Nadvorna, Szpinke, Munkács...

Élete alkonyán Teitelbaum a legtiszteltebb s leglátogatottabb rebbe volt az egész országban. Ezrek és ezrek zarándokoltak hozzá évenként, ügyes-bajos dolgaikban tanácsát, áldását, segítségét kérve.

1883. elul hó 6-án halt meg. Utódjául fiát, rabbi Chánánjá Jomtov Lipe técsői rabbit választották meg, aki később rebbe gyanánt is nagy szerepet játszott az országban.

Volt Máramarosban még egy ismert rebbe: rabbi Mordecháj Leifer, akit általában "reb Mordchele Nadvorner" név alatt ismertek, mert azelőtt a galíciai Nadvornán tevékenykedett, aztán letelepedett Bustyaháza falujában. A nép sok csodát mesélt imarendjéről s különös módon kifejezésre jutó jámborságáról. Nagyon izgékony embernek ismerték, de alapjában nagyon jó szívű volt, minden pénzét a szegények közt osztotta ki.

Fiai, vejei s unokái később is mint rebbék szerepeltek Máramarosban és más vidékeken. [Ma Izraelben több nadvornai rebbeudvar is működik. A szerk.]

Volt még a hetvenes évek elején egy rebbe Máramarosban, név szerint rabbi Álter Noách Kájzer, aki tanítványa volt a híres rabbi Jicchák Neschiznek. Ez a rebbe Remete falujában húzódott meg, s a nép közül nagyon sokan keresték föl, s hittek is benne. Szereplése azonban nem sokáig tartott, mert ellenségei azt híresztelték róla, hogy közönséges kuruzsló, s ennek következtében kénytelen volt elhagyni Magyarországot. Sok országban s városban hánykolódott azután, s több könyvet is írt, melyek egyikében önéletrajzát írta meg. Végre elvergődött Jaffa palesztinai kikötővárosba, ahol meghalt és eltemették.

Volt még egy neves rebbe Máramarosban: rabbi Joszéf Méir Weiss Szaploncában. Ennek atyja kiváló rabbi és dáján volt Munkácson. Már atyja életében sokat fordult meg híres cádikok udvaraiban, s tanítói felavatták őt, hogy szintén rebbe legyen. Vagy harminc évig volt rabbi és rebbe Szaploncán: neki is számos híve volt az országban. 1909-ben halt meg, s helyébe a fiát vették föl. [Manapság ez az udvar is ismeretes sok helyütt, Szpinke néven, ami Szaplonca jiddis neve. A szerk.]

1873-ban Munkácson is felvettek egy rabbit, aki egyszersmind rebbe is volt, s pedig a jól ismert rabbi Salamon Spirá. Ez unokája volt a már említett rabbi Cvi Elimélech Spirának. Nagyon rokonszenves egyéniség volt, akit országszerte nagyon szerettek és tiszteltek. 1895-ben halt meg, s utódja lett egyetlen fia: rabbi Hers Spirá.

A harmadik legnagyobb könyvtár

Rabbi Hers Spirá nem sokkal azután nagy szerepet vitt az országban az ortodoxia ügyeiben. Rengeteg vagyont fektetett be ritkán található könyvek megszerzésébe, s könyvtárában közel húszezer héber könyv van együtt. Az ő könyvgyűjteménye a harmadik ismert nagy gyűjtemény az országban: a budapesti rabbiképzőé az egyik, a másik a nagyváradi Ullmann Sándoré s a harmadik a munkácsi rabbié. Nagy műve, amelyet Dárké Tsuvá cím alatt adott ki, nagy feltűnést keltett a héber irodalmi világban, mert abban számtalan könyvből adott kivonatot az étkezésre vonatkozó fontos rituális döntvényekből.

1913-ban halt meg, utódjául pedig egyetlen fiát, rabbi Chájim Elázár Spirát választották meg. [Az 1936-ban vele készült interjú az Egység 17. számában jelent meg.]

Jelenleg [a század elején. A szerk.] a magyarhoni chászidok túlnyomó része rendesen Belzbe, Vizsnyicbe, Ottiniába zarándokol az ottani híres rebbékhez. Mindamellett a munkácsi, máramarosszigeti, szaploncai, bodrogkeresztúri stb. rebbéket sem hanyagolják el...

Grünwald Lipót

Egyenlőség, 1919. január 25.

A szerkesztő utószava

Érdekessége miatt közöltük az Egyenlőség korabeli számai alapján Grünwald Lipót sorozatát a magyarországi chaszidizmusról és annak vezéralakjairól. Kötelességünk hangsúlyozni, hogy az író bizonyos lebecsüléssel, úgymond "négy lépés távolságból" ír a jelenségről, amelynek jelentőségét a magyar hagyományos zsidóság fennmaradásáért vívott harcban nem mérte föl, nem értékelte kellően. Így a magyarországi chászid mozgalom története még a szakavatott történész tollára vár.

Másrészt a sorozat a század elején ér véget, 1919-ben, amikor a trianoni döntés elszakította Galíciát Magyarországtól, és a chászid tömegeket szellemi bázisaiktól. Belz Lengyelországhoz került, a vizsnyici udvar pedig Nagyváradra költözött, amelyet Romániához csatoltak. Szatmár is Romániához került, míg Munkácsot az újonnan alakult Csehszlovákia birtokolta. Ezzel a chászid befolyás az ország nagy részén erőteljesen lecsökkent, és minden negatív ismérvével együtt folytatódott az erőteljes zsidótlanodás, az asszimiláció.