regisztráció
Rabbi Slomo Ganzfried

Kitzur Sulchan Aruch



Elejére Előző A hosána-rabba a semini aceresz és a szimchasz tóra szabályai A négy parsa (tóraszakasz) rendje  Következő Végére


A chanuka szabályai


139. fejezet
A chanuka szabályai (26 pontban)
1. A második szentély fennállása idején, mikor a görög uralom hatalmaskodott rajtuk, szigorú rendeleteket hoztak Izrael ellen, gátolták őket vallásuk gyakorlatában, nem engedték meg, hogy a tórával és micvakötelességeikkel foglalkozzanak, kinyújtották kezöket Izrael vagyona és leányai ellen, benyomultak a szentélybe, réseket ütöttek rajta és megszentségtelenítették a szentségeket (tisztaságokat) – és nagy volt Izrael szorongatása és nagy súlyos nyomással nyomták el őket, míglen megkönyörült rajtuk apáink Istene, kiszabadította őket a kezükből és megmentette őket. Győztek a Chasmóneusok, a főpapok felettök és megölték őket, kiszabadították Izraelt a hatalmukból és királyt állítottak a papok közül s visszaállíttatott Izráel királysága és fönn is állott több mint kétszáz évig, a második szentély rombadőltéig. Midőn Izráel legyőzte és megsemmisítette ellenségeit, kiszlev hónap huszonötödike volt, bementek a szentélybe és nem találtak tiszta olajat a szentélyben, csak egy korsóval, melyen a főpapnak a pecsétje még sértetlen maradt, de nem volt benne csak egy nap gyújtásához elegendő olaj, mégis nyolc napig gyújtották fel belőle mécseseket a menora rendjén, míg olajat nem préseltek és tiszta olajat termeltek. És ezért rendelték el annak a kornak a bölcsei, hogy ez a nyolc nap, mely kiszlev hó huszonötödikén kezdődik, az öröm és dicsőítés napja legyen. És ezért mécseket gyújtanak fel ezeken este a házak bejárataiban, estéről-estére nyolc estén keresztül, hogy megmutassák és hirdessék a csoda elismerését. Ezt a nyolc napot chánuká-nak hívják, ami azt jelenti chánu megpihentek ká huszonötödikén, mert huszonötödikén leltek nyugalmat ellenségeiktől; továbbá, mert ezekben a napokban tartották meg a ház újjáavatását, amelyet szorongatóik megszentségtelenítettek. Azért mondják, hogy kötelesség némileg kibővíteni a chanuka lakomát. Továbbá, mert a hajlék munkáját ezekben a napokban fejezték be. A családfő beszélje el a családjának azon csodáknak történetét, melyek a napokban atyáinkkal történtek (l. Josippon könyvét). Mindamellett nem tekinthető micvateljesítés lakomájának csak akkor, ha a lakomán énekeket és dicsőítő dalokat mondanak. Chanuka napjain több jótékonyságot kell gyakorolni, mert kiválóan alkalmasok arra, hogy a lelken ejtett csorbákat jótékonyság által egyenlítsük ki, különösen a tórát tanuló szegények támogatása által.
2. Chanuka napjain nem böjtölnek, de egy nappal előttük és az utánuk való napon szabad tartani gyászbeszédet is, böjtöt is (így döntött a Tor és a Sulchan Aruch 686. fej.), a Magén Ábrahám idézi azonban azt, amit a Bét Chadas ír e ponthoz: tilos böjtölni a chanukát megelőző napon, a Kneszet hágdóla pedig azt írja, hogy utána való napon is tilos, l. Pri Megadim és Pri Chadas i. v. pontjait).
3. Chanukakor szabad munkát végezni. De az asszonyok nem szoktak munkát végezni mindazideig, hogy a házban a mécsek égnek és – ne könnyítsék meg nekik. Annak, hogy miért veszik a nők szigorúbban, az oka az, hogy Izráel leányaira is súlyos intézkedést rendeltek el (a görögök), a hajadon, aki férjhez ment, először a katonai parancsnoknak volt kénytelen magát rendelkezésre bocsájtani. Továbbá, mert a csoda nő által történt: Jochanan főpap leánya nagyon szép volt, az ellenséges király azt követelte tőle, hogy vele háljon. A leányzó megígérte, hogy teljesíti a kívánságát. Készített néki sajtból való eledelt, hogy megszomjazzék, bort igyék, lerészegedjék, elaludjék és álomba merüljön. Úgy is történt és levágta a fejét és bevitte Jeruzsálembe. Mikor az ellenség hadvezére látta, hogy királyuk elveszett, elmenekültek. Azért szoktak némelyek chanukakor tejes ételt enni, annak a csodának az emlékére, mely a tejes étel által történt.
4. Mindenféle olaj alkalmas (kóser) a chanuka mécséhez, mindamellett megkülönböztetett micvának számít tiszta, olajfaolajat venni a szentélyben történt csodának megfelelően, mely faolajjal történt. Ha ilyen olaj nem kapható, válasszon más olyan olajat, melynek a fénye világos és tiszta, vagy viaszkgyertyákat, mert azoknak a fénye is tiszta, de ne legyen két gyertya egymásba fonva, mert az már olyan mintha fáklya volna, hanem csak egyes gyertya legyen mind. És ne készítse a bálványimádás templomaiban használt olajból, mert azt neki meg kell vetnie. Így minden bél is alkalmas a chanuka gyertyához, kiválóan teljesített micva fagyapotot venni a bélhez. Nem kell minden estére új bél, hanem az előbbi estén használtakat is meggyújthatja, míg végig nem égnek.
