A tfilin a zsidó folklórban
Mi van a kezedben?
Az embernek olyan buzgónak kell lennie a tfilin viselésében, mint amilyen Elisá, A Szárnyak Mestere volt. A római hódoltság idején a kormányzat kiadott egy rendeletet, hogy a tfilinrakás halállal büntetendő. Elisá nyilvánosan felrakta a tfilint. Amikor elfogták, kezébe rejtette, s a kérdésre: "Mi van a kezedben?" _ így válaszolt: "Galambszárny." Kinyitotta a kezét, és valóban galambszárnyak voltak benne. Ettől az időtől kezdve hívták Elisát A Szárnyak Mesterének.
(Talmud. Sábbát 49.)
A kötelező két tanú
A Tóra a hatszáztizenhárom parancsolat közül mindössze háromról írja, hogy egyszerre jel és tanúság is: a körülmetélésről, a szombatról és a tfilinről. Mindhárom tanúsítja a zsidók számára, hogy ők az Örökkévaló szolgái.
Egy tény valódiságát két tanúnak kell igazolnia: a zsidóság bizonyítására is két tanú kell. Szombaton és a bibliai ünnepnapokon nem kell tfilint raknunk, mert enélkül is megvan a két tanú: a szombat és a körülmetélés. Hétköznap a tfilin és a körülmetélés a két tanú. Annak azonban, aki nem veszi fel a tfilint, csak egy tanúja van arra, hogy zsidó.
(Szmág, micvát ászé 3.)
Mitől ijedt meg a csendőr?
1789 _ 5559 _ sátorosünnepe után egy csapat csendőr élén magas rangú parancsnok érkezett a ljadi Snéur Zálmán rabbi lakhelyére. Pétervárról küldték őket Snéur Zálmán letartóztatására, amikor a chaszidizmus ellenségeinek feljelentése nyomán a cári kormány elrendelte, hogy a rabbit lázadóként, megbilincselve vigyék a fővárosba.
Érkezésük az egész várost felbolygatta. A parancsnok _ mint akinek hivatalból joga van ehhez _ egyszerűen bement a rabbi házába, és minden teketória nélkül benyitott a szobába, hogy átadja a letartóztatási parancsot.
A küszöböt átlépve azonban megtorpant, szinte kővé meredt. Hirtelen elállott a lélegzete, szeme elhomályosult, szíve a torkában dobogott. Remegő kezével az ajtófélfába kellett kapaszkodnia, hogy össze ne essen a fenséges látványtól: a rabbi tálitban és tfilinben várta őt.
Halkan visszalépett, és óvatosan becsukta az ajtót. A szentség hangulatától áthatva csendesen megkérte a várakozókat: közöljék a rabbival, hogy bebocsáttatást kér. Szeretné bemutatni a cár letartóztatási parancsát, és Pétervárra vinni őt.
A rabbi nem tanúsított ellenállást. Letartóztatása ötvenhárom napig tartott: csak azután mentették fel a vádak alól. Kiszabadulásának napját, kiszlév hónap 19-ét ma is világszerte megünneplik. (Lásd az Egység 2. számát!)
Egyik chászidja később megkérdezte a rabbit, vajon miért döbbent meg annyira a parancsnok, amikor meglátta őt tfilinben. "Ez van megírva a Bibliában _ felelte _: _És látni fogják a Föld népei, hogy az Örökkévaló nevéről neveznek, és félni fognak tőled.˛ (5 Mózes 28:10.) Bölcseink szerint az Írás itt a fejre való tfilinre utal."
A chászid ekkor újabb kérdést tett fel: "Én is felrakom a tfilint, és a nem zsidók mégsem viselkednek velem tisztelettudóan. Miért?"
A rabbi így válaszolt: "Bölcseink szerint a tfilinnek nem a fejen kell lennie, hanem a fejben. Tehát nemcsak a fejünkre kell tennünk a tfilint, hanem fejünkbe kell vésnünk tartalmát is: így emlékezik az ember a tfilin parancsának tartalmára. Így fognak tisztelni a nem zsidók."
