Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2010-09-03 19:03 | Szombat kimenete: 2010-09-04 20:06 - Nicávim - Vájélech hetiszakasz פָּרָשׁוֹת נִצָּבִים-וַיֵּלֶךְ

Egység 20. - 1995. március



ElejéreElőzőAz elárvult komlósi TóraMegváltás a világnakKövetkezőVégére


Elisá és a "megkárosított növények"


ELISÁ ÉS A "MEGKÁROSÍTOTT NÖVÉNYEK"
 

Nehéz helyzetben van a recenzens ezzel a könyvvel. Egyrészt szívből örül minden ilyen témájú ismeretterjesztő könyvnek, ami ma Magyarországon megjelenik: bárki írja, fordítja és adja ki - a lényeg, hogy eljusson a zsidó olvasókhoz. Pláne, ha az aki "válogatta és fordította", nem más, mint Domán István, a veterán rabbi, a nagyon kevés magyarországi rabbik egyike, akik még jesivában szerezték talmudi ismereteiket.

 

Itt tulajdonképpen be is fejezhetném, de nem hallgathatom el a szó szerinti fordítás okozta buktatókat, amelyek ugyan csak azok számára teszik érthetetlenné és megmosolyogtatóvá a szöveget, akik, uram bocsá, értik az eredetit. De hát ez a veszély fennáll: a Talmud nem szanszkrit nyelven íródott. Így lesz a "nitchájév biszréfá lárákom" (tűz általi halált érdemelt vétkéért) kifejezésből a nyakatekert "aki a mindig jelen lévő halállal szemben elhamvasztás által követett el bűnt (41. oldal). Így lesz a "chász vösálom" (Isten őrizz!) nehézkesen és pontatlanul "őrizzen és védjen" (184. oldal), így lesz Elisá ben Ávujá eretnekké válásából - amit a Talmud (Jeruzsálemi Talmud, Chágigá 2:1. és Babilóniai Talmud, Chágigá 15a.; az utóbbiból idézi a szerző) "kicéc bönötiotnak" aposztrofál - "facsemetéket metszett körül" (183. oldal). Nem a fordítással van a baj - bár az először 1923-ban, másodszor 1989-ben hasonmás kiadásban megjelent A Talmud könyveiben dr. Molnár Ernő ezt (helyesebben) "kitépte az ültetvényeket" formában fordította (l. ott 230. oldal), a Talmud bölcseinek életével foglalkozó egyik legutóbbi kötetben pedig "Elisá »megnyirbálta a palántákat«, és rossz útra tért". Ez utóbbi fordításról a recenzens szerénysége tiltja, hogy véleményt mondjon. Tehát nem a fordítás pontossága a probléma, hanem az interpretáció, a lábjegyzetben közölt "magyarázat", amely szerint a legendás négyeknek a "Paradicsomban" tett látogatása során Elisának "az a szerep jutott volna, hogy növényeket károsít meg" (183. oldal).

 

A hely és az idő nem engedi meg a részletesebb elemzést. Így marad az őszinte remény, hogy a második kiadásban a szerző pontosít és kijavít bizonyos jóhiszemű tévedéseket. Hiszen "gmárá" nem befejezést, hanem - arámi szó lévén - tanulást jelent...

 
Talmud. Antológia. Válogatta és fordította Dr. Domán István. Budapest, 1994, Origó könyvek. 209 oldal.


Eddigi hozzászólások: 0


Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Talmud

Cikkek

•  - Ros Hásáná traktátus
• A Rabbi tanácsa - Galambfészek a Talmudban
• Audió - Talmud klub - Megilá traktátus
• Hírek - Az új influenzáról már a Talmudban is olvashatunk
• Hírek - A „Visszatérés Ünnepe”: A Talmud-klub új traktátusba kezd
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Misna - Midot traktátus

Csatolt fájlok

• Misna - Midot traktátus / midot_12
• Misna - Midot traktátus / midot_13
• Misna - Midot traktátus / midot_14
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_1
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_4
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_5
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_6
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_7
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_8
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_9