5. Ha cserépmécsesben gyújtja, mivel egy este már gyújtott benne, használt, régi lett, ne gyújtson már benne a második este, mert csúnya lett, azért legyen inkább fémből való menórája. Akinek anyagi ereje megengedi, vegyen a micva szebbétételére ezüst menórát.
6. A mi országainkban általában elterjedt szokás, hogy azok módján, akik a legpontosabban, legszebben akarják teljesíteni a parancsokat, a háznak minden férfi tagja az első estén egy mécset, a másodikon kettőt, és minden nap eggyel többet, a nyolcadikon nyolcat gyújt. Ügyelniök kell arra, hogy a maga mécsét mindenki külön helyre tegye, hogy felismerhető legyen, hányan hány gyertyát gyújtottak. Ne is gyújtsák olyan helyen, ahol az esztendő folyamán rendesen mécset gyújtanak, mert fel kell ismerni róluk, hogy ezek chanuka mécsek (gyertyák).
7. A parancs az, hogy a chanukamécset az utcához legközelebbi bejáratnál kell meggyújtani a csoda nyilvános elismerése céljából, így is tették azt a misna és gemara korában. A mi időnkben azonban, mikor idegen népek között lakunk, abban a helyiségben kell meggyújtani a mécset, amelyben lakik, állandóan tartózkodik az ember. Ha van a lakásnak az utcára nyíló ablaka, abban gyújtsa, ha nincs, gyújtsa fel a bejárat mellett. Kötelesség a bejárattól balra egy arasz távolságban elhelyezni, hogy a mezuza legyen jobbról, a chanukamécses balról, ami által micvakötelességek teljesítése veszi őt körül. De a legjobb a bejárat üregében elhelyezni.
8. Parancs, kötelesség az, hogy a mécseket a földtől számított három arasznál magasabbra és tíz arasznál alacsonyabbra kell tenni. Ha tíz arasznál magasabban helyezte el, még eleget tett a kötelességének, de ha húsz rőfnél magasabbra tette, már nem tett eleget, mert húsz rőfnél magasabbra már nem lát jól a szem. Aki emeleten lakik, kiteheti az ablakába, bár a földtől tíz arasznál magasabban áll. De ha az ablak az utca föld színétől húsz rőfnyinél magasabb, ahová az utcán járók szeme már nem ér jól fel, akkor jobb a bejárat ajtaja mellé tenni.
9. A mécsek egy sorban egyforma magasságban álljanak, hogy az egyik ne legyén magasabb, mint a másik. És minden mécses (gyertya) között legyen oly távolság, hogy az egyiknek lángja ne érje a másikat, mert akkor olyan volna, mint egy fáklya. A viaszkgyertyák között oly távolság legyen, hogy az egyik a másiktól fel ne melegedjék, a viaszk le ne csepegjen és meg ne romoljon. Ki egy tálat töltött meg olajjal és körülrakta gyapotfonállal, ha egy edényt borított föléje mind a gyapot, külön mécsnek számít, ha nem borított föléje edényt, még egy mécsesnek sem számít, mert olyan mint egy fáklya. Olyan mécsesen, melynek két vagy több szájnyílása van, ne gyújtson két ember mécset, még az első este sem, mert nem ismerhető fel rajta, hogy azon az estén hány mécset gyújtottak.
10. A meggyújtás ideje a csillagok feljöttével kezdődik és ne halasztgassák. A mécsek felgyújtása előtt tilos bármit csinálni, még tanulni is, csak ha maariv (esti) imát nem mondotta még el, imádkozzék előbb és azután gyújtsa fel. A gyújtás előtt gyűjtse össze a ház népét, hogy a csoda megtörténtét nagyobb számú ember előtt dicsőítse. Annyi olajat kell a mécsesbe tenni, hogy a mécsek legalább egy félóráig égjenek. Megtörtént esetben, ha nem gyújtotta fel mindjárt estebeálltakor, gyújthat mécset bróchóval mindaddig, hogy a családja ébren van, de ha alszik már a családja, a csoda elismerés nem nyilvános, tehát csak bróchó nélkül gyújtsa fel. Ha tudja, hogy este nem lesz ideje (vagy alkalma) gyújtani, megteheti már előbb és gyújthat a mincha ima félidejétől kezdve tovább, azaz egy és egynegyed órával a csillagok feljötte előtt) ez a nap tartama szerint számított időóra – l. fentebb 69. fej. 2. pont.) – Chanuka napjaiban, mikor a napok rövidek, ha a nap hossza csak tíz óra, akkor a fél mincha ideje egy óra és kettő meg egy fél perc. Ilyenkor azonban annyi olajat kell beleönteni, hogy a mécsesek a csillagok feltűnte után még egy fél óráig égjenek. Ha nem égnek addig, nem teljesítette a kötelességét.
11. Felgyújtásuk sorrendje a mi szokásaink szerint a következő: Az első estén azt a mécset gyújtja meg, mely jobbjával szemben áll, a második este hozzáad egyet balról, és ugyanúgy minden este egyet baloldala felől. Azt amit az előzőkhöz hozzáad, azt gyújtja meg először, attól aztán mindig jobbra fordulva gyújtja tovább a többit.
