Kiadó: Chábád Lubavics

Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám



ElejéreElőzőHOGY? HOGY NEM? - Egy korty kidus-borDÁVID ZSOLTÁRAI: Mit tehet a cádik?KövetkezőVégére


TALMUDI FOGALMAK: Májim söuvim; Májim seén láhem szof


TALMUDI FOGALMAK

 

Májim söuvim – Szó szerint: Merített víz. A forrásvízzel és esővízzel szemben – tartályból merített víz. Ha a mikve-ben, a rituális fürdőben kevesebb víz van az előírtnál (azaz kevesebb, mint 40 szeá, kb. 330 liter) és 3 lugin (kb. 1 liter) merített vizet öntenek hozzá, a mikve-ben lévő víz már nem használható a tisztulásra. A csak merített vízzel megtöltött mikve magától értetődően nem alkalmas a rituális megmerítkezésre.

Amennyiben a mikve már tartalmazza az előírt 40 szeá esővizet, nem lesz alkalmatlan, bármennyi májim söuvim-ot is adnak hozzá.

 

Májim seén láhem szof – Szó szerint, végtelen vizek. Olyan vízfelület, melynek túlsó partaj nem látható. Ha a tanuk azt állítják, hogy láttak valakit beleesni egy ilyen vízbe, de nem látták kijönni, az nem jelenti automatikusan, hogy az illető belefulladt (ami által felesége megözvegyült és újból férjhez mehet), mivel olyan helyen is kijöhetett a vízből, melyet a tanuk nem láthatták. Ld. még Águná.




Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: víz

Könyvtár

• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Bor és víz - az igazi öröm
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- A TALMUD BÖLCSEI ISMERTÉK A TENGERVÍZ IHATÓVÁ TÉTELÉNEK TITKÁT
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN: A titkok vize
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 3. II.évf./37.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT: Irgalom a halottnak...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Májim áchronim;Micvá hábáá báávérá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Májim söuvim; Májim seén láhem szof
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Máján; Möákév

Téma: Mikve

Cikkek

• Hírek - Új rituális fürdő mozgássérültek számára Floridában
• Hírek - Válasz a bombayi merényletre: Új chabad mikve berlinben
• Hírek - Mikve mozgáskorlátozottaknak
• Hírek - Mikve a titok

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Előszó - A zsidó lét titka
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- S. Ájálá - Házas élet
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Új rituális fürdő Budapesten
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Májim söuvim; Májim seén láhem szof
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Szabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részére
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chafifa = előzőfürdő szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chacica = az alámerülésnél elválasztó dolgok szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
• Könyv / - A zsidóság szótára -- M

Hetiszakasz

• Möcorá
• Smini

KépGaléria

• Zstsz látogatás a hitközség mikvéjében

Cimkék:
víz; Mikve