Ros Hásáná - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2017.09.20 18:27 - Ünnep kimenete: 2017.09.23 19:25

Hogyan mentett meg a Rebbe egy lányt a rossz házasságtól?

 

Leah Rivka Arkushnak hívnak. Angliából származom, Stam­ford Hill-en töltöttem a gyerekkoromat Bár szüleim nem vol­tak vallásosak, hosszas unszolás után sikerült elérnem, hogy Chábád iskolába írassanak be tanulni. Iskolás éveim alatt édes­apám súlyos autóbalesetet szen­vedett. Elhúzódó rehabilitá­ció­ja idején édesanyám volt az egyetlen pénzkereső a családban. Ez mindannyiunknak rengeteg küzdelmet okozott.

Egyszer az iskolaigazgató, D. Sufrin rabbi a Rebbe irodájából kapott hívást. Felőlem érdeklődtek. Honnan tudta egyáltalán a Rebbe, hogy nehézségekkel küzdünk, hogy bajban vagyunk? Ötletem sincs. „Győződjön meg róla, hogy van ételük, és mindenük, ami kell.” – ezt kérték Sufrin rabbitól, amikor kapcsolatba léptek vele.

Mivel hazatérése után édesapám még mindig nem tudott teljes állást vállalni, a Chábád moz­galom alkalmazta őt. Ekkortájt a szüleim úgy vélték, hogy jobb lenne, ha iskolát váltanék.

Amikor a Rebbe is értesült a távozásomról, üzent Sufrin rabbinak: „Maradnia kell. Mindent te­gyen meg, ami szükséges, de ab­ban az iskolában akarom látni. Nem szeretném, ha távozna..” Ettől a pillanattól kezdve az iskola gondoskodott rólam. Mivel a szüleim nem vezettek kóser háztartást, megszervezték, hogy a Shagalov- és a Sufrin családoknál étkezzek. Anyám nem örült neki, mert ekkor még csak tizenkét éves voltam, de azért vé­gül belement. Ez egészen az álta­lános iskola végéig tartott. Az azt követő három évben szemináriumban folytattam a tanulmányaim. Csak később tudtam meg, hogy a Rebbe személyesen fizette a taníttatásommal kapcsolatban felmerülő költségeket! A csekkek, amiket rendszeresen küldött, sosem valami Chábád szervezet címéről jöttek, hanem személyesen tő­le, csak a neve szerepelt rajtuk. Nem is akarták beváltani őket [az iskolában], de meg kellett ten­niük. Mindig figyelemmel kí­sérte a tanulmányaimat és áldását küldte nekem.

Amikor végeztem, tanári állást kaptam az egyik lubavicsi is­kolában és lehetőséget arra, hogy New Yorkba utazzak sze­mélyesen is találkozni a Reb­bé­vel. A Rebbe az asztala mögött ült, azon meg egy halom levél. Rám nézett, majd a következő pillanatban gondolkodás nélkül húzta ki a levelem az óriási kupac közepéből. Azt mondta: „Olvastam a leveled, de nem írtál le mindent, amit manapság csinálsz.” Majd elkezdte sorolni azt a sok dolgot, amikkel akkoriban foglalkoztam. Tanítói tevékenységemet, valamint azokat a csoportjaimat, klubokat és táborokat, amikben akkoriban aktív voltam. Ezekről tényleg nem írtam neki. Majd így folytatta: „Sok dolgot csinálsz. És nem csak sokat, de minőségit, mert minden, amit tanítasz a gyerekeknek, minőséget képvisel. Ez jó, ez fontos.”

Mikor visszamentem Angliá­ba, többen is elkezdtek unszolni, hogy lassan ideje lenne megházasodni, de én még nem éreztem magam készen rá. Ennek ellenére összehoztak egy fiúval, akivel randevúzni kezdtünk. Én is és a fiú is írtunk egy levelet a Rebbének, hogy megtudjuk mit gondol a dologról. A Rebbe titkára, Leibel Groner rabbi továbbította a Rebbe válaszát. A fiú egy „igen” választ kapott, én meg egy „nemet”. Azok, akik nagyjából be voltak avatva a dologba, mondták, hogy valamit biztos félreérthettem, s azt tanácsolták, hogy hívjam fel a Rebbe irodáját és tisztázzam a félreértést. Így is tettem. Groner rabbi vette fel a kagylót, így neki kezdtem el ecsetelni a kérdésem. Ám Groner rabbi mondandóm közepén félbe szakított, s azt mondta: „Várj, tartsd egy pillanatra!” Majd egy másik férfi hangja szólalt meg a telefonban: „A fiúnak igent mondtam, mert úgy gondolom, hogy a te személyiséged megfelelő számára, s valaki hasonlót kellene  keresnie. Neked nemet mondtam, mert úgy gondolom, hogy hozzád nem ő való.” Erre megkérdeztem: „Kivel beszélek?” A te­lefon másik végén a hang azt fe­lelte: „Schneerson rabbival.” Visszakérdeztem: „A Rebbével?” Egy pár másodperc örökkévaló­sá­gának tűnő csendjét követő­en azt mondta: „Igen.” Időbe tellett, hogy megemésszem a hallotta­kat. De a Rebbe így folytatta: „A másik, amit szerettem volna mondani neked, hogy még ne fog­lalkozz párkereséssel. Egyelőre csak gondolkozz rajta, forgasd a fejedben, és Isten segítségével a megfelelő időben találkozni fogsz a hozzád illő fiúval, akivel aztán összeházasodhassatok. De emiatt most még ne aggódj.” Megköszöntem a tanácsait, majd letettük a telefont. Ma már tudom, mennyire kivételes volt az a személyes figyelem, törődés, amiben a Rebbe részesített. Csak egy szegény lány voltam egy vallástalan családból, de ő figyelt rá, hogy az életem mindig a megfelelő irányba haladjon tovább. Személyesen járt közben értem. Örökké hálás leszek neki ezért a törődésért.

 

Leah Arkush

  • Küldés emailben

Fejezetek