Hogyan töltik szabadságukat az izraeli termőföldek az 5768-as szombati évben

Aki az utóbbi hetekben az izraeli híradásokat figyelte, felfigyelhetett a napokban ránk köszöntött zsidó év körül kialakult polémiára. Az 5768 ugyanis úgynevezett smitá év, amely a Biblia törvényeinek megfelelően sok mezőgazdasági megkötést és előírást hoz magában. Ezek az előírások szinte kizárólag a Szentföldre vonatkoznak, így, mint ahogy ez Izraelben szokás, vallásos, és nem-vallásos emberek, cionisták és nem-cionisták, mind-mind hangoztatják véleményüket. Mindettől persze forr a levegő, és az élet még izgalmasabbá válik, az amúgy sem melankolikus Izraelben. De miről is van szó? Miről folyik a vita a smitá kapcsán?

A Biblia három helyen (2Mózes 23:10-11.; 3Mózes 25:1-7.; 5Mózes 15:1, 9-11.) is felszólít a smitá törvényére, amelynek alapvető szabálya szerint „Hat éven át vesd be földedet és gyűjtsd be terméséta hetedikben pedig engedd ugarnak és hagyd el…”. Azaz minden hetedik évben tartózkodnunk kell a földművelésétől és minden fajta mezőgazdasági munkától, illetve az összes vissza nem fizetett adóság elévültté válik. A micva okáról nem ír bővebbet a Tóra, a kommentárok azonban több síkon is értelmet adnak ennek a parancsolatnak. A Chinuch, középkori kodifikátor szerint a hetedik évi pihenés fejezi ki az Istenre való ráutaltság elismerését. Ahogy maga a Tóra is mondja: „tartson a föld szombatot az Örökkévalónak”. A smitá megtartásával elismerjük, hogy kezünk munkájának minden gyümölcse Istené, és csak az ő áldásával szerezhetjük meg a megélhetésünkhöz szükséges javakat. A Maimonidesz egyfajta szociális tényezőt lát e micvában, hiszen ebben az évben a termést egyenlő módon ehetik a föld tulajdonosai és az ország szegényei, illetve a föld termékenységének megújulása miatt is fontosnak tartja azt.

Más magyarázók szerint a hetedik év szüneteltetése különösen egy mezőgazdasággal foglalkozó társadalomban egy fajta záloga az időnkénti szellemi feltöltődésnek. A manapság közismert szombatévhez hasonló hétévenkénti szünet azt célozza, hogy – akárcsak a hetenkénti sábátkor – egy hosszabb időszakra a szellemi dolgoknak adhassuk át magunkat.

A smitával kapcsolatos parancsolatokat 23 pontban fogalmazták meg a bölcsek. Összefoglalva ezek lényege, hogy a hetedik évben tilos vetni, vagy ültetni, aratni, vagy szüretelni, azaz mindenfajta olyan munkát végezni, amely akár a tavalyi termést gyűjti össze akár a jövő évi termést készíti elő. Ugyanakkor a hetedik évben megtermett termést meg lehet enni – sőt egyes értelmezések szerint kötelesség is enni belőle – a termés azonban szent így aztán kereskedelmi célra, eladásra tilos begyűjteni. A föld termése ebben az évben gazdátlanná válik, és saját fogyasztásra bárki ehet belőle. Ha valaki saját fogyasztásra begyűjtött a hetedik év terméséből, akkor azt csak addig fogyaszthatja, ameddig a termés még a mezőn és a fákon idegenek számára is elérhető. Ezek után azonban meg kell semmisítenie – vagy legalábbis gazdátlanná nyilvánítania az általa begyűjtött termést.

A hetedik év alatt magától növekedett termést szabad fogyasztani a nyolcadik évben. Mégis az ókorban a rabbik megtiltották a hetedik év termésének minden fogyasztását, ugyanis sokan – megszegve a smitá előírását – mezőgazdasági munkával termesztették a „magától termett”-ként árusított termést. Ez a rabbinikus tilalom azonban nem vonatkozik a fák gyümölcseire.

A hetedik év egyszerűnek tűnő szabályai, automatikusan egy sor kérdést hordoznak magukban: Mikortól számítjuk a hét évet? A számolásba beleszámítanak-e a smitához hasonlatos jovél (ötvönedik) évek? Érvényes-e a smitá előírása abban az időben, amikor a zsidó nép nagy része diaszpórában él, és nem áll a Jeruzsálemi Szentély? Mi a smitá lényege: hogy a föld pihenjen, vagy hogy a zsidók ne végezzenek a földön mezőgazdasági munkát? Ebből következően: milyen módon vonatkoznak a smitá megkötései egy szentföldi, nem-zsidó tulajdonban lévő területre?