12. Az első este az, aki a mécset gyújtja, a gyújtás előtt ezt a három áldást mondja: löhádlik (aki megparancsolta a meggyújtását), söászá niszim (aki életben tartott bennünket), sehechijánu (aki csodát művelt). A többi estén már nem mondja a sehechijánu áldást: Miután a bróchókat elmondta, meggyújt egy mécset és míg a többit gyújtja, mondja a hánérot hálálu stb. Aki idegen volt és zsidóvá lett, azt mondja: aki csodákat művelt Izráellel, de ha azt mondotta: apáinkkal, akkor is eleget tett a kötelességének. Akinek – Isten mentsen! – halottja van, ha van ott más, gyújtsa fel az a mécseket és a mondjon annak bróchóira ámen-t, ha nincs más jelen, gyújtsa meg azokat ő áldásmondás nélkül.
13. A bölcsek elvi határozata, hogy a mécs felgyújtása a micvakötelesség teljesítése, azaz a felgyújtás a micva-parancs. Kell tehát, hogy a mécsek a felgyújtásuk idején már a kellő helyükön legyenek és kellő mennyiségű olajat tartalmazzanak, ami kizárja azt, hogy három arasznál alacsonyabban vagy húsz rőfnél magasabban állottak, mikor meggyújtotta őket, – és csak a mikor már égtek, állították a helyükre, mert így alkalmatlanok (nem teljesítette velök a micvakötelességét). Ugyanígy, ha a meggyújtás idején még nem volt kellő mennyiségű olaj a mécsesben és csak azután öntött hozzá, nem használ vele. Ugyancsak nem teljesítette a micvát, ha olyan helyre állította a mécsest, ahol szél fúj és könnyen elolthatja, (ha eloltotta), köteles újból meggyújtani, de ne mondjon rá újból bróchót. De ha kellő helyre állította és csak véletlenül aludtak ki, már eleget tett a kötelességének. Mindamellett az a szokás, hogy újból meggyújtják. Szigorúan szokták venni azt, hogy ne egyik mécsről gyújtsák fel a másikat, hanem a samosal (a szolga gyertyával), vagy más méccsel.
14. Micvaköteles égésük idejéig, azaz félóráig tilos élvezni, bármire használni fényüket, azért szokták a samost (a szolgagyertyát), amellyel a mécseket meggyújtották, melléjük tenni, hogy azután, ha használni kellene a világosságukat, a szolga fényénél végezzék, ezért is kell ezt a többi mécsnél valamivel magasabbra tenni, hogy arról is felismerhető legyen, hogy nem tartozik a köteles számú mécsek közé.
15. A csoda nyilvános elismerése okából a zsinagógában is gyújtanak mécseket és áldást is mondanak reájuk. A déli fal mellé helyezik és a mincha (délutáni) és a maariv (esti) ima közben gyújtják meg. A zsinagógában gyújtott méccsel az ember még nem tett eleget a kötelességének, mindenkinek újra kell gyújtania lakásában. A gyászban levő – mitől Isten óvjon! – ne gyújtsa meg az első este a mécset a zsinagógában, mert sehechijánu áldást kellene mondania, gyászolónak pedig nem szabad a sehechijánu bróchót mondania a közösség nyilvánosságában, de a lakásában mondja a sehechijánu bróchót.
16. Nők is kötelesek a chanuka mécset gyújtani, mert nekik is volt részük a csodában (l. fentebb 3. p.) és gyújthat a nő az egész családja részére. A micvára való nevelés idejét elérő kiskorú fiú is köteles gyújtani. A vak jobb, ha tud mással társulni a maga fillérjével, ám ha felesége van, az gyújtson helyette. Ha nincsen felesége, de külön lakással bír és nincsen kivel társulnia, gyújtson maga másnak a segítségével.
17. Erev sabbosz először a chanuka mécset (gyertyát) gyújtják meg és csak azután a sabbosz mécset (gyertyát). Ez azonban csak a mincha félideje után történhetik meg, amikor is előbb a mincha (délutáni) imát kell elmondani. És annyi olajat kell a mécsbe tenni, hogy a csillagok feljötte után is még egy félóráig égjen, mert ha nem így volt, hiába mondott bróchó volna. Ha a bejárat mellett gyújtotta, vigyáznia kell, hogy valamivel elválassza azt az ajtótól, hogy az ajtónyitása és zárása alkalmával ki ne fújja a szél.
18. A sabbosz kimenetele után előbb mondják a havdalát és azután gyújtják meg a chanuka mécset, a zsinagógában azonban már a vájitén löchá imarész előtt gyújtják meg.
