regisztráció
Kiadó: Chábád Lubavics

Egység 14. - 1993. szeptember



Elejére Előző Előszó: A zsidó útKözeledik a smítá év Következő Végére


A Rebbe szava - A megvilágosult élet


A megvilágosult élet

(levélrészlet)
 

Megkaptam leveledet, amelyben beszámolsz életed utóbbi, nem éppen kellemes eseményeiről, s azt kérded, miként reagálj ezekre.

Általában, mint tudod, a zsidók életét a Tóra, másként Torát Chájim _ Az Élet Tana _ határozza meg, ami azt jelenti, hogy ez vezérli őket a mindennapi életben. A Tórát Torá Ornak, Fény Tanának is nevezik, mert bevilágítja a zsidók életét, s utasításai oly világosak, mint maga a fény.

A Tóra egyik legismertebb része, melyet a zsidók naponta reggel és este elmondanak, a Smá, amely felszólít bennünket az Örökkévaló szeretetére "teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből". A "meodechá" héber szó, melyet általában így fordítanak: "erődből", a "midá" _ "mérték" jelentésű _ szó értelmét is tartalmazza, magyarázzák bölcseink. Ez azt jelenti, hogy egy zsidónak szeretnie kell az Örökkévalót, tekintet nélkül arra, hogy szerinte mennyi szeretetet vár el tőle az isteni Gondviselés. E mélységes szeretetnek az ima szövege szerint a Tóra tanulásában, parancsolatainak betartásában kell kifejezésre jutnia, elsősorban az itt külön is említett tfilin és mezuzá parancsolatainak teljesítésében, hiszen a tfilin az összes parancsolat jelképe. Mivel a kézre való tfilin a bal kézre föltéve a szív felé mutat, az érzelmek székhelye felé, a fejre való pedig az agy, az értelem székhelye felé, ez azt jelenti, hogy a zsidók érzelmeikkel és értelmükkel egyaránt az Örökkévalót és a parancsolatok betartását szolgálják.

Másszóval bármi történjék egy zsidó életében, semmi sem érintheti az Örökkévaló iránt érzett szeretetét és odaadását, sem pedig mindennapi életét és a Tórának, a parancsolatoknak megfelelő viselkedését. Mondanom sem kell, hogy a Smá napi elmondása nem a kivételes zsidók számára van fenntartva, hanem minden egyes zsidónak szóló parancsolat.

Felmerül a kérdés, hogy mindez valóban teljesíthető-e, s ha igen, mi a magyarázazata.

Kétségtelen, hogy az emberi értelem korlátozott, és nem képes átlátni az Örökkévalónak a Tórába foglalt bölcsességét. Másrészt viszont maga a Tóra is "bölcs és értelmes népként" említi a zsidókat, és valamelyes segítséget nyújt ahhoz, hogy _ ha korlátozott mértékben is _ megértsük az Örökkévaló dolgait.

A Tóra egyik legalapvetőbb tanítása, hogy az Örökkévaló nem vár el az emberi lénytől olyasmit, ami túlmegy az ember teljesítőképességének határán. Ez teljesen érthető, hiszen még a tökéletesnek nemigen mondható ember sem várja el a maga készítette szerszámtól, hogy többre legyen képes, mint alkotója. Az Örökkévaló, az ember Teremtője hát bizonyosan tudja, mire képes az ember. Következésképpen ha egy zsidó bármilyen hitbeli próbatétellel kerül szembe, bizonyos lehet benne, hogy rendelkezik a megfelelő képességgel, és megállja a próbát. Minél nehezebb a próba, annál hathatósabb ez a képesség. A próbatételre nem azért kerül sor, mert az Örökkévaló kíváncsi rá, hogyan viselkedik az illető, hanem azért, hogy kiteljesedhessenek képességei, amelyekkel maga sem volt tisztában addig. A felszabadult és működésbe hozott képességek attól kezdve hozzátartoznak ahhoz az eszköztárhoz, amelyet saját maga és a közösség javára hasznosít.

Sokat beszélhetnénk még erről a témáról, de úgy vélem, ennyi is elég, hogy rátalálj az említett problémák megoldásához vezető útra: nem arra, amelyre céloztál, hanem ellenkezőleg, a Tórához és a parancsolatokhoz való még erősebb kötődésére, a Sulchán Áruchhal összhangban folytatva mindennapi életedet, beleértve a megélhetési, társkeresési és egyéb ügyeket is, a dolgok rendje szerint, teljes bizalommal az Örökkévalóban. Így biztos lehetsz benne, hogy beteljesedik az isteni ígéret: "Az Örökkévaló, a te Istened meg fog áldani minden cselekedetedben."