Röviden összefoglalva az itt felsorakoztatott kérdések szinte mindegyikénél megoszlanak a vélemények. Mégis, a talán legfontosabb általánosan elfogadott vélemény az, hogy ma a smitá nem tórai, hanem rabbinikus érvényű törvény ugyanis ez a „Szentföldre vonatkozó szabály”, amely csak akkor lenne érvényes, ha a zsidó nép nagyrésze Izraelben élne.

A smitá szabályai hosszú évszázadokon keresztül kívül estek a halachikus diskurzusok témáján, hiszen Izraelben nem nagyon éltek zsidók, és zsidó földművelés különösen nem volt. A modernkori cionizmus, az első nagyobb álijá, zsidó szentföldi letelepedés után azonban, az – akkor hosszú idő után először mezőgazdasággal foglalkozó – szentföldi zsidóság szembesült a smitá szigorú szabályaival. Az 1888/89-es (5649.) smitá évhez közeledve az egyre gyarapodó zsidó falvak fölművesei egyre többen fordultak a korabeli rabbikhoz megoldást keresve a smitá szigorúságának kikerülésére. Ugyanis tartottak attól, hogy a hetedik év megtartása tönkretenné őket és berekesztené a szentföldi zsidó letelepedést. A megkeresés hatására a cionista szemléletű chovevé cion mozgalom rabbijai összegyűltek, és a híres Naftali Cvi Jehuda Berlin rabbi (1817-1893) ellenkezésének dacára engedélyezték az úgynevezett héter möchirá-t, az „eladás engedményét”, vagyis azt hogy a földet névlegesen egy nem-zsidónak eladják.

Az eladás engedményének elfogadása és közzététele óriási visszhangot váltott ki, és valójában a mai napig hétévente megosztja a cionista-nem cionista vallásos zsidókat Izraelben.

Az eladás engedményének problematikája abban a nézeteltérésben gyökeredzik, amely a nem-zsidó tulajdonban álló szentföldi területről szól. Itt ugyanis három vélemény van:

1. A nem-zsidó tulajdonú területekre is vonatkozik a smitá szabálya, így tehát a hetedik év termése szent, és azzal tilos zsidónak munkát végezni vagy kereskedni. Ugyanakkor a smitá törvényére nem kötelezhetjük a nem-zsidó tulajdonost és ezért erre az esetre nem vonatkozik a „maguktól termettek”-re vonatkozó rabbinikus tilalom.

2. A smitá törvénye vonatkozik a nem-zsidó tulajdonú területekre is, és ezért azt tilos zsidóknak művelniük, ugyanakkor a termés nem számít szentnek, és szabad vele kereskedni.

3. A smitá törvénye egyáltalán nem vonatkozik a nem-zsidó tulajdonú területekre, mivel Izrael földjének szentségét ma az alapján határozzuk meg, hogy mely részei vannak zsidó tulajdonban. Így tehát a nem-zsidó földjét még egy zsidó is megművelheti, és természetesen kereskedhet az azon termett gyümölccsel.

Az „eladás engedményét” elfogadó rabbik az utóbbi két véleményre hagyatkozva azt a megoldást terjesztették elő a zsidó földműveseknek, hogy földjeiket adják a hetedik évben nem-zsidó tulajdonba, és a rajta termesztett gyümölcsöt, mintegy „a nem-zsidó tulajdonos képviseletében”, vagy a vele kötött megállapodás fejében műveljék és értékesítsék. Ezek a rabbik elsősorban a cionizmus ideáljából azt tartották szem előtt, hogy a szentföldi zsidó letelepedés elősegítése érdekében célszerű megkönnyíteni a zsidó telepesek megélhetési lehetőségeit.

A fenti érvekre hagyatkozva, és a szentföldi szegénységre és különleges helyzetre hivatkozva, ideiglenesen megengedték az eladás engedményét, hangsúlyozva hogy az engedmény csak arra az évre szól, és a jövőben minden smitá év körülményeit külön kell megvizsgálni. Engedékeny álláspontjukat azzal is megerősítették, hogy ma a smitá törvénye a legtöbb vélemény szerint nem Tórai, hanem csupán rabbinikus érvényű, így tehát eleve kevésbé problematikus a smitá szabályainak megkerülése.