A zsidók – Isten tfilinje
Mesélik, hogy egyszer a bergyicsevi Lévi Jicchák rabbi meglátta, hogy egy egyszerű zsidó leejti a tfilinjét, majd óvatosan lehajol érte, és nagy szeretettel megcsókolja. A rabbi felemelte kezét, és így szólt: "Világ Ura! Ahogyan a Talmud mondja, a Te tfilined a zsidó nép. Elejtetted, és már kétezer éve hagyod, hogy a földön heverjen, ellenségei tapossanak rajta. Miért nem emeled fel? Miért nem teszel meg annyit, mint ez az egyszerű zsidó? Miért?..."
Ami ideköt a világhoz...
A Báál Sém Tov azt mondta:
A tfilin parancsa annyira szent, hogy a teljesítése közben érzett epekedés az embert elszólíthatja a világból. Ezért van szükség arra, hogy az ember a tfilint a testet és a lelket együtt tartó szíjakkal kösse meg.
Jigáél Jádin nagy felfedezése
Néhány évtizeddel ezelőtt Izrael-szerte elterjedt az alábbi történet. Főszereplője Jigáél Jádin, Izrael vezető régészeti szakembere, az izraeli hadsereg volt vezérkari főnöke. Jádin professzor kiásott egy pár tfilint a Második Templom idejéből, s nem sokkal később előadást tartott a legalább kétezer éves leletről Tel-Avivban. Az előadás végén mesélte el az esetet, amelyet Jeruzsálemből ideutaztában, a vonaton élt át.
A vonat megállt Kfár Chábádon, és felszállt rá egy sereg lubavicsi chászid. A lubavicsiak szokása szerint egyikük végigjárta az utasokat, és kérte őket, hogy rakjanak tfilint.
"Amikor hozzám érkezett – mesélte Jádin professzor –, mondtam neki, hogy nem akarom, mert nem vagyok vallásos, és nem szoktam imádkozni. A chászid nem tágított, én pedig beszédbe elegyedtem vele: megkérdeztem, honnan jött. Azt a választ kaptam, hogy mindössze két évvel ezelőtt érkezett Oroszországból.
Megkérdeztem: – Oroszországban is felraktad a tfilint? – Komolyan rám nézett, és azt felelte, hogy a bár micvája óta mindennap légolt tfilint. Azt gondoltam: –Ez az ember, aki harmincnyolc éves lehet, kommunista uralom alatt született és nevelkedett. Az orosz elnyomás alatt a zsidók tfilint légolnak, a zsidó államban pedig, ahol szabadok vagyunk, Jigáél Jádin nem teszi meg ezt...˛ Elszégyelltem magam. Föltettem a tfilint, elmondtam a Smát, és megköszöntem a chászidnak, hogy megtehettem ezt. Arca földerült.
Amikor eltettem a tfilint, egy idős asszony odajött hozzám, és azt mondta:
– Ez az ember nem ismeri magát, de én igen. Maga Jádin tábornok, a régész. Láttam, hogy tfilint légolt, és nagy örömet szerzett vele. – És elmondta a történetét.
– Az én fiam is lubavicsi chászid volt, az egyetlen vallásos ejtőernyős az egységében. Mindennap tfilint rakott. A hatnapos háború alatt halálos sebet kapott. Haldokolva feküdt a sivatag homokján, és bajtársai megkérdezték, mi az utolsó kívánsága. –Légoljatok tfilint...˛ – sóhajtotta a fiam, és meghalt. Akkor az összes ejtőernyős, tisztek és közlegények, sorra föltették a fiam tfilinjét.
Az idős hölgy megmutatta a fia képét, nekem meg eszembe jutott, hogy nálam is van fénykép a nemrég felfedezett ősi tfilinről. Elővettem, és megmutattam az anyának: ő látta elsőként a leletet. Ránézett a képre, és mindketten zokogni kezdtünk..."
.jpg)