Kapcsolódás:

Blog bejegyzések

• 2 halott 1 gyilkosért - Öröm vagy üröm?
• Bne Brak-i mosoly Budapest szívében
• Happy birthyday túl jó.... ;-]
• Irány Irán

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Disznóság!
• Ajánló - Ingyen út Izraelbe a Pesti Jesivával
• Audió - Az ima dallamai
• Audió - A zsidó liturgia
• Hírek - Hollywood csillagai tisztelegnek Izrael előtt
• Hírek - Új központ épül Aradon
• Hírek - Varázslatos utazás a cfáti kabbalisták nyomában
• Hírek - Ijesztgetésért indult vizsgálat az izraeli katona ellen
• Hírek - Olmertnek már két éve sem volt drága a Golán
• Hírek - Újra együtt a Felszabadító Háború önkéntesei
• Hírek - Neonácik Izrael mellett?
• Hírek - Az iráni külügyminiszter Izrael elpusztítására szólít fel
• Hírek - A születés jogán: Út Izraelbe
• Hírek - Felvétel nem csak újszülötteknek!
• Hitközség - Médiában - A belső antiszemita
• Hitközség - Médiában - Hanuka ünnepén gyertyát gyújtanak a Nyugati téren
• Magazin - Ó, Istenem! - Isten a zsidó szemszögből
• Tanulmányok - Zűrös-e a hetes?

Csatolt fajlok

• Audió - A Kabbala és a lélektan / Hogyan kell Istent szeretni?