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó - Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből -- A Talmud és az antiszemitizmus
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Talmud bölcsei - Raj Tamás írása Naftali Krausz könyvéről
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Elisá és a "megkárosított növények"
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Talmud kötet Hitler bunkerjában
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bráchá mééjn sálos; Gizbár.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birkát kohánim; Hágrámá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bászár senitálém min háájin; Gezel.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birchot hánehenin; Gádol böchachmá uvöminján; Goszész.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Áchilát áráj; Álám; Bár micrá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Ámá; És; Isto kögufo.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 22. I.évf./7.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bén hásmásot; Böchor lönáchálá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bál tálin; Bál táschit.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Árbáá váchámisá; Ászmáchtá; Efsár löcámcém.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- TALMUDI FOGALMAK : Ávédá midáát; Ochel nefes; Onáát dvárim.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 6.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Grusá lökohén
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Derech hámelech; Duchán.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dát jöhudit; Divréj szofrim.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dávár selo bá láolám
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Háchmánát édim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chérem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchámim ászu chizuk lödivréhem; Chupá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- PATAI JÓZSEF: "A középső kapu" (1)
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hátávát hánérot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 5.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gádol; Giluj miltá; Gömár din
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gömilut chászádim; Dávár söéjno mitkávén.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 7. I.évf./18.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Gér tosáv; Giluj árájjot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- TALMUDI FOGALMAK : Giluj árájjot; Giluj miltá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dávár háávéd; Grám kibuj.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Birkát háröijá; Bitul mikách
• Folyóirat / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Bráchá áchroná; Gnévá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hápe seászár hu hápe sehitir
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Záchin löádám sölo böfánáv
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chovél; Hátárát nödárim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 20. I.évf./37.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Vátikin; Vöászitá hájásár vöhátov
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chol hámoéd; Hápe seászár hu hápe sehitir.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hámoci méchávéro áláv háröájá; Zilutá dövéj diná
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Henpék; Hodáát báál din
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chádás; Hágbáhá; Hezék röijá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hefkér
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 30. I.évf./34.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hánéc háchámá; Hátráá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Hálváját hámét; Hezék söéjno nikár
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dárché noám;
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Dárché háemori; Derech hárábim; Drisá váchákirá.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 7. I.évf./22.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Diná dögárméj; Diná dömálchutá diná
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jovél
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chácicá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- PATAI JÓZSEF : A középső kapu 4.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chérés, sote vökátán; Jolich löjám hamelech
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 2.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jörusát hábáál; Kövod cháchámim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- TALMUDI FOGALMAK: JáKNéHáZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cházáká
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 3.RÉSZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháchám; Chálucá
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cházáká; Cházán
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 5. I.évf./48.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Chádás; Cháj noszé et ácmo.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- VÉRZÉKENYSÉG A TALMUDBAN
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 10. A félszemű Reb Azriele
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 9.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 8.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 9. II.évf./12.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 7. - Rothschild és az apám
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- Országgyűlési választás 2010 - Választás a zsidó jogban
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A Talmud
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A zsidó jog
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A Talmudtól máig
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- Előszó, Bevezetés a Talmudba
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A tudás könyve - A Tóra alapjainak szabályai I.
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A tudás könyve - A Tóra alapjainak szabályai II.
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A tudás könyve - A Tóra tanulás szabályai
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A Nők könyve: a házasság szabályai
• Könyv / Oberlander Báruch, Köves Slomó - Modern etikai kérdések a zsidó jog szemszögéből -- Középkori vádak a zsidóság és a Talmud ellen
• Könyv / Adin Steinzalc - Talmud traktátusai -- Talmud traktátusai
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Misna: Pszáchim traktátusa
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Nők a Talmudban : Viselhet-e egy nő cicitet?
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Talmud: Nők a Talmudban III.
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Talmud: A Szentföldi letelepedés törvénye
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Oberlander Báruch – Köves Slomó: Talmud Középkori vádak a zsidóság és a Talmud ellen
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Köves Slomó: Talmud - Az Írott Tan és a Szóbeli Tan
• Könyv / 2008. május 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 14. -- Oberlander Báruch: Zsidó történelem
• Könyv / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Tágré Lud: A megtévesztés törvényei
• Könyv / 2003. december 26–28. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 5. -- Talmud - Máj Chánuká: Mi chánuka ünnepe
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- Talmud: A FELÜGYELET NÉLKÜL HAGYOTT HÚS
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Nők a Talmudban: Brurjá esze és bölcsessége
• Könyv / 2005. szeptember 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 9. -- Misna: Ávot traktátusa – Az atyák bölcs tanításai
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- Mi az a Talmud?
• Könyv / - A zsidóság szótára -- T
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Tóratanulás náci gyilkosokkal

Könyvek

• Könyv / Adin Steinzalc - Talmud traktátusai --
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Talmud: Moéd Kátán (A félünnepek) traktátus - מסכת מעוד קטן --

Téma: Naftali Kraus (írásai)

Cikkek

• Magazin - Aki a messiással társalgott

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- Hogyan (nem) lehet betérni a zsidóságba?
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Közeledik a smítá év
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Talmud bölcsei - Raj Tamás írása Naftali Krausz könyvéről
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A halálba indulók utolsó imája
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Elisá és a "megkárosított növények"
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A káddis története
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A kiapadhatatlan forrás
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A mezuzá törvénye
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Hollander György z"l
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Az "egész zsidóság" egyetlen cd-n.
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Tika megtanult héberül olvasni az imakönyvből
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Levél a mennyországba
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Van kézzel írott mezuza is
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- (Nagy) Magyarország zsidó bölcsei és rabbinikus irodalma - 1421-1944
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Az Ámnon sztori margójára
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Miért sírt Vas Zoltán a Siratófalnál?
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Már csak ez hiányzott!
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- "Jáámaud hábócher Géza ben Andor"
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Aki arameusra "magyarosított"
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Egy zsidó útikönyv
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Egy esküvő hosszú története - rabbi Köves Slomó
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Egy régi kép – sok kisgyerek
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Talmud - A Tízparancsolat
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Én és a kisöcsém...Néhány könnycsepp Slomo Krausz sírjára
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Az áldozat elbeszél
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Miért ? Minek?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Vérvádak évadán
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: A kóbor kutya füle
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 18. I.évf./2.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Az első részeg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT: A jó feleség titka…
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Zsidó ünnepek

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - A rabbit hazaárulással vádolták... --

Cimkék:
Talmud; Naftali Kraus (írásai)