Egység 17. - 1994. április



ElejéreElőzőAuschwitz tanulsága az emberi gyarlóság tükrébenDokumentum - Interjú a munkácsi rebbévelKövetkezőVégére


"Ezek miatt sírok én"...


"Ezek miatt sírok én..."

(dr. Kepecs József: Zsidó népesség száma településenként (1840-1941), Központi Statisztikai Hivatal, 1993, 497 oldal)

A kötet a zsidó népesség számának alakulását mutatja be az 1941. évben Magyarországhoz tartozó területeken. Az 1938-41 közötti időszakban számos olyan terület került vissza magyar közigazgatás alá, ahol jelentős számú zsidó lakosság élt (Kárpátalja, Máramaros, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, stb.). A zsidó népesség számának alakulását megítélni, a veszteségeket megállapítani, történelmi elemzést készíteni csak úgy lehet, ha az adatokat az 1941. évi országterület szerinti részletezésben ismertetik.

A bevezető említi, hogy mivel a magyarországi zsidóság nagyrésze a Holocaust áldozata lett, ezért a kiadvány tulajdonképpen emlékkönyv is. E ponton csatlakozik az évfordulóhoz.

Az itt közölt adatok alapján emlékezhetünk arra, mennyien is voltunk, hol éltünk és más művek és tanulmányok választ adnak arra, mennyien maradtunk.

A történelmi Magyarországon pl. 1910-ben 910 ezer, 1930-ban, hozzávetőlegesen a mai területen 445 ezer, ugyanitt 1941-ben 404 ezer, az akkor visszacsatolt területen 321 ezer zsidó vallású személy élt. Az 1941. évi XV.tc. alapján 62.000, főleg keresztény, illetve néhány más vallású állampolgárt is zsidónak tekintettek, akiknek jelentős része ugyanúgy, ugyanott végezte szomorú sorsát, mint az ősi hitüket soha el nem hagyók.

Az emléket igazán talán csak a nevek őrzik. Dédapáink, nagyapáink, szüleink, testvéreink nevének egy része fel van jegyezve régebbi sírokon, vagy az akkor életben maradtak és később elhalálozott hozzátartozók síremlékein, emléktáblákon, de ki jegyezte fel azok nevét, akiknek nem maaradt senkijük?

Van azonban más emlék is. Ki innen, ki onnan származik. A családi elbeszélésekből mindenki tudja, hogy honan való az édesapja, az édesanyja, hol éltek a nagyszülei. Homályos, távolbavesző elbeszélések alapján felélednek az emlékek, hogy ott, azokon a településeken valamikor kisebb-nagyobb zsidó közösségek voltak és akkor felmerül a kérdés: milyen nagy is volt az a közösség? Hányan élhettek a környező településeken, mennyien lehettek a mellette lévő nagyvárosban?

Azt mindenki tudja, hogy Budapesten 1930-ban több, mint 200 ezer, de még 1941-ben is 185 ezer zsidó élt. Azt is tudják hogy egyes nagyvárosokban nagy közösségek voltak, de azt már talán nem is ismerik, hogy mennyien voltak, pl. Debrecenben és Miskolcon városonként több, mint 10 ezren éltek 1930-ban. Az 1938-41 között Magyarországhoz visszacsatolt városokban, Kassán 10 ezer, Kolozsvárott 16 ezer, Nagyváradon 21 ezer, Szatmárnémetiben 13 ezer és Ungváron is közel 10 ezer zsidó élt.

Ahogy lapozza az ember a kötetet, olvassa azoknak a falvaknak a nevét, ahol a nem is olyan távoli múltban az ősei éltek. Felvillannak előtte azoknak a településeknek a zsidó lakói, ahol személyesen talán nem is járt, ahonnan elkerült ifjú gyermekkorában; látja a szülőket, nagyszülőket, számos unokatestvért, rokont, akik mind elmentek, azokat a gyerekeket, akik ma lennének 55-60-65 évesek, akiknek gyermekeik, unokáik lennének, de nincsenek.

Van néhány fénykép, talán fel vannak jegyezve a nevek, és itt van most egy kötet, amely emlékezik rájuk, de csak arra, hogy hányan voltak.

Nehéz felejteni! 50 év után sem lehet elfelejteni. Nem lehet Őket feledni, nem lehet soha. A kötet lapozgatva emléezünk rájuk, arra, hogy most 50 éve kik éltek ott, kik voltak azok, akik nagyok közel álltak hozzánk.