19. Aki nincsen otthon (a 1akásában), hanem másutt tartózkodik, ha tudja, hogy a felesége gyújt otthon, gyújtson ő ott, ahol van bróchók nélkül. De jobb ha csak teheti, hogy ő meghallgatja előbb annak a bróchóit, aki ottan gyújt, vegye szándékába, hogy annak az áldásmondásával feleljen meg ő is a kötelességének, mondjon rája ámen-t és azután gyújtson ő mécset bróchók nélkül. Ha pedig a felesége nem gyújt részére is otthon, ugyanúgy a nőtlen ifjak kötelesek a szállóhelyükön mécset gyújtani bróchókkal, avagy társuljanak a mécsben a házigazdával, amennyiben néhány fillért adnak neki, hogy nekik is részök legyen az olaj és fonalbél tulajdonában. A házigazda pedig öntsön a társ miatt az elrendelt mértéken felül valami olajat a mécsbe. De törekedniök kell arra, hogy mindegyik külön gyújtson magának. Aki a városban, de más házban tartózkodik, mihelyst elérkezett a gyújtás ideje, köteles hazamenni mécset gyújtani.
20. Az olajjal, mely chanuka után a menórában (mécsesben) marad, ugyanúgy a megmaradt belekkel csináljanak tüzet és égessék el, minthogy már micvájuk végzésére voltak szánva és tilos bármire is használni őket, hacsak eleve ki nem kötötte, hogy ami megmarad belőle, nem lesz a micvára szánva.
21. Chanukának mind a nyolc napján az ál hániszim imaszakaszt mondják a semóne eszré (tizennyolc áldásmondás) imájában. Ki elfeledte és nem mondotta, – ha észrevette, mielőtt a hátov simchá... áldásában Isten nevét kimondotta, kezdje el az ál hániszim szakaszt (azután újból az áldásmondatot), de ha csak akkor vette észre, mikor az áldásban Isten nevét már kimondotta, fejezze be a bróchót és ne téjen rá vissza. (Az asztali imánál l. fentebb 44. fej. 16. p.)
22. Chanuka minden nyolc napján egész Hallél-t mondanak és nem mondják sem a táchánun -t, sem az Él erech ápájim, sem a lámnácéách, sem a cidkátchá cedek imaszakaszokat (a Hallel tekintetében a gyászoló háznál, mitől Isten óvjon! – l. alább 207. fej. 6. p.).
23. Minden nap három férfiút hívnak fel a (M. IV. k. 7. f.) szakaszában a fejedelmek áldozatainak felolvasására. Az első napon a kohénnak a === verstől kezdik és === -ig olvassák. A lévinek a === verstől a === -ig, és a jiszroélnak === -tól === -ig olvassák. A második napon a kohénnak és a lévinek a === stb., a jiszróélnak stb. és így minden napon a kohénnak és lévinek azt a napi szakaszt, ahányadik napja az a chanukának, a jiszroélnek pedig a következő napét. A nyolcadik napon a kohénnek és lévinek === stb. a jiszroélnek pedig === -vel kezdik és felolvassák a felavatás egész rendjét a === fejezetből is egészen a === szavakig.
24. Chanuka sabboszán két széfer-tórát (tóratekercset) vesznek ki, az elsőből a hetiszakaszt olvassák, a másodikból pedig a a maftirnak a chanukai szakasz megfelelő napi részét, a haftórának (Zech. 2. 14.) === prófétai olvasmányát. Ha még egy sabbosz van, haftarának (Kir. I. k. 7. 40.) szakaszát Salamon mécseseiről olvassák. Tévét hó roschódesén hétköznapon két széfer-tórát vesznek ki, az elsőből három férfiúnak a ros-chódes szakaszát, azután a negyediknek a második tóra könyvéből a chanuka szakaszából a megfelelő napot. Mert a ros-chódes gyakoribb és az a szabályunk, hogy az állandó (gyakori) és nem állandó (nem gyakori) között az állandót (gyakoribbat) illeti meg az elsőbbség, azért olvassák előbb a ros-chódes szakaszát. Ha tévedtek és megkezdették már a chanukai szakaszt olvasni, sőt ha nem is kezdették még el, de a felhívott már áldást mondott rája, nem kell abbahagyni, hanem a felhívott fejezze be annak olvasását és azután olvassák a többiek a ros-chódes szakaszát. Ha az elsőben szabály szerint a ros-chódes szakaszát olvasták, de tévedtek és a negyediknek is a ms-chódes szakaszt olvasták (mint más újhold napon), ha észre is vették mindjárt azután, hogy a felhívott reá a bróchót elmondotta, – ha csak egy tórakönyvet vettek ki, nem kell többet olvasni, (mint a ros-chodes szakaszt). De ha két széfertórát vettek ki, amikor már a kivett tórakönyv sérelmét is tekintetbe kell venni, hogy ne gondolják azt poszulnak (alkalmatlanná váltnak), fel kell hívni ötödiket a chanukaszakasz felolvasásához és az ötödik felolvasása után mondjanak félkadist.
25. Ha ros-chódes tévész (újholdja) sabboszra esik, három széfer tórát vesznek ki, az elsőben hat férfiúnak olvassák a heti szakaszt, a másodikból a hetediknek a ros-chodes szakaszát, melyet a === versnél kezdenek (l. fentebb 78. fej. 1. p. és a 79. fej. 1. pontját), mire félkaddist mondanak, a harmadik könyvből a maftirnak a chanuka megfelelő napi szakaszát, a haftara pedig === s habár az állandóé (gyakoribbé) az előny, de csak ha két különböző szakaszt olvasnak, míg a haftaránál, amelynél csak egy prófétai leckét olvasnak, elhagyják a ros-chódes haftaráját és a chanuka prófétai olvasmányát mondják, hogy a csodát a nyilvánosság előtt hirdessék.
26. Sevat hó 15-én van a fák újéve. Nem mondják a === könyörgő zsoltárt és többféle gyümölcsfajtát szoktak enni.



