Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2010-09-03 19:03 | Szombat kimenete: 2010-09-04 20:06 - Nicávim - Vájélech hetiszakasz פָּרָשׁוֹת נִצָּבִים-וַיֵּלֶךְ

Egység 42. - 2000. október



ElejéreElőzőA másik lélek és a Szombati élvezetek...Rendszerváltás az állatkertbenKövetkezőVégére


Chászid menyecske lett a leányom!


Chászid menyecske lett a leányom!

 

Ötven év után először chászid esküvő Budapesten, a Stefánia Palotában

 

1999. novemberében fiammal, Zsomborral elutaztam Izraelbe, egy „Izrael zsidó szemmel” nevű körutazásra. Régi, belső és egyre erősödő vágyam volt már, hogy Izraelbe látogassak.

A siratófalnál én is letettem, a kövek közé bedugtam kéréseimet, majd eljöttem. Hirtelen eszembe jutott éppen aktuális nagy problémám, és arra kértem Istent, hadd tudjam meg, hogy Dórának szüksége van-e Amerikára, avagy ez csupán egy nagy fellángolás.

Körülbelül fél órával később beültem az autóbuszba, bekapcsoltam a mobil telefonomat, amely azonnal megszólalt és a másik végén boldogan kiabálta lányom, hogy mehet New Yorkba, várják a Machon Chana Women's Institute-ba. a lubavicsi leány-jesivába. Miután örömömet mindenkivel megosztottam, megnyugodtam; hittem és tudtam, hogy Dórának ez a legjobb.

Ez számomra egyértelmű jel volt, amit mindenki igen könnyen megérthet, ha elolvassa lányom esküvőjének történetét.

 
Nagyon boldog vagyok!!!
 

Ez a történet nem egyedül az én történetem. Elmondani viszont csak azt és úgy tudom, ahogyan ezt én megélem illetve megéltem.

Dóra, héber nevén Dvóra férjhez ment Reuvén Paleyhez 2000. szeptember 5-én, illetve Elul hó 5-én 5760-ban. Igazi chászid esküvő volt, egyesek szerint egyedülálló a második világháború óta Magyarországon.

 Hogyan jutottunk el ide? Dóra kereskedelmi akadémiát végzett, újságírást tanult, dolgozott és élte a fiatalok életét. Egyidejűleg eljártunk a Vasvári Pál utcába Tórát tanulni. Dóra egy idő után egyre gyakrabban fordult meg az Oberlander családnál; szeretett együtt lenni a gyerekekkel, Batshevával beszélgetni, a rabbitól megtudni valamit és szép Sábesz estéken résztvenni. Tanult JesiVAkációkon és körülbelül két évvel ezelőtt eldöntötte, hogy kóser konyhája lesz. Néhány pesti fiatal rendszeresen ellátogatott hozzá és kialakítottak egy kis baráti közösséget és kósert ettek. Amit cselekszünk az nagyon fontos, de aztán egyre többször arra is sor került, hogy emberi problémák felmerülésekor a megoldást már magában kereste az én lányom és nem arra várt, hogy a másik azonnal megváltozzon

A vállalkozás, ahol Dóra dolgozott nehéz helyzetbe került és Dórát is és még néhány kollégáját szélnek eresztették.

Oberlander rabbi most már második alkalommal javasolta neki: "Menj ki New Yorkba és tanuld meg a vallásodat!" Azonnal nem, de néhány hét múlva már nem az álláskeresés volt a legfontosabb, kezdett megfoganni a vágy…

Ezen a ponton én is nehéz helyzetbe kerültem. Minden rendes ember dolgozik, pénzt keres, ha akar mellette tanulni az rendben van, családot alapít, de felnőtt korban egzisztencia megteremtése helyett kizárólag vallással, filozófiával foglalkozni… Ki hallott ilyen? Nem mellette, hanem helyette!

Később már így gondolkoztam: OK, ez az én gyerekem, ha így gondolja gondolkozzunk együtt, nézzük meg hogyan tudja eltartani magát. Ma úgyis minden a feje tetején áll, kimarad egy két év, nem a világ, majd utána minden folytatódik a maga útján. (Ezer kérdőjellel a fejemben utaztam el Izraelbe.)

A tudást New Yorkban sem adják ingyen. Hála Istennek. Reggel negyed kilenctől kis ebéd szünettel folyik a tanulás fél négyig, utána futás "baby sit-telni", vacsorára vissza és utána tanulás késő estig. Ezt azért tudom ilyen részletesen, mert ott voltam és láttam, hogy hogyan élnek ott a lányok, sőt egy hétig hallgattam is az előadásokat igen nagy örömömre és épülésemre (kicsit sajnálva, hogy nem minden a maga idejében történik). Megragadt bennem a filozófiai előadások mellett A zsidó otthon óra, valamint a Háláchá, ahol egy magas rabbi káposztával és tálkával a kezében tanította, hogyan lehet rovarmentesíteni a zöldséget.

Már akkor tudtam, hogy ennek az életnek logikus következménye az esküvő.

Crown Heights zárt közösség – mindenki ismeri egymást, és nekem úgy tűnt az alatt a rövid idő alatt, amit ott töltöttem, hogy egymás segítségére is vannak ott az emberek. Én is kötöttem barátságokat.

