Egység 7. - 1991. december



ElejéreElőzőMiért ? Minek?Gyerekeknek - kapásbólKövetkezőVégére


Zsidó ünnepek - Chánuka


A chánukái szertartások

 Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszenynyeztek.

Chánukákor szabad dolgozni.

A chánukái menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a "szolgalángnak", amellyel napnyugta után meggyújtjuk a lángokat: ezt sámásnak hívják. A gyújtás után ‑ égve ‑ visszatesszük a helyére.

Az égő "szolgagyertyát" kézben tartva a két áldást mondjuk. Az első estén egy harmadik áldást is mondunk, a Sehechejánut.

Az első estén egy lángot gyújtunk, azután minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással.

 A menóra lángját nem szabad gyakorlati célra ‑ olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. ‑ használni. Szükség esetén a sámás lángját használhatjuk.
 

A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját.

Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját menórája, és mindenki gyújt chánukái fényt.

 Szokás a gyerekeknek pénzt ‑ chánukágeltet ‑ és ajándékokat adni.

CHÁNUKÁI KÉSZLET

Minden, amire Chánuká megünnepléséhez szükség van – menóra, színes gyertyák, trenderli – kapható a Chábád Házban!

 
A MENÓRA FÉNYÉNEK ÁLDÁSAI
 
A fények meggyújtása előtti áldások
 

1. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolatokkal, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára gyertyát.

 2. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya: csodákat műveltél atyáink idején, az akkori idők ezen napjaiban.

A következő áldást csak az első estén mondjuk (vagy amelyik napon először gyújtunk Chánuká-gyertyát).

3. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni mostani időnket.

 A FÉNYEK MEGGYÚJTÁSA UTÁN EZT MONDJUK
 Meggyújtjuk ezeket a gyertyákat, hogy felidézzük Általad való megmenekülésünket és a csodákat, amelyeket ősatyáinkkal cselekedtél az ő idejükben ezeken a napokon, szent főpapjaid által. Chánuká nyolc napjának szent fényei ezek, amelyekkel nem szabad világítanunk, csak néznünk szabad őket, hogy hálát adjunk Neked, és magasztaljuk nagy Nevedet csodatételeidért és Általad való megmenekülésünkért.
 

Chánuká lobogó fényei az erkölcsi fölény győzelmét és a kevés igaz fenn-maradását jelképezik az elnyomó többséggel szemben az ősidőktől napjainkig.

 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Magyarországi Cionista Szövetség

Chabad Lubavits – Zsidó Nevelési És Oktatási Egyesület

 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: micvá

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- Miért alaphittétel a Messiás?
• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- Kísértés, vagy cél a fizikai lét?
• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- A Messiás a mindennapi életben
• Könyv / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- A hit helye és szerepe
• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- Hogyan (nem) lehet betérni a zsidóságba?
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Előszó - A zsidó lét titka
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- S. Ájálá - Házas élet
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Amit a tfilinrő tudnod kell; A nő tfilinje.
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- A Rebbe szava - Hét törvény, amely mindenkit kötelez
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Purim
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Házasság zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A mezuzá törvénye
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- A zsidó nő titkos fegyvere
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Zsidó ünnepek - Chánuka
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN: Az érdemnek bére
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- HÉTRŐL - HÉTRE: A lényeg a részletekben rejlik
• Könyv / - A zsidóság szótára -- M

Könyvek

• Audió / Köves Slomó - Micvák a Kabbala szemszögéből --

Cimkék:
micvá