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: hanuka

Cikkek

• Hírek - A lengyel államelnök a varsói zsinagógában
• Hírek - Az angol külügyminisztériumban is gyújttak az idén chanuka gyertyát
• Hírek - "Jót tenni jó!" Szabjunk mi fazont a világnak!
• Hírek - Héber nyelvű ZSTSZ
• Hírek - Hanuka: Az emelt fővel járó zsidóság ünnepe
• Hírek - Sosem látott sajtónyilvánosság előtt a Hanuka fényei
• Hírek - Hanuka: fények hirdetik a csodát
• Hírek - Hanuka a jégen!
• Hírek - Hanukai koncert és jótékonysági árverés
• Hírek - Arató Gergely gyújtott gyertyát a hanuka utolsó napján Budapesten
• Hitközség - Médiában - A csoda rajtunk múlik
• Hitközség - Médiában - Ma este köszönt be a Hanuka
• Hitközség - Médiában - A Gój Motorosok is ott voltak a Hanuka-ünnepségen
• Hitközség - Médiában - A Hanukáról sokkal kevesebbet beszélünk
• Hitközség - Médiában - HANUKA - A Fény Ünnepe (december 21-28.)
• Hitközség - Médiában - Lomnici gyújtotta meg Európa legnagyobb menórájának első lángját
• Hitközség - Médiában - Az Egyéges Magyarországi Izraelita Hitközség közleménye
• Hitközség - Médiában - A közép-kelet-európai zsidó közösségek és a globalizáció
• Hitközség - Médiában - Kóka, Arató, Molnár és Fónagy gyújtotta meg a hetedik gyertyát
• Hitközség - Médiában - Hanuka: fények hirdetik a csodát
• Hitközség - Médiában - Sólyom László és Gyurcsány Ferenc is köszöntötte a hanuka ünnepét
• Hitközség - Médiában - Hir Tv: Bozóki András gyújtotta meg az első Hanuka gyertyát
• Hitközség - Médiában - MTI: Bozóki András gyújtott gyertyát a hanuka első napján Budapesten
• Hitközség - Médiában - Rituális fürdő nyílt a VII. kerületben
• Hitközség - Médiában - Kardinális-rabbi tízparancsolat
• Hitközség - Médiában - Az izraeli főrabbi a Nyugati téren
• Hitközség - Médiában - Megkezdődött a hanuka, a fény ünnepe
• Hitközség - Médiában - Fakereszt
• Hitközség - Médiában - Ortodox rabbit avattak Budapesten
• Hitközség - Médiában - Rendőri mulasztás a Nyugati téren
• Hitközség - Médiában - Három világvallás hívei ünnepelnek
• Hitközség - Médiában - Megkezdődött a hanuka
• Hitközség - Médiában - A különc Chábád Lubavics
• Tanulmányok - Orvosi műhibák a zsidó jog és etika fényében
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól a második napra
• Videó - Hanuka ünneplés 2005-ben
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól Hanuka nyolcadik napjára.
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól Hanuka hetedik napjára.
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól Hanuka hatodik napjára.
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól Hanuka ötödik napjára.
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól Hanuka negyedik napjára
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól az ünnep harmadik napjára
• Videó - Hanukai videó üzenet Köves Slomó rabbitól az első napra

Virtuális tanház

• Könyv / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Hanuka
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Zsidó világhíradó
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A kisebb ünnepek
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chanuka szabályai
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- A posztbiblikus ünnepek és böjtnapok
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- Chanuká
• Könyv / - A zsidóság szótára -- H

KépGaléria

• Biliárd-Walhalla
• Brisz a Vasváriban
• Hanuka Nyugati tér 1. nap
• Hanukorcsolya 2008
• Találkozások-Ormos Mária