Ezzel szemben az engedményt ellenző rabbik azon az állásponton voltak, hogy az elsődleges cél nem elsősorban a szentföldi zsidó letelepedés segítése, hanem a Tóra törvényeinek tökéletes megtartása. És mivel a nem-zsidó tulajdonban levő föld termése nem minden vélemény szerint megengedett, így hát ezt a „megoldást” kerülni kell. További halachikus probléma az eladással, hogy a Tóra törvénye szerint tilos a Szentföld bármely területét nem-zsidónak eladni, továbbá kérdéses, hogy ilyen névleges eladás esetén valósnak vehetjük-e az eladó lemondását a földjéről.

A Szentföld területének nem-zsidó kézbe történő eladására az engedményt pártfogoló rabbik több megoldással és érvvel is előhozakodtak: 1. A földet nem bálványimádónak, hanem egy „istenfélő” nem-zsidónak kell eladni, és így a legtöbb vélemény szerint nem ütközünk a fent említett tilalomba; 2. A tilalom nem vonatkozik olyan földterületekre, amelyeket korábban zsidók, nem-zsidóktól vásároltak; 3. A tilalom nem vonatkozik arra az esetre, ha a földterületet előre megszabott, véges időszakra adták el, mint a mi esetünkben egy vagy két évre.

Ez a harmadik módszer megoldást jelenthet arra a fent említett problémára is, hogy mennyiben valós az eladó elhatározásra és lemondása az eladott földről. Ha ugyanis egy megadott időszakra adja el, akkor inkább tekinthető teljesnek az elhatározás.

A föld ilyenfajta névleges eladásával egy további probléma is felmerült, mégpedig hogy háláchikusan elfogadható-e az olyan adás-vétel, amely a polgári törvényeknek nem felel meg, hiszen nem kerül bejegyzésre a földhivatalnál, Izraelben pedig tiltott a bejegyzés nélküli adás-vétel. Ennek a problémának a kiküszöbölésére, hozta a Kneszet 1979-ben – Slomó Goren Izrael Állam askenáz főrabbijának kezdeményezésére – azt a törvénymódosítást, amely ebben a különleges helyzetben elfogadhatónak nyilvánítja a földhivatalban nem jegyzett adás-vételeket.

A smitá kikerülésének kapcsán nyilvánvalóan felmerül az általános kérdés, hogy etikus és elfogadható viselkedés-e a Tóra szabályainak kiskapuit megtalálva egy adott szabályt kikerülni?

Nem egy ilyen eljárás van. Ilyen például a közismert „chomec-eladás”, amely lehetővé teszi, hogy egy nem-zsidónak eladván, ne kelljen megsemmisítenünk a birtokunkban lévő kovászost Peszách ünnepe alatt. Kérdés tehát, hogy milyen etikai megfontolással támasztható alá az ilyen kiskapuk használata?

Egy úgynevezett kiskapu valójában nem más, mint a törvényalkotó hibájából fakadó törvényfogalmazási hézag, amelyet kihasználva a törvényt büntetlenül kikerülhetjük anélkül, hogy a törvény leírt szavának ellenszegülnénk. A „földi” törvények esetén az ilyen viselkedés törvényessége kérdéses, de mindenképpen etikátlan viselkedésről van szó.

A zsidó vallás hite szerint a Tóra minden egyes parancsa és szava isteni eredetű, szent. Ebből kifolyólag azonban – a földi törvényektől eltérően – úgy véljük, hogy ha Isten helyet hagyott a kiskapuknak, akkor az nyilván nem a „figyelmetlenségéből” fakad, hanem a törvény szerves részeként helyet ad a jámbor zsidónak arra, hogy adott esetben a törvénynek megfelelően tudja alkalmazni a szabályt egy megváltozott helyzetben, a rabbinikus tekintélyek útmutatásának megfelelően.

Források: Talmud, Ávodá Zárá 9b; Uo. 15b; Uo. Ros hásáná 9a; Széfer háchinuch Micva: 84, 114, 326-329; Misne Torá A smitá (hetedik) és jovél (ötvenedik) év szabályai Bevezetés; Uo. 2:4-7.; Maimonidesz, More növuchim 3:39.; Keszef Misne, Misne Torá, A smitá (hetedik) és jovél (ötvenedik) év szabályai 4:29.; Sálot vötsuvot háMábit 2:64.; Sálot vötsuvot háMáhárit Jore Déá 52..; Sábát háárec, Kuntrász áchron 1.; Torát háárec 6. fej.;