Egység 43. - 2001. január



ElejéreElőzőA Rebbe szava: Egy test – két világ 2.Zev - a chászid sakkozóKövetkezőVégére


Hírek; események


Mázál Tov!
 

Jó kívánságainkat szeretnénk kifejezni: Smulik Raskinnak Dvorá Lea Dreyfussal kötött esküvője alkalmából, adja Isten hogy legyen egy Binyán ad éád. Ugyancsak Mázál tov a Sudak és a Shermann családnak fiaik szüle­tése alkalmából.



Chayim Pótok és Báruch Obcrlander rabbi

 
Budapesten turistáskodott Chayim Potok, a világhírű zsidó író, akinek A nevem Aser Lev című könyve nemrég magyarul is megjelent. Az író budapesti tartózkodása alatt találkozott Báruch Oberlander rabbival is.

Háromszáz fiatal a Goldmarkban

 

Hála Istennek, a Pesti Jesiva lassan „kinövi" a Vasvá­ri Pál utcai zsina­gógát, minden péntek este leg­alább hetven-­nyolcvan fiatal gyűlik itt össze a szombatot köszönteni. Novem­berben a szinte már szokásossá vált különleges Sábátonon a Goldmark Terem­ben több mint há­romszázan vettek részt. Köszönettel tartozunk a hitközségnek, Heisler Lász­ló és Faragó Rudolf úrnak, akik lehetővé tették ezt a gyö­nyörű estét.

Az ünnepekkel telített Tísri hónapban nem feledkezett meg a Jesiva a vidéki zsidókról sem. Nyolc magyar vidéki városba és a szlovákiai Galántára. Érsekújvárra és Dunaszerdahelyre is ellátogattak a Jesiva növendékei az ünnepek alatt, ahol a kis közösségekben egyszerre vállal ták a rabbi, a kántor és a tóraolvasó szerepét.

A Jesiva kapui nyitva állnak minden zsidó előtt, mind a péntek estékre mind az előadásokra és más programokra. A Hasomer Hacair és a Jesiva egy közös kiránduláson

 
 
Dudu Fisher a Vasváriban
 

A már több éve megtartott nyári zsidó fesztiválból a Pesti Jesiva is kivette a részét. A Herzl téren felállított vásáron a Jesiva asztalánál információt lehetett kapni a különböző programokról, tfilint lehetett tenni és vásárolni a Chabad Lubavics által kiadott könyvekből. A Fesztivál egyik fő tá­mogatója Motti Zisser úr és a kántor-verseny négy nagy­ja, Dudu Fisher. Israel Rand. Yakov Motzen és Elli Jaffe a Jesiva vendégei voltak a péntek esti imán és vacsorán. Az operában tartott előadás után Zisser úr viszonozta a Jesiva meghívását és a világhírű káni-orokkal együtt a Jesiva hall­gatóit is vendégül látta.

 
Chánuka az Amerikai úton
 

Ahogy immár szokásossá vált. minden Chánukakor a Nyugati téren és szerte a városban fénylő chanukiákkal, vidám ze­nével, tánccal és finom fánkkal emlékezünk meg az immár 2200 évvel ez­előtt történt eseményről, egy maroknyi zsidó csa­pat győzelméről a túlerő­ben lévő görög hadsereg felett, és az olaj csodájá­ról. Tavaly óta az is szer­ves részévé vált Chánukánknak. hogy e csodának és ünnepnek fé­nyét elvisszük olyanokhoz is, akik kint a tereken nem tudnak velünk együtt ünnepelni.

Fiatal lányok maroknyi csoportja a Chánuka ünnepe alatt többször is meg­látogatta az Amerikai úti öregek ottho­nát - idén tervünk elmenni az Alma utcába is! - és énekkel, a nélkülözhe­tetlen fánkkal és kis menórákkal vittek egy kis fényt az ott élők életébe.

Felejthetetlen élmény volt látni, mennyi emléket és mosolyt tudtunk az arcukra csalni az alatt a rövid idő alatt.

amit velük töltöttünk. Az egykori moz­dulatok és a rég el nem mondott áldá­sok - igaz, hogy egy kis segítséggel -újra felidéződtek.

Remélem, az idei látogatásaink so­rán újra találkozni fogunk a régi arcok­kal, és újra oda tudjuk varázsolni a Chánukai ünnep csodáit és fényét, hogy idén is minél többen tudnak majd chanukiát gyújtani és részeseivé válni a Fény ünnepének!

Bánfi Judit

 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: hírek

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Zsidó világhíradó - Olcsóbb a kóser hús
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Rövidesen Gut Sábesz
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Alapfokú zsidóság tanfolyam fillérekért
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- www.zsido.com
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Óvodai hírek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Hírek - események
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Tika megtanult héberül olvasni az imakönyvből
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Góseni Hírlap
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 35. - 1998. augusztus -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Események, hírek
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hírek, események, élménybeszámoló.
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Programok, események a Pesti jesivával
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Programok, hírek, események.
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Hírek, események
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- Vegyes: Ötven év után..., mázál tov, pilisi hétvége,...
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Hírek, események
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- Hírek; Események; Közlemények.
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- Hírdetések, események, közlemények
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- Hírek, hírdetések, események,
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- Hírek, események.
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Hírek, események, közlemények.
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- Hírek, közlemények, események.
• Folyóirat / - Egység 61. - 2007. április -- Hírek, események, kölemény.
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Hírek, események.
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- Hírek, információk.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Téma: Goldmark terem