Szövegek

• A fény két hullámhossza

Ünnepek

• Chánuka - A fény ünnepe חנוכה

Cimkék:
hanuka

 
1..   A reggeli felkelés szabályai
2..   A reggeli kézmosás szabályai
3..   Az öltözködés és járás szabályai
4..   Magunk tartása az illemhelyen és az utána elmondandó áser jácár bráchá szabályai
5..   Az ima vagy a Tóratanulás helyének tisztasága
6..   A bráchot (áldásmondások) Báruch Hu uváruch Sömo (áldassék Ő és áldassék Neve) és az Ámén mondásának szabályai
7..   A reggeli bráchák szabályai
8..   Mely dolgok tiltottak napkeltétől az ima utánig?
9..   A cicit (a szemlélő szálak) szabályai
10..   A tfilin (imaszíjak) szabályai
11..   A mezuzá szabályai
12..   Az imádkozásra méltó helyek
13..   A bét hákneszet és bét hámidrás (az imaház és a tanház szentsége
14..   A dicsőítő énekek verseinek szabályai
16..   A Kádisnak, a Bárchunak, a tíz ember egybevonásának és egyrészűk távozása után beállott helyzetnek és az előimádkozónak szabályai
16..   A Semá olvasmány és bráchái megszakításának szabályai
17..   A Semá olvasásának szabályai
18..   A Semone eszré (18 áldásmondás) szabályai
19..   A Másiv háruách, a Tál umátár, a Jáále vejávo és az Ánénu imabetoldások szabályai
20..   Az előimádkozó tefilája ismétlésének szabályai
21..   Annak a szabálya, hogy miként pótolhatja, aki nem imádkozott
22..   A Táchánun könyörgés szabályai
23..   A Tóraszakasz felolvasásának néhány szabálya
24..   Szabályok arra, ha tévedést vagy alkalmatlanná tévő hibát találtak a Tóra könyvében
25..   Az Ásré és Uvá leCion imarészeknek szabályai a reggeli ima befejezéséig
26..   Az árvák Kádisának szabályai
27..   A Tóra tanulásának szabályai
28..   A Tóra könyvének és más szent könyveknek szabályai
29..   Erényes tulajdonságok, melyekre az ember szoktassa magát
30..   Az árulkodás, rossznyelvűség, bosszúállás és gyűlölet tilalma
31..   Az ember minden szándékát Egek Ura bírja
32..   A test természetes védelme
33..   Veszély miatt tiltott dolgok
34..   A cedáká jótékonyság szabályai
35..   A chálá (tésztából való elvonás) törvénye
36..   A kisózás szabályai
37..   Az edények víz alá merítésének szabályai
38..   Nem zsidók kenyerének, főztjének és tejének szabályai
39..   Az étkezés előtti evésnek vagy ivásnak szabályai
40..   Az evés előtt járó kézmosás szabályairól
41..   A kenyér megszegésének és a hámoci áldásmondásának szabályai
42..   Az étkezés szabályai
44..   Mily dolgokra jár külön bráchá, ha ebéd közben esszük vagy isszuk azokat.
44..   Az ebéd utáni kézmosás és ima szabályai
45..   Az együttes asztali imára való felszólítás
46..   A tiltott eledelek szabályai
47..   Nemzsidók bora és edényei alkalmassá tétele
48..   Az öt gabonafajtából készült eledelekre rendelt bráchák (áldásmondások) szabályai
49..   A borra elrendelt bráchának és a hátov vehámétiv bráchának szabályai
50..   Az élvezeti dolgok élvezése előtt elmondandó bráchák szabályai (16 pontban)
51..   Az élvezetek után elrendelt áldásmondások szabályai
52..   A Boré pri háéc, a Boré pri hádámá és a Sehákol bráchák szabályai
53..   A levesnek, gyümölcsök és zöldségek nedvének szabályai
54..   A lényeges és mellékes szabálya
55..   Melyik bráchát illeti meg az elsőbbség?
56..   A bráchánál esett tévedések szabályai
57..   Szabály arra az esetre, ha már áldást mondott valamely ételre vagy italra és azután hoztak még belőle.
58..   Az illatra rendelt bráchá szabályai
59..   A Sehechejánu és a Hátov vehámétiv bráchák szabályai
60..   A meglátás brácháinak szabályai
61..   A megmenekültek hálamondása és néhány különösebb bróchó
62..   Az adás – vevés szabályai
63..   A szóbeli sértésnek és a megtévesztésnek tilalma
64.   Tiltott dolgok adás-vételének tilalma
65..   A kamat szabályai
66..   Az "iszka" kereskedelmi szerződés szabályai
67..   A fogadalmak és eskük szabályai
68..   Az út imájának és egyéb dolgoknak szabályai, melyekre az úton figyelni kell
69..   A Mincha (delutáni ima) szabályai
70..   A Mááriv (az esti) ima szabályai
71..   Az est rendje
72..   A sabbosz (szombat) szentségének nagysága; aki megszentségteleníti, olyan, mint aki bálványt imád. A sabboszra való felkészülés szabályai
73..   Mily módon szabad sabbosz előtt nemzsidónak munkát adni, neki ingóságot kölcsön- vagy bérbeadni.
74..   A hajón való utazás szabálya
75..   A sabboszmécsek meggyújtásának szabályai
76..   A sabboszi és ünnepi imák szabályai
77..   Az esti és a nappali kiddus szabályai
78..   A sabbosz és ünnepnapi tóraolvasásnak és a felhívásra kötelezetteknek szabályai
79..   A maftir szabályai
80..   A sabbosz napján tiltott munkák némelyike
81..   Négyféle terület a sabbosz tekintetében
82..   A hordásnak és az egyik területről a másik területre való átvitelnek tilalma
83..   A kerítésfal csak akkor használ, ha lakóhely körülfogására emelték
84..   A ruházat vagy ékszer módján kivihető tárgyak szabályai
85..   A sabbosz napján kiütött tűzeset szabálya
86..   A fürdés szabályai
87..   Olyan dolgok, melyekre a háziállatoknál, a vadaknál és a szárnyasoknál kell ügyelni
88..   A sabbosz napján »Mükce« (használatból félreállított) dolgok szabályai
89..   A tiltott dolog alapjának szabályai
90..   Szabálya a munkát nem igénylő dolgok elvégzésének és a nemzsidó munkájának
91..   Szabálya annak, aki gyengélkedik és nem veszélyesen beteg
92..   Veszélyes betegnek és a bűn elkövetésére kényszerítettnek szabályai
93..   Szabályok a szülő nő részére
94..   Az udvarok eruvval való egybekapcsolásának szabályai
95..   A sabboszhatár eruvjának szabályai
96..   A sabbosz kimenetele maariv (esti) imájának és a havdalának szabályai
97..   Az újhold napjának és az újhold megszentelésének szabályai
98..   A jomtov (ünnepnap) szabályai
99..   Félreállított dolgok szabályai az ünnepen
100..   A kohénok kézemelésének (a papi áldásnak) szabályai
101..   Az ünnep első napján a második napjára vagy hétköznapra való előkészítés szabályai
102..   Az eruv tavsilin (az eledeleket egybekötő szertartás) szabályai
103..   A jomtov (ünnep) örömének szabályai
104..   A félünnepek törvényei
105..   A félünnepen fáradozás miatt tiltott dolgok
106..   A cholhamoed (félünnep) napjain való adásvétel szabályai
107..   Niszan havának szabályai
108..   A maccoszhoz szükséges búzának és lisztnek szabályai
109..   A víz szabályai
110..   A maccosz dagasztásának és sütésének szabályai
111..   A chóméc kutatóvizsgálatának és megsemmisítésének a szabályai
112..   Melyik chómécot (kovászost) tilos peszachon át megtartani és melyiket szabad
