Éljen a forradalom!

A hatvanas években radikális bal­oldali aktivista voltam és egy há­borúellenes forradalomért küz­döttem. Azonban, miután találkoztam a Rebbével, egészen más irányt vett az életem.

Gyerekként sokszor inzultáltak, és hamar rájöttem, hogy ennek lehet valami köze ahhoz, hogy zsidó vagyok. Akkor döntöttem el, hogy minden erőmmel a diszkrimináció ellen fogok küzdeni. Amikor beiratkoz­tam a Rochesteri Egyetemre, beléptem az NAACP szervezetbe, mely a színesbőrű emberek egyenjogúságáért harcolt. Később én lettem a szervezet elnöke. Ez az idő felkészített a későbbi küzdelemre, melyet a nukleáris fegyverkezés és a vietnámi háború ellen folytattam, radikális aktivis­taként.

Az egyetemen filozófiát tanultam és sokat foglalkoztam Karl Marx korai írásaival. Az ő hatására váltam ateistává. A diplomázás után a Kentucky Állami Egyetemre kerültem tanítani.

1966-ban házasodtam össze Dinával, és mindketten a Texasi Egyetemen kezdtünk tanítani. Baloldali professzorként gyakran invitáltak háborúellenes tüntetésekre. Egyszer így fordultam a demonstrálókhoz: „Gyönyörű szombatunk van. Remek elfoglaltság ilyenkor felvonulni és tüntetni. Azonban, ha valóban azt akarjuk, hogy véget érjen a háború, akkor forradalmat kell kirobbantanunk”.

Amikor ezt mondtam, egyáltalán nem egy erőszakos forradalomra gondoltam, csupán arra, hogy radikális változásokra van szükség Amerikában, ha véget akarunk vetni a vietnámi háborúnak. Másnap azonban minden napilap címoldalán az állt, hogy a Texasi Egyetem professzora forradalomra buzdítja az embereket.

Akkoriban a Texasból származó Lyndon Johnson volt az Egyesült Államok elnöke, aki jó barátságban állt az egyetem elnökével. Nem csoda tehát, hogy hamarosan megkaptam az elbocsátásomat. Ezzel a filozófiai professzori karrieremnek is leáldozott, hiszen ezek után más egyetemeken sem kívántak alkalmazni.

Visszaköltöztünk New York államba, és Buffalóban telepedtünk le. Közeledett Jom kipur, és feleségem azt javasolta, hogy menjünk el az ünnepi imákra. Nem lelkesedtem az ötletért, de beleegyeztem. Hallottuk, hogy az egyetem közelében működik egy kis zsinagóga, ahol nem kell fizetni az ülőhelyekért és a gyerekeket is oda lehet vinni. Kiderült, hogy ez egy újonnan nyílt Chábád-ház, melyet Noson Gurary rabbi vezetett. Nagy hatást gyakoroltak rám az ott tapasztaltak, mert életemben először láttam olyan embereket, akiken látszott, hogy valóban hisznek Istenben. Ekkor kezdtem el igazán érdeklődni a zsidóság és a vallásos életvitel iránt. Elkezdtem előadásokra járni, ahol sokat hallottam a Rebbéről. Fenntartásokkal kezeltem a hallottakat, egészen 1972 Sávuot ünnepéig, amit New Yorkban töltöttem, és így lehetőségem nyílt személyesen is látni a Rebbét, akiről azonnal láttam, hogy nagy ember és egy valódi cádik.

1974-ben volt először lehető­sé­gem arra, hogy meghallgatásra menjek hozzá. Beszéltem neki a baloldali mozgalmakban betöltött szerepemről, és az egyetemről való eltávolításomról. A Rebbe így reagált minderre: „Eddig az egyik forradalomért küzdött. Mostantól a másik forradalomért kell küzdenie”.

Ez azt jelentette, hogy a korábban a háború ellen, az emberi jogokért és más baloldali ügyekért kifejtett energiámat ezentúl a zsidóságba kell fektetnem. Továbbra is radikális maradtam, de mostantól a Rebbe ügyéért küzdöttem.

A Rebbe arra biztatott, hogy végre tegyem le a doktori vizsgámat, de erre végül nem került sor. A Philadelphiában működő Beth Jacob iskola adománygyűjtője, majd igazgatója lettem.

A tizenkét év alatt, melyet az iskolában töltöttem, nagyon sok zsidó bevándorló érkezett a városba a Szovjetunióból. Egyáltalán nem voltak vallásosak, hiszen a kommunista rendszerben ez tiltott dolognak számított, így elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy visszataláljanak őseik örökségéhez. Most már a Rebbe forradalmáért dolgoztam: oroszul nyomtattam szórólapokat és sikerült 120 gyereket az iskolába vonzanom. Mivel mindegyikük ösztöndíjra szorult, óriási anyagi terhet jelentettek, de számomra az volt a fontos, hogy teljesítsem a Rebbe akaratát: ezeknek a gyerekeknek meg kell ismerkedniük a zsidósággal. Ez valóban forradalmi gondolat volt akkoriban: gondoskodnunk kell arról, hogy minden zsidó gyermekhez eljusson a Tóra.

Larry Caroline

  • Küldés emailben

Fejezetek