A Talmud bölcsei

Kraus Naftali új könyvéről

Nem véletlenül szóltak a régiek a Talmud tengeréről, hiszen csak nehezen átlátható az a végtelen tudásanyag és kultúrkincs, amelyet közel egy évszázad alatt (az "írástudó" Ezrától Ráv Ásiig) gyüjtöttek egybe az ókori zsidóság bölcsei, vagyis az időszámításunk előtti 5. század kőzepétől az i.sz. 5oo-ig. Maga a Talmud (a bevezető kötettel együtt) 64 vaskos fóliánst tesz ki, holott a Talmudban – mint köztudomású – egyetlen fölösleges betű, egyetlen fölösleges szó sincs. És akkor még nem beszéltünk a példázatos zsidó írásmagyarázat tárházáról, a mintegy száz kötetre becsülhető midrásirodalomról.

Hasonlatunknál maradva (mármint a Talmud tengerénél), tudnunk kell: aki úszni tanul, nem ugorhat fejest a mélyvízbe, aki először száll a tengerre, nem indulhat kicsiny sajkával a nyílt vizekre. îgy mi is jobban tesszük, ha gyakorlott tengerészre bízzuk magunkat: Kraus Naftali ezen a téren is jó kormányosnak bizonyul.

A tenger tőbbféle úton-módon ismerhető meg: cseppenként, szintenként, végigevezve partjai mentén, vagy ami a legjobb, a tengeráramtól sodortatva keresztülhajózni az óceán közepén. Szerzőnk ez utóbbi megoldás mellett döntött. Nem csemegézik a Talmud könyveiből, nem mazsolázza ki az általa vélt legszebb tanításokat, mint korábban oly sokan tették. Nem keresteti meg velünk a sekély tengerparti partszakaszokat, a közismertebb, már-már szinte kőzhelyszerű talmudi idézeteket, de nem is kényszerít bennünket az óceán mélyebb rétegeibe, a pilpul (a vallástörvény jogi elemzésének) olykor akadémikus vitáiba. Hanem – nagyon helyesen – a tengeráram fősodra mentén haladva, a nagy talmudi mesterek egyéni életén és példáin keresztül mutatja be az ókori zsidó tudomány tárházát.

Nem könnyű vállalkozás ez sem, hiszen a Talmudból összesen mintegy 25oo tudós nevét ismerjük. Gondoljunk bele, milyen félelmetesen nagy szám ez, hiszen ezen felül az egyetemes tudománytörténet sem ismeri több tudós nevét az ókorból és a középkorból együttvéve, Oxfordtól Rómán át Pekingig összesen! Végül a kényszerű válogatás, amely a szerző vállára nehezedett, szerencsés döntést eredményezett: a kétezerötszázból általa kiválasztott 55 mester jól reprezentálja a talmudi kor fejlődését, sokszínű és mindmáig szóló tanításait.

Szerzőnk jól választott abból a szempontból is, hogy a szigorú vallási parancsok ismertetése helyett egyéni emberi életutakat tár elénk, a talmudi mesterek életútját. Változatos sorsokkal ismerkedhetünk meg: a tudomány fellegvárába elmerült szentéletű rabbik mellett helyet kapnak a közéletben résztvevők is, akik maguk formálták a történelmet, akik forradalmak és hős szabadságharcok szervezői vagy vezetői voltak. S persze, emberi gyarlóságaikkal is megismerkedhetünk: a Talmud nem idealizál, de tudnunk kell, olykor a történelem viharaiban a mégoly gyarló emberi vonások is hősiessé nemesedhetnek. A küldetés lényege, ami minddannyiukat jól jellemzi: megőrízni a zsidóság fáklyáját a Szentély pusztulása után mind Jeruzsálemben, mind a száműzetésben, Babilónia nevezetes városaiban, s ez olykor emberfeletti terheket rótt a mesterekre. A közélet ingoványos talaján kellett megvetniük a lábukat, hogy gondoskodhssanak???? a jövő tudományos fejlődéséről, a zsidóság szellemi életének felvirágoztatásáról.

A történelem gyötrelmes korszakai még a gyarló emberből is hősöket formáltak, amikor kiállásra késztették az isteni eszme, vagy a hagyomány megőrzése-megmaradása mellett. Egy jellegzetes példát mutat erre a különös, kényszerű helytállásra Jehuda ben Bává esete, amelyet könyvünk részletesen ismertet. A mester Hadrianus császár zsidóüldözéseinek legsötétebb korszakában (i.sz. 135-138 között) élt, amikor a legkiválóbb mestereket halálra kínozták, amikor tilos volt Tórát tanítani, tilos volt továbbadni a tudást. A Bar-Kochba szabadságharc leverése után a kegyetlen diktatúra arra törekedett, hoy végleg kihaljon a zsidó vallás és a zsidó kultúra. Tilos volt rabbit avatni Izraelben, nehogy folytatódjék a zsidó hagyomány. Halálfia legyen a felavatott és a felavató, valamint az a város, amelyben a szörnyű "bűnt" elkövették – így hangzott a kegyetlen parancs. Az ősz mester, Jehuda ben Bává, öt legkiválóbb tanítványával kivonult két, hegyek között fekvő város, Usa és Sfárám mesgyehatárára, s ott a senkiföldjén, a szabad ég alatt avatta fel őket. Amikor a római katonák rájuk bukkantak, az öreg rabbi menekülésre bíztatta tanítványait, de azok nem akarták elhagyni mesterüket. "Meneküljetek, – szólt hozzájuk -, nektek élnetek kell és folytatnotok kell az én munkámat, jómagam azonban olyan vagyok már velük szemben, mint egy darab kő". Az öt tanítvány egyike, Simon bar Jocháj, a zsidó misztika, a kabbala legnagyobb mestere lett, egy másik, Méír, pedig a szóbeli Tan, a Talmud alapját képező Misna rendszerét fektette le.

A jelen könyv Kraus Naftali (az izraeli héber nyelvű Maariv című napilap és A Hét Tükre című magyar hetilap főmunkatársa) magyarországi kőnyvsorozatának ("Az ősi forrás") harmadik részeként látott most napvilágot. Az első kötet a Tórát (Mózes öt könyvét) mutatta be a hagyományos hetiszakaszokra bontva, a második a Biblia prófétai szakaszait, a haftarákat, ahogyan azokat a zsinagógában felolvassuk, így e mostani kötet immár a szóbeli Tan láncolatával egészíti ki az írá

sbeli Tan, a héber Biblia sokezréves, ősi épületét. Ez a mostani, a harmadik kőtet – szerény véleményem szerint – a legjelentősebb valamennyi között, mert egy sajnálatos mődon kevéssé ismert és magyar nyelven mindmáig nehezen megismerhető világról ad átfogó képet az érdeklődő olvasó számára. A szerző mindhárom műve azonban kétségtelenül missziós jelentőséggel bír: hittel és tudással kűzd a nálunk sajnos olyannyira általánosasá vált felejtés és hitetlenség, az identitásvesztés és az asszimiláció ellen.