Könyvek

• Biblia / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Mászé (4Mózes 33–36.)
• Biblia / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim (Mózes 5. könyve) -- Nicávim (5Mózes 29:9–30:20.)
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 10. - 1992. június -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 14. - 1993. szeptember -- A Rebbe szava - A megvilágosult élet
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Előszó : Ajkunk fohásza
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Látogatás Isten házában
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Egység / Kiadó : Chabad Lubavics - Egység 16. - 1994. február -- Látogatás Isten Házában 2.
• Egység / Kiadó : Chabad Lubavics - Egység 16. - 1994. február -- Az imákra adott válaszok
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 17. - 1994. április -- Előszó : Egyedül voltunk , egyedül vagyunk
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 20. - 1995. március -- Nem vagyunk "Mózes hitű magyarok"!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- Megjelent az új imakönyv - Sámuel imája címmel.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- A mester, a tanítvány és a mű
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- Smá Jiszráél...
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- A fordító válasza
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 28. - 1997. április -- Tika megtanult héberül olvasni az imakönyvből
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 39. - 1999. szeptember -- Izrael fohásza - Hegedűs Géza
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 43. - 2001. január -- Mi dolgunk a világban? - avagy Einstein és az óvódások
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Mi a fontosabb Istennek, hogy higgyünk benne, vagy hogy vallásosak legyünk?
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Gyermekszemmel az Örökkévalóról
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Egy zsidó útikönyv
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- Mikor válaszol már Isten imáinkra?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 53. - 2003. november -- Találka a Teremtővel
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 57. - 2005. augusztus -- Ahol az élő zsidóság részévé válhatsz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 57. - 2005. augusztus -- Idegenek haza!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 6. - 1991. szeptember -- Chászid elbeszélés - Báál Sém Tov
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Ég és Föld között
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Zűrös-e a hetes?
• Filozófia / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Békés-e a békefolyamat a Közel-keleten?
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA: Hit az Örökkévalóban
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- AZ ORVOS MINDENNAPI IMÁJA
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Az imádkozás helyes iránya
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Az Ámidá ismétlése
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 4. I.évf./39.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Korai Mááriv
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 7. I.évf./22.szám -- HOGY ? - HOGY NEM ? - Személyes ima
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: MIÉRT ÖREGSZÜNK?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Miképp garantált az isteni támasz?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Mit akar tőlünk az Isten?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Az ember képessége határtalan
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- A REBBE SZAVA: Nagy elme, de egyszerű hit
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A HAGYOMÁNY LÁNCOLATA
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Mindannyian hiszünk
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- A REBBE SZAVA: Mi az ima kódja?
• Háláchá / Köves Slomó, Oberlander Báruch - A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai -- A monoteizmus és más vallások
• Háláchá / Méir Lau főrabbi - A zsidó élet törvényei -- Ima, Imádságok.
• Háláchá / Herman Wouk - Én Istenem -- Az imák, a zsinagóga és a hívők
• Háláchá / Herman Wouk - Én Istenem -- Izrael
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Az ima vagy a Tóratanulás helyének tisztasága
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Mely dolgok tiltottak napkeltétől az ima utánig?
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Az imádkozásra méltó helyek
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A bét hákneszet és bét hámidrás (az imaház és a tanház szentsége
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Annak a szabálya, hogy miként pótolhatja, aki nem imádkozott
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Az együttes asztali imára való felszólítás
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Az út imájának és egyéb dolgoknak szabályai, melyekre az úton figyelni kell
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A Mincha (delutáni ima) szabályai
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A Mááriv (az esti) ima szabályai
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A sabboszi és ünnepi imák szabályai
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
• Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
• Háláchá / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Elmulasztott imák bepótlása
• Háláchá / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Amikor valaki veszélyezteti az életét, hogy Tórát tanuljon vagy imádkozzon
• Háláchá / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Nyilvános ima elrejtőzött résztvevőkkel
• Háláchá / Oberlander Báruch, Köves Slomó - Modern etikai kérdések a zsidó jog szemszögéből -- Hit a holokauszt után
• Liturgia / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Az ima jelentősége
• Liturgia / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Jigdál: A zsidóság 13 hitelve I.
• Liturgia / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Jigdál: A zsidóság 13 hitelve II.
• Liturgia / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Jeremiás siralmai
• Liturgia / Kiadó: Chábád Lubavics - Az újévi imákról -- Mi az a Máchzor? Mi a pijut?
• Liturgia / Kiadó: Chábád Lubavics - Az újévi imákról -- Az újévi és a többi zsidó imáról
• Talmud / Oberlander Báruch rabbi - Táánit (bőjt) traktátus - מסכת תענית -- Táánit traktátus 3.lap / b oldal
• Tankönyvek / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- Beveztések, Isten léte
• Tankönyvek / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- Isten egysége, ima
• Tankönyvek / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- Isten nem test, A világ célja
• Tankönyvek / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- Közvetlen kapcsolat Istennel
• Tankönyvek / 2006. szeptember 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 11. -- Chászid filozófia: Hit és értelem, Kapcsolódás az istenihez
• Tankönyvek / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó történelem: Egy nép útja; Az álmessiások; A magyarországi zsidók emancipációjának története
• Tankönyvek / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Talmud - Misna: A reggeli Sömá és a többi ima
• Tankönyvek / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- A zsidó élet törvényei: Látogatás Isten Házában
• Tankönyvek / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Enni és Imádkozni
• Tankönyvek / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Zsidó liturgia I
• Tankönyvek / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Zsidó liturgia II
• Tankönyvek / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Rabbi Nissan Dovid Dubov: A szenvedés - Hit a holokauszt után
• Tankönyvek / 2005. szeptember 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 9. -- Zsidó liturgia: Kol nidré: A fogadalmak imája
• Tankönyvek / 2005. szeptember 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 9. -- Chászid filozófia: Áni lödodi vödodi li
• Vegyes / - A zsidóság szótára -- E
• Vegyes / - Őszi nagyünnepek -- A ros hasanai imarend
• Vegyes / - Őszi nagyünnepek -- Miért imádkozunk anyagi javakért?

KépGaléria

• Birthright Israel 1 nap
• Birthright Israel 2-3 nap
• Pre Birthright

Könyvek

•  / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése --
•  / Herman Wouk - Én Istenem --
•  / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Malachi könyve --
•  / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Ruth könyve --

Program

• Ingyen út Izraelbe a Pesti Jesivával

Szövegek

• A fény két hullámhossza

Cimkék:
emuná; hit; identitás; ima; Isten; Izrael

Hírlevél jelentkezés



Talmud - Máj Chánuká: Mi chánuka ünnepe Máj Chánuká: A chánuka ünnepe

A Talmud szövege

Sábát, 21. lap második oldalának vége


A csoda története

[A Gömárá feltárja a chánuka ünnepének eredetét:]

Mi az oka, hogy a chánukát a Bölcsek ünnepnappá minősítették? Milyen csoda alapján rendelték el? Úgy van, ahogyan a Bölcsek tanították egy Brájtában (amit a Mögilát Táánit-ban szerepel): Kiszlév 25. napján kezdődik a chánuka. Összesen nyolc napig tart, és ez alatt nem szabad gyászbeszédeket tartani és böjtölni...A szöveg folytatását itt olvashatja.


 Nyomtatható verzió     Küldje el ismerősének!