Egység 21. - 1995. június



ElejéreElőzőA Rebbe szava: A messiás szamaraAki kitárta a judaizmus kapujátKövetkezőVégére


A lélek geológusa


A lélek geológusa

 

Az előző lubavicsi rebbe, rabbi Joszéf Jicchák Schneerson, akivel a chábád mozgalom Amerikába érkezett, egyszer felidézett egy gondolatébresztő beszélgetést, amelyet édesapja és elődje, rabbi Solom Dov-Ber, egy chásziddal folytatott.

 

A chászid azt kérdezte:

- Rebbe, mi az, hogy chászid?

Rabbi Solom Dov-Ber így válaszolt:

- A chászid nem más, mint lámpagyújtogató. A lámpagyújtogató sorra járja az utcákat egy póznával, amelynek a végén apró tűz lobog. Tudja, hogy a tűz nem az övé, mégis vinnie kell, hogy fellobbantsa a lámpák fényét.

A chászid új kérdést tett fel:

- És mi van, ha a lámpa kietlen pusztában áll?

A rebbe azt mondta:

- Akkor is meg kell gyújtani. Éppen azért, hogy kiderüljön: a pusztaságban áll, és hogy a kietlenség elszégyellje magát a fény előtt.

- Mi van, ha a lámpa a tenger közepén áll?

- Akkor le kell vetkőznie, a vízbe kell ugrania, és ott kell meggyújtania.

- Szóval ez a chászid?

A rebbe egy hosszú pillanatra elgondolkodott, aztán azt mondta:

- Igen, ez a chászid.

Miben áll a rebbe szerepe? A hasonlatot továbbvíve: a rebbe a "fő-lámpagyújtogató".

Minden zsidóban ott lakozik "az emberi lélek, az Örökkévaló lámpása", de vannak, akik másoktól várják, hogy meggyújtsa helyettük. "Izrael vezetőinek", a rebbéknek a tiszte, hogy minden zsidóban fellobbantsák az isteni lángot.

Egy másik alkalommal a rebbe hasonló, csak másként fogalmazott választ adott a tanulóknak, akik ugyanezt a kérdést tették föl neki:

"A zsidó népet Malakiás (3:12.) erec chéfecként, "gyönyörű országként" vagy "öröm országaként" említi. A föld mélyén számtalan kincs rejtőzik láthatatlanul: mélyre kell leásni érte. Sokan nem is tudják, merre kezdjenek ásni. Van, aki megpróbálkozik vele, és végül némi poshadt vízre meg iszapra bukkan: így járt például Freud, amikor leereszkedett az emberi lélek barlangrendszerébe. Van, akinek ásója alól csupán értéktelen kődarabok fordulnak ki: ez történt például Adlerral, aki a felsőbbrendűségre törekvést, a hatalomért folytatott harcot tudta csak felszínre hozni. Csak a hozzáértő tudja, hol kell elkezdeni a kutatást, ha igazán értékes kincsre akar találni: ezüstre, Isten szeretetére, aranyra, Isten tiszteletére és gyémántra, a hit lényegére. A rebbe feladata ezekre a kincsekre rábukkanni."

Így hát a rebbe szerepe az, hogy a lélek geológusa legyen, aki felszínre hozza a mindannyiunkban ott rejtőző erőket, a kincseket, segít működésbe hozni adottságainkat. Ő a generátor, amely föltölt, a jelzőfény, amely vezet: ő az, akiben a fensőbb erők kikristályosodnak. Vezető és tanácsadó, akinek tanácsára és áldására szellemi és anyagi síkon egyaránt szükség van, és szerepe is ebben áll: a népéért való felelősségben.

Amikor megkérdezték tőle, hogyan képes megoldani a teológiai és metafizikai kérdésektől a családi és üzleti ügyekig terjedő legkülönfélébb problémákat, a rebbe azt felelte, hogy vannak kérdések, amelyekre merni kell azt válaszolni: "Nem tudom." Másrészt viszont:

- Ha azonban tudom, nincs jogom nem megadni a választ. Ha valaki segítséget kér tőlünk, és noha képesek lennénk segíteni rajta, mégis elutasítjuk, akkor magunk is hozzájárulunk szenvedéséhez.

Bármennyire központi szerepe van is a rebbének, lénye mégsem növekedhet valamiféle személyi kultusz tárgyává. A chászidok nem hárítják át az önmaguk iránti felelősséget a rebbére. A chábád chaszidizmus elsősorban azt kívánja a zsidóktól, hogy egyéni erejükre támaszkodva minden pozitív tulajdonságukat latba vessék. Nem elégedhetnek meg a természetes jósággal, azzal, amely az ember természetéből fakad. Mindenkinek többre kell törekednie Isten szolgálatában, fizikailag és szellemileg egyaránt.

