Rabbi Slomo Ganzfried

Kitzur Sulchan Aruch



ElejéreElőzőSzabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részéreA fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályaiKövetkezőVégére


A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya


158. fejezet
A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya (4. pontban)
1. A gyermeket szülő nő, akár élve született a gyermek, akár holtan, sőt akár koraszülött korcsan, ha nem is volt vérzése, a szülés tisztátalanságában tisztátalan. A szabály szerint: ha fiú volt a gyermek, hét napig tisztátalan a szülés miatt, azután már számlálhatja a hét tisztulási napot, mely után alámerülhet a mikva fürdőjében; ha pedig leány a gyermek, tizennégy napig tisztátalan a szülés miatt, azután számlálja a hét tisztulási napot és merül alá a mikvavizében. De vannak helyek, ahol fiú születése után csak negyven nap múlva és leány szülése után csak nyolcvan nap múlva szoktak a nők a mikvafürdőben alábukni. Ott, ahol ez a szokás általános, nem szabad könnyíteni rajta. Mert van valami alapja, és ilyenre mondja az Írás (Pldb. I. 8.): Hallgass, fiam, atyád feddésére (erkölcsi oktatására) és ne vessed el anyád tanítását. A mi országainkban azonban nincsen e tekintetben megállapított szokás. Ami azt a szokást illeti, hogy fiú szülése után csak hat hét múlva, leány szülése után pedig csak kilenc hét után mennek a mikvába alámerülni és egyéb hasonló szokásoknak nincsen semmi alapjuk, és szent községekben már régen megszüntették a gáónim (a tóratudás fenségei, – legyen áldássá emlékük!).
2. Vannak, kik azt mondják, hogy fiú születése után a negyvenegyedik éjszakán, leány születése után pedig a nyolcvanegyedik éjszakán tartózkodni kell a férjnek nejétől, mert akkor tartani kell attól, hátha megindul a vérzés, ahogy havi hónapszámán szokott. Mások vitatják ezt. Lelkiismeretes ember vegye tekintetbe. Ha az asszony koraszülöttet vetélt el és kétséges, hogy fiút-e vagy leányt, férje tartózkodjék tőle a negyvennegyedik éjszakán is, meg a nyolcvanegyedik éjszakán is.
3. Ha a nő koraszülöttet vetélt el, bár nem is volt még annak gyermek alakja, hanem csak egy darab hús vagy bőr, vagy hasonló volt, köteles mégis szigorúan venni és magát leánymagzat szülése tisztátalanságában tartani avagy megkérdezni a törvénytudót, mert néha lehet a könnyebb szabályt alkalmazni. Ugyanígy cselekedjék, ha először a koraszülöttet vetélte el és azután lökte ki a burkot, habár az elvetélt magzat fiú volt, a burok miatt tartania kell a leány szülés tisztátalanságától is, avagy tegyen kérdést a törvénytudónál.
4. Ha a nő biztosan tudja, hogy nem esett teherbe, férje miatt a mikva vizében alá is merült, negyven nap közben pedig magzatot vetél el, nem kell ezt szülés tisztátalanságának tartania, mert negyven napon belül nem alakul ki a magzat, hanem legyen olyan mint az a nő, aki havi tisztulatlanság miatt elkülönült, ha nem is mutatkozott vérzés, bizonyára volt valami vérzése, de elveszett, mert lehetetlen az anyaméhnek megnyílása vérzése nélkül.



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: nidá

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Audió / Köves Slomó, Oberlander Báruch - A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai -- A házasélet
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Tilalma a nővel való egyedüllétnek és a nőkhöz való egyéb közeledésnek
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A havi tisztátalanságban elkülönült asszony szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A havi vérzés ideje megállapításának a rendje és a nemi érintkezés előtt és után kötelező vizsgálatnak szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A havi vérzés idejét megelőző elkülönülésnek szabálya. Különbség a szabályosan váltakozó és a meg nem állapítható idejű vérzésnél
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A nemi érintkezés folytán jelentkező vérzés szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya

Téma: Mikve

Cikkek

• Hírek - Új rituális fürdő mozgássérültek számára Floridában
• Hírek - Válasz a bombayi merényletre: Új chabad mikve berlinben
• Hírek - Mikve mozgáskorlátozottaknak
• Hírek - Mikve a titok

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Előszó - A zsidó lét titka
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- S. Ájálá - Házas élet
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Új rituális fürdő Budapesten
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Májim söuvim; Májim seén láhem szof
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Szabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részére
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chafifa = előzőfürdő szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chacica = az alámerülésnél elválasztó dolgok szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
• Könyv / - A zsidóság szótára -- M

Hetiszakasz

• Möcorá
• Smini

KépGaléria

• Zstsz látogatás a hitközség mikvéjében

Cimkék:
nidá; Mikve