Kavics a tóban

1969-ben egy zsidó alapítvány konferenciát tartott Bostonban „Fiatalok és a zsidó nép jövője” címmel. Én voltam az egyik vezérszónok. A szavaimat kétszáz amerikai és kanadai zsidó közösség 3000 delegáltja hallgatta. A Rebbe olvasta a beszédemet és értesített, hogy találkozni szeretne velem.

Azt a pillanatot, amikor beléptem a Rebbe szobájába, sohasem fogom elfelejteni. Ahogy beléptem, ő felállt. Kék szemének mélyre hatoló, kristálytiszta tekintete volt. A jelenléte egyszerre volt lenyűgöző és békés. Hatalmas energiát közvetített, de közben nyugalmat is sugárzott. Különleges elegye volt ez a különböző hatásoknak, és ez egészen lenyűgözött. Egész életem egyik legélénkebb élményeként él bennem ez a találkozó.

Nem mondta, hogy „üdvözlöm”, még azt sem, hogy „helló”, semmilyen köszöntést sem hallottam tőle. Rögtön a lényegre tért: „Zacks úr, olvastam a beszédét, melyből világossá vált a számomra, hogy ön sokat csiszolta az elméjét. Most, hogy látom is, az is világos, hogy a testét is jól karban tartja. De mit tesz a lelkéért, Zacks úr?”

Ezzel a beszélgetéssel vette kezdetét az a folyamat, melynek során megnyitottam a szívemet és az elmémet, hogy megtanuljam, mit is jelent zsidónak lenni. Mondott még valamit, ami rendkívüli hatást tett rám: „Emlékezzen arra, Zacks úr, hogy ha meg akarja változtatni a világot, akkor először önmagát kell megváltoztatnia! Amikor megváltozik, az olyan, mint amikor egy kavicsot dob a vízbe. A fodrozódás abból a pontból indul ki, ahol a kő a tóba esett, majd kiterjed a környezetére is, és mindenre hatással lesz. Ha megváltozik, és lelke összekapcsolódik Istennel, majd ennek következtében a viselkedése is összhangba kerül Isten elvárásaival, akkor nagy hatással lesz a közelében lévő emberekre. És ez a hatás indít majd el egy olyan folyamatot, mely által a világ jobb hellyé válik. Így hát ne feledkezzen meg arról, hogy először önmagára kell koncentrálnia.”

A beszélgetés másfél órán keresztül tartott, de a fentiek összefoglalják a lényegét. Emlékszem, még azt is mondta: „Azt is kérem öntől, hogy gondolja végig, miként lehetne megmenteni a zsidó népet az asszimiláció tüzétől”.

Amikor kiléptem a szobából, sokáig az elhangzottak hatása alatt voltam. A mai napig úgy gondolok a Rebbére, mint az egyik legnagyszerűbb emberre, akivel valaha találkoztam. E találkozás nagyban befolyásolta az életem során meghozott döntéseimet.

Tizenhét vagy tizennyolc évvel később, a legkisebb lányom, aki ma már házas és Izraelben él, úgy döntött, hogy ellátogat Crown Heightsba, amikor a Rebbe dollárokat osztogat. Kérte, hogy kísérjem el.

Nem hívtam fel senkit, hogy különleges elbánásban legyen részünk.  Egyszerűen fogtunk egy taxit, elmentük Crown Heightsba, és beálltunk a sorba, mint bárki más. Emlékszem, a várakozás rendkívül hosszúra nyúlt, legalább másfél órát álltunk sorban. A lányom előttem állt, amikor a Rebbe megáldotta és átnyújtott a számára egy egydollárost, hogy adakozásra biztassa. Amikor én kerültem sorra, a Rebbe azt kérdezte: „Mit tesz a zsidó népért és a zsidó oktatásért?”

Olyan érzésem volt, mintha csak néhány perce léptem volna ki a szobájából és ez a sok év el sem telt volna. Elképedve ránéztem, és így szóltam: Rebbe, ön elképesztő!”

Ő így felelt: „És mit érünk azzal, hogy elképesztő vagyok? Ön hogyan fogja segíteni a zsidó népet? Mit tesz ön a zsidó oktatásért?”

Olyan volt, mintha a sok évvel azelőtti, első találkozónk egyáltalán meg sem szakadt volna!

 

Gordon Zacks

 

  • Küldés emailben

Fejezetek