197. A halotti ruhák és a halott mosdatás szabályai. A haszonélvezet tilalma a halottnál
198. A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
198. A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
199. A temetés és temető szabályai
200. A jomtov (ünnep) napján való temetés szabályai
201. Az öngyilkosoknál és más gonosz halálánál követendő szabályok
202. A kohen (halott által esett) tisztátalanságának szabályai
203. Mely rokon és mely gyermek után kötelező a gyász
204. Mikor kezdődik az ávélut-gyász?
205. Az erősítő lakoma szabályai
206. A közeli és távoli hír szabályai
207. A gyászolók vigasztalásának szabályai
208. A gyászolónak tilos a munka
209. A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
209. A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
210. A Tóratanulás és üdvözlés tilalma
211. Más dolgok, mik tilosak a gyászolónak
212. Olyan dolgok melyek öröm miatt a gyászhét után is tilosak
213. A gyászoló házasságkötésének tilalma
214. Mikor mehet ki a gyászoló lakása házából?
215. Nem szabad halott miatt túlzottan keseregni
216. A megkezdett gyászhétnek, a megkezdett gyászhónapnak és a tizenkét hónapnak szabályai
217. Szabálya annak, aki nem tartott gyászt
218. A gyászra kötelező tanúskodás szabályai
219. A sabboszon és ünnepnapon való gyászolásnak szabályai
220. Annak szabálya, hogy az ünnepek mikor szűntetik meg a hét napos és a harminc napos gyászt
221. A Jahrzeit (az elhalálozás évforduló) napja böjtjének szabályai
222. Mértékek és zárszó

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: