Hogyan kell eltávolítani a lélekre rakódott piszkot?

1957-ben születtem Sydneyben. Bár a családomnak nem voltak lubavicsi gyökerei, én mégis hamar közel kerültem ehhez a közösséghez és sok lubavicsi barátot szereztem. A Rebbével viszont csak azután kerültem személyes kapcsolatba, hogy megházasodtam.

Ez 1983-ban történt. Ekkor már három éve nős voltam, de még mindig nem született gyermekünk. Írtam tehát a Rebbének, hogy az áldását kérjem. Aharon Serebryanski rabbi azt ajánlotta, hogy mielőtt elküldöm a levelet, ajánljak fel valamit Istennek. A feleségemmel ekkor megfogadtuk, hogy a jövőben betartjuk a családi tisztaság törvényeit, és ezt meg is írtam a levélben.

A Rebbe az áldását küldte, a feleségem pedig azonnal állapotos lett. Az első gyermeket még további öt követte, tehát a Rebbe áldása továbbra is áradt ránk. Végül 1989-ben sikerült személyes találkozón beszélnem a Rebbével. Bár akkoriban a Rebbe már nem tartott személyes találkozókat, a Machne Israel fejlesztési alapítvány támogatóit fogadta kétszer egy évben. Két-háromszáz ember társaságában várakoztam a feleségemmel és a gyerekekkel, amikor néhány óra elteltével Zalman, a kisfiunk elkezdett torka szakadtából sírni. Amikor ránk került a sor, átadtam a gyereket egy ismerős nőnek, mert nem akartam a Rebbét egy sírós kisbabával zavarni.

Mielőtt beléptünk volna az ajtón, Leibel Groner rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte, hogy hol van a kisbaba. Miután elmondtam, hogy mi történt, ő kérte, hogy vigyük be a babát is, mert a Rebbe látni szeretné. Visszarohantam Zalmanért, aki végig szépen viselkedett a találkozó alatt. Végtelenül hálás voltam Groner rabbinak, amiért szólt, hogy vigyük be a babát is, aki így részesülhetett a Rebbe áldásából.

A találkozó során beszéltem a Rebbének az Ausztráliai Zsidó Születésnap Klubról, melyet egy barátommal, Yisroel Dov Tolasevskyvel alapítottam Sydneyben. Az volt a célunk, hogy minden zsidó gyerek tisztában legyen a születésnapja héber naptár szerinti dátumával. Aki jelentkezett, kapott egy oklevelet, amin feltüntettük az ő és a szülei héber nevét, és minden évben ajándékot küldtünk a héber dátum szerinti születésnap alkalmából.

A Rebbének is átnyújtottam egy oklevelet és közöltem, hogy mától ő is a klub tagja. A Rebbe nevetett, majd megkérdezte, hogy mennyi a tagsági díj. Mondtam, hogy nem szedünk díjat. Erre szélesen elmosolyodott és azt mondta: „Az nincs rendben, ha egy klubtagságnak nincs díja”. Elmagyaráztam, hogy azért döntöttünk így, mert tagsági díj nélkül feltehetően több gyerek regisztrál. A Rebbe erre így szólt „Szóval meg akar akadályozni abban, hogy tagsági díjat fizessek? Én nem félek a költségektől!”.

Ez egy nagyon emlékezetes pillanat volt. A Rebbe ezután megáldott mindannyiunkat. Én kértem egy külön áldást a bátyámra is, mert aggasztott, hogy semmilyen kapcsolatot nem ápol a zsidósággal. Amikor ezt elmondtam, a Rebbe addig mosolygós arca hirtelen elkomorult. „A bátyja zsidónak született. Ez azt jeleni, hogy nem csak köze van a zsidósághoz, hanem ez jelenti létezésének lényegét. Ezt kell feltárnia azzal, hogy eltávolítja a rárakódott piszkot és a kormot. Ez az Önök feladata, a családtagoké” – mondta.

Úgy éreztem, hogy ezzel a néhány mondattal a Rebbe elmagyarázta nekem a Chábád hászidizmus lényegét. A Chábád filozófiájának kivonatát adta át nekem – amikor ránézel egy zsidóra, a benne lakozó zsidó lelket lásd meg. Egyes embereknél ehhez kell egy kis polírozás, de ez az, ami valóban számít.

Egy másik alkalommal, amikor a bátyámra kértem áldást, a Rebbe azt tanácsolta, hogy ellenőriztessük le a bátyám tfilinjét. A bátyámnak természetesen nem volt tfilinje, így beszereztem neki egyet. Amikor ezt elmondtam a rabbimnak, Moshe Gutnicknak Sydneyben, ő azt felelte: „Ez nagyszerű, de azért nézesd csak meg, hiszen a Rebbe azt kérte”.

Nem gondoltam, hogy erre szükség lenne, hiszen egy vadonatúj pár tfilinről volt szó, de követtem Gutnick rabbi tanácsát. A tóramásoló, akitől a tfilint vásároltam, azt hitte, hogy megbolondultam, de azért megvizsgálta a tekercseket. Miután elkészült, felhívott: „Borzasztóan szégyellem magam, de összekevertem a tekercseket, és rossz sorrendben helyeztem be őket a tfilinbe. Elnézést kérek. Most már minden rendben, és a bátyja kóser tfilinben imádkozhat”.

Átadtam a tfilinket a bátyámnak és, mondanom sem kell, többször nem kellett áldást kérnem rá a Rebbétől. Sikerült olyan közel hoznom őt a zsidósághoz, amiről nem is álmodtam korábban.

Louis Goldstein

  • Küldés emailben

Fejezetek