Elmondjuk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ne feledjék, hogy soha ne vesszen el az emlékük a történelmi távlatokban.

A Holocaust emlékére kiadott bélyegek: 1. Izráel. A láng-formában a Sömá Jiszráél szavak jelennek meg. 2. Magyarország. 3. Csehszlovákia. A thresienstadti koncentrációs táborban készült gyermekrajzok. 4. Lengyelország. 5. Olaszország. A római zsidók deportálásnak emlékére. 6. Hollandia. 7. Bulgária. A Bulgáriában élt szefárd zsidók emlékét idéző bélyeg a Holocaust évfordulójára készült alkalmi bélyegzővel. 8. NDK. 9. USA. A washingtoni Holocaust-Múzeum. 10. Irán. A Holocaust emlékét Izráel-ellenes propagandára is felhasználják. Weisz Sándor bélyeggyűjteményéből.




Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Holokauszt

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - „Egy zsidó elkap, bedug a zsákjába és megesz!”
• Zsidó Blog - Clotilde Szalon kurvái és a Rózsa lányok

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Holokauszt mint vallás
• Hírek - A Hamasz szerint a Holocaust zsidók által fabrikált hazugság
• Hírek - A Cartográfia hamisan, zsidók és Holokauszt nélküli világról tudósít
• Hírek - Németország szigorúan bünteti a Holokauszt tagadását
• Hírek - Obama nem tűri a Holokauszt tagadását
• Hírek - Holokauszt emlékünnepség Óbudán
• Hírek - A Holokauszt büntethetősége és tanulsága: zsidó és magyar is
• Hírek - A Holocaust tagadó brit püspököt kiutasították Argentínából
• Hírek - A nagy szerelem: Hollywood és a Holocaust filmek
• Hírek - A revizionista történész most a német jogot kóstolgatja
• Hírek - Jiddis nyelvű izraeli film a túlélőkről
• Hírek - Július 1.-én Máramarosszigetre emlékeztek - Misna tanulás (AUDIÓ)
• Hírek - Holokauszt megemlékezések tanulással az EMIH szervezésében
• Hírek - Oregoni egyetem vendége volt az áltörténész
• Hírek - Sors és Sorstalanság
• Hírek - Az EMIH holocaust megemlékezései - várjuk az emléket állítók jelentkezését!
• Hírek - Szavakból kavics
• Hírek - Az emlékezés mécsesei
• Hírek - Somogyi néni 63 éve emlékezik és őriz
• Hitközség - Médiában - Mit ér az emlékezés, ha nincs önkritika?
• Hitközség - Médiában - Az EMIH szerencsétlennek tartja a Mazsihisz ajánlását
• Hitközség - Médiában - Bővülő zsidó vallási kínálat

Csatolt fájlok

• Hírek - Július 1.-én Máramarosszigetre emlékeztek - Misna tanulás (AUDIÓ) / Holokauszt megemlékezés

Könyvtár

• Könyv / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- A vészkorszak
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- Auschwitz tanulsága az emberi gyarlóság tükrében
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- "Ezek miatt sírok én"...
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Az elárvult komlósi Tóra
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Per Auschwitzban
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Szavakból kavics
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Tanulva emlékezni
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: A Holocaust
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- HETVENHÉT ZSIDÓ TISZTJE VOLT HITLERNEK
• Könyv / Oberlander Báruch, Köves Slomó - Modern etikai kérdések a zsidó jog szemszögéből -- Hit a holokauszt után
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Rabbi Nissan Dovid Dubov: A szenvedés - Hit a holokauszt után
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Holokauszt
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Császármetszés elvégzése egy halott nőn
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- A németek által áldozataikra tetovált számok eltávolítása
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - A lubavicsi rebbe levele Elie Wieselhez
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - Nissan Dovid Dubov rabbi:Hit a Holokauszt után
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - Zalman I. Posner rabbi:A vészkorszak

Könyvek

• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból --

Szövegek

• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (2. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (3. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (4. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (5. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (1. rész)

Téma: Lév Joszef

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- "Ezek miatt sírok én"...

Téma: népszámlálás

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.)
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Pinchász (4Mózes 25:10–30:1.)
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- "Ezek miatt sírok én"...
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT

Cimkék:
Holokauszt; Lév Joszef; népszámlálás