113..   Az erev peszachnak (az ünnepet megelőző napnak) és a széder estére köteles maccosz sütésének szabályai
114..   A chóméc (kovászos) eladásának szabályai
116..   Az erev peszach (előtti nap) szabályai, ha az sabboszra esik
117..   A forrázásnak (az edények és evőeszközök alkalmassá tételének, kaserolásnak) szabályai
117..   Néhány válogatott szabály peszachra
118..   A széderest előkészítésének és rendjének szabályai
119..   A pészach este szédere (rendje)
120..   Az ómér számlálásának és a szefira (a számlálás) napjainak szabályai
121..   A közösség böjtjeinek szabályai
122. .   A tamuz tizenhetedikétől ab hó kilencedikéig terjedő három hét szabályai
123..   Erev tisóbeáv (az áb hó 9-ét megelőző napnak) szabályai
124..   Tisóbeáv (áb hó 9.) napjának szabályai
125..   A tisóbeáv szabályai, ha sabboszra vagy a hét első napjára esik
126..   A szentély lerombolásáról való megemlékezésnek szabályai
127..   Egyének böjtjének szabályai
128..   Elul havának szabályai
129..   A roshasana (újév) szabályai
130..   A tíz bűnbánati nap szabályai
131..   Az erev jomhakipurim (az engesztelés napját megelőző nap) szabályai
132..   Erev Jom Kipur szabályai
133..   A jomhakipurim (az engesztelés napjának) szabályai
134..   A szukka (sátor) szabályai
135..   A szukkában való ülés (tartózkodás) szabályai
136..   A lulovnak és csokra többi fajtájának szabályai
137..   A lulovcsokor használatának szabályai és a körmenetek rendje
138..   A hosána-rabba a semini aceresz és a szimchasz tóra szabályai
139..   A chanuka szabályai
140..   A négy parsa (tóraszakasz) rendje
141..   A megilla szabályai
142..   A felebaráti ajándékok küldésének, a szegények részére adandó alamizsnának és a purim lakomának szabályai
143..   Az apa és anya megtisztelésének szabályai
144..   A tanítója, az öregember, a tóratudós és a kohen megtisztelésének szabályai
145..   A házasságkötés szabályai
146..   A vőlegény és menyasszony böjtjének szokásai
147..   A chupá (esküvői baldachin) szokásai
148..   Az együttlétük a menyegző után
149..   A lakodalom asztali imájának szabályai és az újházaspár megörvendeztetésének parancsa
150..   A szemérmetesség szabályai
151..   A hasztalan-kárjában való magvesztés tilalma és szabályok annak a részére, aki abba ütközött
152..   Tilalma a nővel való egyedüllétnek és a nőkhöz való egyéb közeledésnek
153..   A havi tisztátalanságban elkülönült asszony szabályai
154..   A havi vérzés ideje megállapításának a rendje és a nemi érintkezés előtt és után kötelező vizsgálatnak szabályai
155..   A havi vérzés idejét megelőző elkülönülésnek szabálya. Különbség a szabályosan váltakozó és a meg nem állapítható idejű vérzésnél
156..   A nemi érintkezés folytán jelentkező vérzés szabályai
157..   Szabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részére
158..   A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya
159..   A fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályai
160..   A chafifa = előzőfürdő szabályai
161..   A chacica = az alámerülésnél elválasztó dolgok szabályai
162..   A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
163..   A milának (körülmetélésnek) szabályai
164..   Az elsőszülött fiú kiváltásának szabályai
165..   A gyermekek nevelésének szabálya és néhány szabály a tanítóról
166..   A babonajóslásnak, időjövendölésnek és a varázslásnak tilalma
167..   Bálványimádásra vonatkozó szabályok
168..   Tiltott alakok és képek
169..   A bekarcolt jelírásnak és a halott miatt való bevágásnak a tilalma
170..   A fejhaj és a szakáll széle levágásának tilalma
171..   Azon dolgok szabálya, melyeket a (M. V. 22. 5.) »ne öltse fel férfi nőnek a ruháját« tilalma tilt
172..   Az új gabona szabályai
173..   Az érintetlen hagyandó fagyümölcs tilalma
174..   A fanemek vegyítésének szabályai
175..   A »marha« állatfajkeverés szabályai
176..   Vegyes szövésű ruhák (szövetek) szabályai
177..   A tiszta (házi állat) elsőszülöttének szabályai
178..   A szamár első fajzásának szabályai
179..   A kölcsön szabályai
180..   A pénzkölcsön a = elengedésének szabályai
181..   A peres ügyek, peres felek és a tanúskodás szabályai
182..   A lopás és rablás szabályai
183..   Az idegen vagyon rongálásának szabályai
184..   A testi sértések szabályai
185..   A kölcsön és bérlet szabályai
186..   A »Ne kösd föl a nyomtató ökörnek a száját« szabályai
187..   Az elveszett és talált dolgok szabályai
188..   A letét (rábízott jószág) szabályai
189..   A fel- és lerakodás szabályai
190..   A test őrzésének parancsa és a »ne ronts« tilalmának szabályai
191..   Az állatkínzás és kiherélés tilalma
192..   A betegnek, orvosnak és a gyógymódnak szabályai
193..   A beteg látogatásának szabályai
194..   A haldoklónál és a halott őrzésénél követendő szabályok
195..   A ruha megszakításának szabályai
196..   Az onén-gyászoló szabályai hétköznapon, sabboszon és ünnepen
197..   A halotti ruhák és a halott mosdatás szabályai. A haszonélvezet tilalma a halottnál
198..   A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
198..   A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
199..   A temetés és temető szabályai
200..   A jomtov (ünnep) napján való temetés szabályai
201..   Az öngyilkosoknál és más gonosz halálánál követendő szabályok
202..   A kohen (halott által esett) tisztátalanságának szabályai
203..   Mely rokon és mely gyermek után kötelező a gyász
204..   Mikor kezdődik az ávélut-gyász?
205..   Az erősítő lakoma szabályai
206..   A közeli és távoli hír szabályai
207..   A gyászolók vigasztalásának szabályai
208..   A gyászolónak tilos a munka
209..   A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
209..   A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
210..   A Tóratanulás és üdvözlés tilalma
211..   Más dolgok, mik tilosak a gyászolónak
212..   Olyan dolgok melyek öröm miatt a gyászhét után is tilosak
213..   A gyászoló házasságkötésének tilalma
214..   Mikor mehet ki a gyászoló lakása házából?
215..   Nem szabad halott miatt túlzottan keseregni
216..   A megkezdett gyászhétnek, a megkezdett gyászhónapnak és a tizenkét hónapnak szabályai
217..   Szabálya annak, aki nem tartott gyászt
218..   A gyászra kötelező tanúskodás szabályai
219..   A sabboszon és ünnepnapon való gyászolásnak szabályai
220..   Annak szabálya, hogy az ünnepek mikor szűntetik meg a hét napos és a harminc napos gyászt
221..   A Jahrzeit (az elhalálozás évforduló) napja böjtjének szabályai
222..   Mértékek és zárszó

