Peszách - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-04-08 19:05 - Ünnep kimenete: 2020-04-11 20:16:00

Kinek a jobbja?

1969-ben az Izraeli Légierőnél szolgáltam. A ‘67-es, hatnapos háborút követő nehéz időkben még a katonák élelmiszerellátása sem volt megfelelő. Emlékszem, egyszer csak megállt mellettem egy dzsip, és kiadtak belőle egy ajándékcsomagot a következő felirattal: „Boldog Purimot kíván a Lubavicsi Rebbe”.

Ezen igencsak elámultam, ahogy a többi katona is. Fogalmunk sem volt róla, hogy ki is az a Lubavicsi Rebbe. És vajon miért olyan fontos a számára, hogy ajándékkal lepjen meg minket itt, a sivatag közepén? Mindenesetre nagyon megérintett és meghatott ez a gesztus.

1971-ben a Szuezi-csatornához küldtek, hogy sebesült katonákat szállítsak északra. Nap mint nap megtettem ezt az utat. Rendkívül megterhelő volt látni a sok súlyosan sérült katonát. Egyszer odajött hozzám két lubavicsi hászid, és felajánlották, hogy tegyek tfilint. Elfogadtam, és amikor elkezdtem a Smá imát mondani – „Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy” –, sírva fakadtam. Akkor kezdődött az utam vissza a zsidó valláshoz és Istenhez.

1977-ben, miután leszereltem, New Yorkba utaztam. Ott találkoztam egy kedves emberrel, Shraga Zalmanovval, aki elvitt a Rebbéhez. Ezt követően még többször ellátogattam hozzá. Az egyik alkalommal egy misztikus könyvet vittem neki, melyet az unokatestvérem nagyapja, Jehuda Fatija rabbi írt. Ez egy kommentár volt az Éc Chájim című kabalisztikus műhöz, mely a XVI. században keletkezett. A Rebbe egy nagyon szép levélben köszönte meg a könyvet és azt is, hogy a nagyapám emlékére kiadattam az Eliezer Papo rabbi által írt Pele Joec című kötetet is.

Az egyik találkozónk alkalmával a Rebbe megkérdezte, hogy mit teszek a zsidó közösségért és a „szeresd a felebarátod, mint önmagad” parancsolat jelentőségéről beszélt. Feltett egy kérdést: „Miért a test bal oldalán helyezkedik el a szív? A zsidó felfogás szerint minden jó dolog a jobb oldalon van, mert a jobb oldal jelképezi a kegyességet. A tfilint a jobb kezünkkel rakjuk fel, a jobbunkkal fogunk kezet és a tóratekercset is a jobb oldalon visszük. Akkor hát miért a bal oldalon van a szívünk?” A Rebbe ezután meg is válaszolta a kérdést: „Azért, mert ha szemben állunk egy másik zsidóval, akkor a szívünk az ő jobb oldalával és jobb kezével szemben lesz. A szívünk ugyanis nem magunknak dobog, hanem a másik embernek, a felebarátunknak, akit úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat”.

Ez a gondolat nagy hatással volt rám, és ezt tettem meg az életfilozófiám alapjának. Azóta mindig arra törekszem, hogy a szívére hassak minden zsidónak, akivel csak találkozom.

Miután sikereket értem el az üzletben Chicagóban, visszatértem Izraelbe és két fontos jesivát alapítottam. Az egyik az És HáTálmud nevű je­si­va­gim­ná­zium, ahol kétszáz fiú tanul. A másikat Torát Mosének hívják, és 95 diákja van. Alapítottam továbbá négy kolelt is, melyeknek 120 tagja van. Ezek olyan intézmények, ahol házas férfiak tanulnak Tórát. Létrehoztam még egy segélyszervezetet is, amely peszách és ros hásáná előtt oszt élelmiszert és pénzt szegény sorsú családoknak.

Mindezt a Rebbe tanításának hatására tettem. Az életcélommá vált, hogy másoknak segítsek.

Elmondanék még egy személyes történetet a Rebbével kapcsolatban:

A kilencvenes években az Egyesült Államokba utaztam a fe­leségemmel, aki állapotos volt. El­látogattunk a Rebbéhez is, aki épp dollárt osztott az embereknek, hogy adakozásra buzdítsa őket. Amikor sorra kerültünk, megáldott minket a szokásos módon. Miközben távoztunk, a feleségem után szólt és átadott neki még két dollárt. Csak néhány héttel később értettük meg, hogy miért tette. Az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy a feleségem ikreket vár. Erre utalt a Rebbe.

Az ikrek elul hónapban születtek meg, és elul 25-én, a világ teremtésének évfordulóján tartottuk a körülmetélést. A Mordecháj Élijáhu és a Joszéf Chá­jim nevet kapták. Nagyon boldogok voltunk, és boldogságunkhoz hozzájárult a Rebbe áldása is.

Amikor a Rebbe elhunyt, éppen Los Angelesben voltam. Azonnal repülőjegyet próbáltam szerezni, hogy eljussak New Yorkba, a temetésre, de nem sikerült, és csak egy nappal később érkeztem meg. Nehéz volt felfogni, hogy a Rebbe már nincs velünk. Hatalmas hiányérzetem volt. Az adott reményt, hogy a tanításai velünk maradtak és bennünk élnek tovább. Reményeim szerint úgy tudtam megvalósítani a „szeresd a felebarátod, mint önmagad” parancsát, ahogy azt a Rebbe tanította nekem.

 

Mose Cur rabbi

 

  • Küldés emailben

Fejezetek