Az egyénnek tevékenyen közre kell működnie szándékai megvalósításában. Sőt nemcsak cselekednie kell, hanem úgy kell tennie ezt, ahogyan a Tóra fogalmaz: fáradozással. Csak így érhet el az ember az "ádámá (föld, talaj) porából" (1Mózes 2:7.) teremtett ádám (ember) szintjéről a magasabb rendű ádám-ádáme, a "hasonló leszek a Felségeshez" (Ézsaiás 14:14.) szintjére. Felszentelése napján a rebbe így fogalmazta meg ezt:

- A chábád mozgalom mindig is azt igényelte, hogy mindenki maga cselekedjék, és ne függjön a rebbéktől. Így hát mindannyiunknak magunknak kell működtetnünk testünk 248 tagját, 365 erét és lelkünk 248 "tagját", 365 "erét". Mindenkinek magának kell szentséggé változtatnia az "ellenkező oldal" ostobaságát és az állati ösztön szilajságát. Mózes egyedül is felépíthette volna a sivatagban a Hajlékot, de ő minden zsidóval meg akarta osztani a részvétel dicsőségét. Éppígy magától értetődik, hogy az Istenség földi lakhelyének megalkotásával ránk háruló kötelességből mindannyiunknak, minden zsidónak ki kell vennie a részét. Mindenkinek tennie kell ezért, be kell töltenie hivatását.

A rebbe a "Mindent az akarat irányít" vezérelvét parafrazeálva azt mondja:

- Nem mi számítunk, hiszen gyengék vagyunk, képességeink korlátozottak. Ami számít, az az elvégzendő feladat végrehajtására irányuló szándékunk. A siker kulcsa nem a mi kezünkben van, hanem Istenében. De akarnunk kell megtenni, amit Ő elvár tőlünk, és ha akarunk, akkor gyengeségünk eloszlik, korlátaink leomlanak.

 
                J. Immanuel Schochet



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: lélek

Cikkek

• Audió - A Kabbala és a lélektan
• Hitközség - Médiában - Létezik-e zsidó psziché?

Csatolt fájlok

• Audió - A Kabbala és a lélektan / Mi az a lélek?

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- A szikrák felfedése
• Audió / Köves Slomó rabbi - Bevezetés a Kabbala tudományába -- Az ember két lelke
• Audió / Köves Slomó - Kabbala és lélektan -- Mi az a lélek?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Igazán közel vagyunk?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Az isteni lehellet
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Szintek a lelkek között
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A nemiélet és a lélek forrása
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Mi inkább Isten, a Tóra vagy a Lélek?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Isten segítsége a rossz elleni harcban
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A lelki harc elvonási tünetei
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Az örök belső lelki harc
• Könyv / Simon Jacobson - Tartalmas élet -- Test és lélek: Egy test – két világ
• Könyv / Simon Jacobson - Tartalmas élet -- Egészség - Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe szava - Az örök lélek
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A lélek geológusa
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- A Rebbe szava, A fő a gyümülcs:az eredmény!
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A másik lélek és a Szombati élvezetek...
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A másik lélek és a Szombati élvezetek...
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 61. - 2007. április -- A Rebbe szava - Szeretet: A lélek legtisztább kifejeződése
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Egy rabbi tanulsága 10 forintért - Miért a Szigeten nyílik meg a lélek?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége

Könyvek

• Audió / Köves Slomó - Kabbala és lélektan --
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve --

Téma: haszid történetek

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Egy természettudós chászid
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A chaszidizmus története Magyarországon 5.
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A lélek geológusa
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A chaszidizmus története Magyarországon 8.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- Chászid elbeszélés - Smá Jiszráél a kolostorban
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- S mondá az Isten: Legyen kőolaj
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- Búcsú az ünnepi sátortól - Patai József
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Zev - a chászid sakkozó
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- „Egyik brisz hozta a másikat”
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Báál Sém Tov Pesten járt...
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A mezei hadak imája
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Találka a Teremtővel
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- Az eltévedt lelkek
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A király egyszerű ruhában
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Odalépni a királyhoz
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Chászid elbeszélés - Báál Sém Tov
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Chászid elbeszélés - Napóleon és a chászid kém
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- "FOGLALKOZZ AZ EGYIPTOMI ZSIDÓKKAL!"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- "KERESS MEG MINKET ÉS MI SEGÍTÜNK"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A HUNFALVI RABBI PESZÁCHJA
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- LEGENDÁS CHÁSZID MONDÁSOK
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- Mohamedánból Chászid - Hosszú út a zsidósághoz
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A főrabbi Jeruzsálembe megy
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- LEHALGATTA A VIETKONGOT DE NEM SZOMBATON
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- "AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM ÍGY AKARJA"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: „ÍGY IS JÓ…”
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 3.RÉSZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- ARATÁSI ÜNNEPSÉG
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: "Tükröm, tükröm…"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- PATAI JÓZSEF: Rabbi Elázár hívja a szenvedéseket
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- HÁROM CHÁSZID MINIATŰR
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- RIPORT: Jókívánságok változatai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 11.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A CÁDIK ÉS TIMOSA BÖRTÖNBEN
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- A munkácsi rabbi levele
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Holokauszt

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében --
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --
• Könyv / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek --

Cimkék:
lélek; haszid történetek