Hírlevél jelentkezés



Rasszista-e, aki zsidó férjet akar? Kérdés: Elmagyaráztam egy nemzsidó munkatársamnak, hogy csak zsidó férfiakkal randevúzom, mert nemzsidóval nem házasodnék. Azzal vádolt, hogy rasszista vagyok. Megfogtak, és nem tudtam mit válaszolni. Te mit válaszolnál egy ilyen vádra? Válasz...

Hozzászólások

Az Obama ultimátum: Izrael egyedül (1)

aser: 2009-07-04

Sajnos bekövetkezett,ami várható volt:Obama nem fe...


Rasszista-e aki zsidó férjet akar? (240)

Kertész Magdolna: 2009-07-04

Kedves Szerzetes! Válaszát megköszönve magam is ...

Szerzetes: 2009-07-04

Kedves Bernát! Nem voltal udvariatlan, sem táma...

Szerzetes: 2009-07-04

Kedves Magdolna! Amikor az Örökkévaló azt paran...


Legyen a holokauszttagadás büntethető!!! -Elektronikus aláírásgyűjtés (334)

Pálos Trend: 2009-07-04

\"19.15.00-kor állítólag le fog égni a Dohány utca...

Gyüxy: 2009-07-04

Ezek a valóságos problémák! Nem amiről itt hablaty...

Gyüxy: 2009-07-04

http://jobbik.hu/rovatok/hataron_tul/szlovakia_uja...


Jobbik (11)

szeki: 2009-07-04

Velem is történt egy hasonló eset tavaly.Nagyapámm...

Leanna: 2009-07-04

Ezzel mit lehet kezdeni? Megyek az utcán. Előttem ...


Egy levelezés részlete: Szexualitás, parancsolatok, történelem... (3)

lilaccat: 2009-07-04

Kedves Slomo, én is egyetértek, viszont azt szeret...