Leah Rivka Arkushnak hívnak. Angliából származom, Stamford Hill-en töltöttem a gyerekkoromat Bár szüleim nem voltak vallásosak, hosszas unszolás után sikerült elérnem, hogy Chábád iskolába írassanak be tanulni. Iskolás éveim alatt édesapám súlyos autóbalesetet szenvedett. Elhúzódó rehabilitációja idején édesanyám volt az egyetlen pénzkereső a családban. Ez mindannyiunknak rengeteg küzdelmet okozott.
Egyszer az iskolaigazgató, D. Sufrin rabbi a Rebbe irodájából kapott hívást. Felőlem érdeklődtek. Honnan tudta egyáltalán a Rebbe, hogy nehézségekkel küzdünk, hogy bajban vagyunk? Ötletem sincs. „Győződjön meg róla, hogy van ételük, és mindenük, ami kell.” – ezt kérték Sufrin rabbitól, amikor kapcsolatba léptek vele.
Mivel hazatérése után édesapám még mindig nem tudott teljes állást vállalni, a Chábád mozgalom alkalmazta őt. Ekkortájt a szüleim úgy vélték, hogy jobb lenne, ha iskolát váltanék.
Amikor a Rebbe is értesült a távozásomról, üzent Sufrin rabbinak: „Maradnia kell. Mindent tegyen meg, ami szükséges, de abban az iskolában akarom látni. Nem szeretném, ha távozna..” Ettől a pillanattól kezdve az iskola gondoskodott rólam. Mivel a szüleim nem vezettek kóser háztartást, megszervezték, hogy a Shagalov- és a Sufrin családoknál étkezzek. Anyám nem örült neki, mert ekkor még csak tizenkét éves voltam, de azért végül belement. Ez egészen az általános iskola végéig tartott. Az azt követő három évben szemináriumban folytattam a tanulmányaim. Csak később tudtam meg, hogy a Rebbe személyesen fizette a taníttatásommal kapcsolatban felmerülő költségeket! A csekkek, amiket rendszeresen küldött, sosem valami Chábád szervezet címéről jöttek, hanem személyesen tőle, csak a neve szerepelt rajtuk. Nem is akarták beváltani őket [az iskolában], de meg kellett tenniük. Mindig figyelemmel kísérte a tanulmányaimat és áldását küldte nekem.
Amikor végeztem, tanári állást kaptam az egyik lubavicsi iskolában és lehetőséget arra, hogy New Yorkba utazzak személyesen is találkozni a Rebbével. A Rebbe az asztala mögött ült, azon meg egy halom levél. Rám nézett, majd a következő pillanatban gondolkodás nélkül húzta ki a levelem az óriási kupac közepéből. Azt mondta: „Olvastam a leveled, de nem írtál le mindent, amit manapság csinálsz.” Majd elkezdte sorolni azt a sok dolgot, amikkel akkoriban foglalkoztam. Tanítói tevékenységemet, valamint azokat a csoportjaimat, klubokat és táborokat, amikben akkoriban aktív voltam. Ezekről tényleg nem írtam neki. Majd így folytatta: „Sok dolgot csinálsz. És nem csak sokat, de minőségit, mert minden, amit tanítasz a gyerekeknek, minőséget képvisel. Ez jó, ez fontos.”
Mikor visszamentem Angliába, többen is elkezdtek unszolni, hogy lassan ideje lenne megházasodni, de én még nem éreztem magam készen rá. Ennek ellenére összehoztak egy fiúval, akivel randevúzni kezdtünk. Én is és a fiú is írtunk egy levelet a Rebbének, hogy megtudjuk mit gondol a dologról. A Rebbe titkára, Leibel Groner rabbi továbbította a Rebbe válaszát. A fiú egy „igen” választ kapott, én meg egy „nemet”. Azok, akik nagyjából be voltak avatva a dologba, mondták, hogy valamit biztos félreérthettem, s azt tanácsolták, hogy hívjam fel a Rebbe irodáját és tisztázzam a félreértést. Így is tettem. Groner rabbi vette fel a kagylót, így neki kezdtem el ecsetelni a kérdésem. Ám Groner rabbi mondandóm közepén félbe szakított, s azt mondta: „Várj, tartsd egy pillanatra!” Majd egy másik férfi hangja szólalt meg a telefonban: „A fiúnak igent mondtam, mert úgy gondolom, hogy a te személyiséged megfelelő számára, s valaki hasonlót kellene keresnie. Neked nemet mondtam, mert úgy gondolom, hogy hozzád nem ő való.” Erre megkérdeztem: „Kivel beszélek?” A telefon másik végén a hang azt felelte: „Schneerson rabbival.” Visszakérdeztem: „A Rebbével?” Egy pár másodperc örökkévalóságának tűnő csendjét követően azt mondta: „Igen.” Időbe tellett, hogy megemésszem a hallottakat. De a Rebbe így folytatta: „A másik, amit szerettem volna mondani neked, hogy még ne foglalkozz párkereséssel. Egyelőre csak gondolkozz rajta, forgasd a fejedben, és Isten segítségével a megfelelő időben találkozni fogsz a hozzád illő fiúval, akivel aztán összeházasodhassatok. De emiatt most még ne aggódj.” Megköszöntem a tanácsait, majd letettük a telefont. Ma már tudom, mennyire kivételes volt az a személyes figyelem, törődés, amiben a Rebbe részesített. Csak egy szegény lány voltam egy vallástalan családból, de ő figyelt rá, hogy az életem mindig a megfelelő irányba haladjon tovább. Személyesen járt közben értem. Örökké hálás leszek neki ezért a törődésért.
Leah Arkush
Megjelent: Gut Sábesz 19. évfolyam 40. szám – 2017. július 3.