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Az első oldalról: Central Yeshiva, Pesti Jesiva,
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események

Téma: Pesti Jesiva

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Aumann professzor látogatása
• Zsidó Blog - Két kultúra, egy család - zsidó a párom

Cikkek

• Hírek - Egy kötetben minden a zsidóságról
• Hírek - Autentikus tudás magas ösztöndíjjal: Három éves „Jewish leadership” program
• Hírek - Film a Pesti Jesiváról a Neten
• Hírek - Felvétel nem csak újszülötteknek!
• Hírek - Pesti Jesiva a Kárpátok alatt
• Hírek - A Fradi-pályáról a jesivába
• Hírek - Éjjeli tanulás a Pesti Jesivával
• Hitközség - Médiában - Megkezdődött a hanuka
• Videó - Jesiva Magyarországon

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Chávrutá - a jól bevált módszer
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Pilisi hétvége a Pesti Jesivával
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hírek, események, élménybeszámoló.
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A „zsidó” szigeten...
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Programok, események a Pesti jesivával
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Szombat a hegyen - Pilisi hétvége a Pesti Jesivával
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Ünnepség a Normafánál
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A rabbi tanácsai a Pepsi szigeten
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A "sábbáti fűszerek"
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- „...aki nem ismeri jól a házasság és válás törvényeit...
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Soha többé nem vagyok egyedül!
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- „Miért olyan okosak a zsidók?” - Gondolatok a Sziget Fesztivál 2003 Zsidósátráról
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- Beszélgetés a Pesti Jesiva – Ortodox Rabbiképző Előkészítő hallgatóival
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- Megalakult a Zsidó Tudományok Főiskolája
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- Széleskörű ismeretek a rabbinikus tudományokban
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- GÁN MENACHEM BÖLCSÖDE ÉS ÓVODA
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- Ahol az élő zsidóság részévé válhatsz
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Izraelben a Pesti Jesivával
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Egy rabbi tanulsága 10 forintért - Miért a Szigeten nyílik meg a lélek?

Könyvek


Szövegek

• Pesti Jesiva

Téma: Vasvári

Cikkek

• Hírek - A BKV sztrájk sem tudta ellehetetleníteni a Vasvári imarendjét
• Hírek - A Hegedűs család fiúgyermekkel szaporodott
• Hírek - Vasvári News: Dupla születésnap a Vasváriban
• Hírek - Zoli bácsi, a Vasvári egykori samesza elment közülünk
• Hírek - Vasvári Hírek: Karádi elnök úr szüleiről emlékezett meg a zsinagógában
• Hírek - Kis templom: mintha kicserélték volna
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Hírek - A kezdeteken most már semmi sem múlik
• Hírek - Fabréngen a „Hatodik” Jorcájtján
• Hírek - Szombat reggel kihűlt a sólet
• Hírek - A Nagy Utazás: Zoliból kántor lett
• Hírek - A Nobel-díjas professzor drósét tartott a Vasváriban.
• Hírek - Izraeli Nobel-díjas a Vasváriban
• Hírek - Jó zsidó nőnek lenni
• Hírek - Új ruhába öltözik a Vasvári
• Hírek - A Messiás lakomája a Vasváriban
• Hírek - Örömének és vidám tánc a Vasváriban
• Hírek - Mázl Tov Avi és Mirjám!

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Vasárnapi bár-micva a Vasváriban
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- Bárka süteményből

Téma: micvá

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- Miért alaphittétel a Messiás?
• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- Kísértés, vagy cél a fizikai lét?
• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- A Messiás a mindennapi életben
• Könyv / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- A hit helye és szerepe
• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- Hogyan (nem) lehet betérni a zsidóságba?
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Előszó - A zsidó lét titka
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- S. Ájálá - Házas élet
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Amit a tfilinrő tudnod kell; A nő tfilinje.
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- A Rebbe szava - Hét törvény, amely mindenkit kötelez
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Purim
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Házasság zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A mezuzá törvénye
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- A zsidó nő titkos fegyvere
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Zsidó ünnepek - Chánuka
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A HÁFTÁRÁ RÖVIDEN: Az érdemnek bére
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- HÉTRŐL - HÉTRE: A lényeg a részletekben rejlik
• Könyv / - A zsidóság szótára -- M

Könyvek

• Audió / Köves Slomó - Micvák a Kabbala szemszögéből --

Téma: esküvő

Cikkek

• Hírek - Ásér és Ráchel lelke egy jeruzsálemi chupa alatt ismét eggyé vált
• Hírek - Vasvári News: Péter és Vera végre megtalálta elveszett lelkének másik felét

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó - Bibliai történetek elemzése -- Hogyan szúrhatta el Jákob esküvőjét?
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Mázál Tov - ! מזל טוב
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- Mázl Tov! - Briszektől a házasságig
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchámim ászu chizuk lödivréhem; Chupá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Pohártörés az esküvőn
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jájin neszech; Jichud.
• Audió / Köves Slomó, Oberlander Báruch - A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai -- A házasélet

Téma: Smulik Raskin rabbi

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események

Cimkék:
hírek; Goldmark terem; Pesti Jesiva; Vasvári; micvá; esküvő; Smulik Raskin rabbi