Dórát és férjét, Reuvént egy párnak szánták; létre is jött az esküvő. Nagy bölcsességet fedeztem fel ebben találkozásban, hiszen a kiindulás és a pillalatnyi állapot mindkét fiatalnál ugyanaz, mindketten az elmúlt öt évben fedezték fel vallásukat, és váltak chászid fiatalokká. Természetesen érzéseikről ők többet tudnának mesélni, de jó és megnyugtató őket együtt látni. Az USA-ban történt eljegyzést követően azzal jött haza lányom, hogy az esküvő szeptemberben Crown Heights-ben lesz. Miértemre azt a választ kaptam: ott gyönyörű esküvőket tudnak csinálni, minden olajozottan megy és vannak lányok is, akik ismerik a szent boldogságot és táncolnak az ifjú pár tiszteletére. Oberlander rabbi is feltette a kérdést, "Dóra miért nem itthon, miért gondolod, hogy ott szebb?". Mások is ezt kérdezgették.

 Az érzelmek felduzzadtak és megváltoztatták az eredeti álláspontot. Gondolom ehhez az is hozzásegített, hogy a Vasvári zsinagógában megrendezett, az eljegyzéssel kapcsolatos L'chájim ünnepség nagyon jól sikerült, sokan jöttek el és örültek együtt a fiatal párral.

 Tehát a fiatalok úgy döntöttek, hogy itthon lesz a nagy esemény. Batshevával és öt hónapos Eliézer fiával nekiláttunk a szervezésnek. Azóta is hálásan köszönöm azt, ahogyan engem irányítgatott és segített az esküvő megszervezésében. Báruchnak az egész esküvőért mondok köszönetet.

A kóser konyha miatt a helyszín kiválasztása nem volt egyszerű, de az igazat megvallva így utólag nem is tudom, hogy mi volt az a sok dolog, amit mi öt hét alatt elintéztünk, de végül összeállt minden. A meghívók is elmentek és nem sokkal utána megérkeztek a visszajelentkezések és a kérdések: Hogy kell viselkedni egy ilyen esküvőn? Mit vegyek fel? Kicsit félek. Mit csinálok én ott?

A vendégek csodálatosak voltak. Igazán éreztem, hogy mindenki együtt örül velünk.

A zsidóságban az esküvő szent. Amikor Dóra és Reuven úgy döntöttek, hogy Budapesten kelnek egybe, akkor elhozták ide a házasság szentségét mindannyiunk számára, és mi együtt lehettünk, együtt tanulhattunk, és nem tudom, hogy mennyire olajozottan de átéltük a chászid tanításban olyan fontos szimchát. Úgy hiszem, hogy ezt közösen minden vendéggel együtt kifogástalanul élveztük. Köszönöm.

A történethez hozzátartozik, hogy bízom gyerekeimben (Dórában és Reuvénben), hogy ismerik a folytatás pozitív történetét is. Reuvén számítógépekre specializálódott mérnök, állása van, lakást tudnak bérelni, Dóra egyelőre folytatja tanulmányait a Machon Chana lubavicsi intézetben.

 Természetesen a történetnek voltak nehéz pillanatai is, amiket szintén át kellett élni, de olyan nagyon jó a happy end!

 

Mucsi Éva

 


Eddigi hozzászólások: 0


Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: haszid történetek

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Egy természettudós chászid
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A chaszidizmus története Magyarországon 5.
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A lélek geológusa
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A chaszidizmus története Magyarországon 8.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- Chászid elbeszélés - Smá Jiszráél a kolostorban
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- S mondá az Isten: Legyen kőolaj
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- Búcsú az ünnepi sátortól - Patai József
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Zev - a chászid sakkozó
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- „Egyik brisz hozta a másikat”
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Báál Sém Tov Pesten járt...
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A mezei hadak imája
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Találka a Teremtővel
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- Az eltévedt lelkek
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A király egyszerű ruhában
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Odalépni a királyhoz
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Chászid elbeszélés - Báál Sém Tov
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Chászid elbeszélés - Napóleon és a chászid kém
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- "FOGLALKOZZ AZ EGYIPTOMI ZSIDÓKKAL!"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- "KERESS MEG MINKET ÉS MI SEGÍTÜNK"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A HUNFALVI RABBI PESZÁCHJA
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- LEGENDÁS CHÁSZID MONDÁSOK
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- Mohamedánból Chászid - Hosszú út a zsidósághoz
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A főrabbi Jeruzsálembe megy
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- LEHALGATTA A VIETKONGOT DE NEM SZOMBATON
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- "AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM ÍGY AKARJA"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: „ÍGY IS JÓ…”
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 3.RÉSZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- ARATÁSI ÜNNEPSÉG
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: "Tükröm, tükröm…"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- PATAI JÓZSEF: Rabbi Elázár hívja a szenvedéseket
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- HÁROM CHÁSZID MINIATŰR
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- RIPORT: Jókívánságok változatai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 11.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A CÁDIK ÉS TIMOSA BÖRTÖNBEN
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- A munkácsi rabbi levele
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Holokauszt

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében --
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --
• Könyv / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek --

Téma: esküvő

Cikkek

• Hírek - Ásér és Ráchel lelke egy jeruzsálemi chupa alatt ismét eggyé vált
• Hírek - Vasvári News: Péter és Vera végre megtalálta elveszett lelkének másik felét

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó - Bibliai történetek elemzése -- Hogyan szúrhatta el Jákob esküvőjét?
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Mázál Tov - ! מזל טוב
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- Mázl Tov! - Briszektől a házasságig
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchámim ászu chizuk lödivréhem; Chupá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Pohártörés az esküvőn
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jájin neszech; Jichud.
• Audió / Köves Slomó, Oberlander Báruch - A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai -- A házasélet

Cimkék:
haszid történetek; esküvő