regisztráció
Kiadó: Chábád Lubavics

Egység 11. - 1992. december



Elejére Előző A "cukrosbácsi" lelkekre vadászik KárpátaljánS. Ájálá - Házas élet  Következő Végére


Zsidó világhíradó


Zsidó világhíradó
 

Jicchák Rabin, Izrael új miniszterelnöke néhány évvel ezelőtt tefilint légolt Kfár Chábádban az idős chászid, ráv Berke Chén felkérésére. Rábin mögött a chábád mozgalom szóvivője, Berke Wolf.

 
A rebbe híveivel együtt

imádkozott Ros HáSáná alkalmából New Yorkban. Menachem Mendel Schneerson, a lubavicsi chászidok feje, agyvérzése után hét hónappal először vett részt az istentiszteleten. A nagy öröm híre az ünnep után pillanatok alatt elterjedt az egész világon, és ezrek indultak útnak, hogy New Yorkban a rebbével együtt tölthessék a szukoti ünnepeket. Nem kevesebb, mint tízezer chászid töltötte meg a mozgalom zsinagógáját az ünnep két utolsó napján: a jeles nap nevéhez méltón Áceret, nagy gyülekezet jött össze.

A hívők énekelve és – amennyire a hely engedte – táncolva ünnepelték a szent napot és vezetőjüket. Imádkoztak a rebbe teljes gyógyulásáért és azért, hogy minél többször lehessenek együtt vele, mert láthatóan neki is jót tett a közös ünneplés.

 
IZRAEL:
ELHUNYT A GURI REBBE
 

A chászid világ nagy gyászban van. Támuz 7-én (július 9-én) 94 éves korában, hétévi ágyhozkötöttség után Jeruzsálemben elhunyt a guri chászidok feje, Szimche Bunim Álter rabbi. A gyászhét letelt után fivére, Pinchász Menáchem Álter vette át tisztét.

Tizenöt éven át vezette a guri hívek népes táborát. Karizmatikus egyénisége gyermekkorától a vezetői szerepre predesztinálta. Lengyelországból, ahol a guri chaszidizmusnak mintegy félmillió híve élt, már 1927-ben Palesztinába utazott, és megvetette a guri közösség alapjait. 1934-ben érkezett végleg Erec Jiszráélba, ahol megalapította a tel-avivi guri jesivát. Szerény életre, önmegtartóztatásra nevelte a fiatalokat: betiltotta a fényes, nagy költségekkel járó esküvőket, és fiatal házas híveit arra ösztökélte, hogy a fejlesztési területekre költözzenek, ahol olcsóbbak a lakások. Vezető szerepet töltött be az Águdát Jiszráélban, ahol a Tóra Nagyjainak Tanácsa élén állt. Legyen emléke áldott!

 
IZRAEL:
KÓSER OROSZLÁNOK
 

A Ramat Gan melletti szafariparkból nemrég tíz oroszlánt exportáltak Dél-Afrika különböző állatkertjeibe. A "szábre" oroszlánok exportálására a túlszaporulat miatt került sor: a szafariban a hímek között már hatalmi harcok folytak, és tíz nőstény is vemhes. Az asdodi kikötőben behajózott oroszlánok a hosszú úton kizárólag kóser húst fogyasztanak, mert az izraeli hajókon nincs más.

 
 
Másfél évszázad

telt el a Vasvári Pál utcai Sász Chevrá templom alapítása óta.

 

A százötven évvel ezelőtt létrejött Sász Chevra zsinagóga Budapest belterületének egyik legnevezetesebb zsidó temploma volt, ahol a hívek idejük nagy részét a Tóra tanulmányozásának szentelték. Itt imádkozott többek között Bródy Sándor, a neves magyar zsidó író, akinek nevét emléktábla őrzi a templom falán.

A templom megújulásával munden reggel lesz imádkozás. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a Tóra és a zsidóságtudomány különböző témáiból.

A patinás körzet tagjai vendégeikkel együtt ünnepségen emlékeztek a jubileumról. Az összejövetel főszereplői Karádi Gábor elnök, Baruch Oberlander rabbi, dr. Domán István, a gyülekezet előző rabbija és dr. Schweitzer József – aki egy időben szintén végezte a templom rabbijának teendőit – voltak.

Reméljük, hogy az új évben, akárcsak a következő újabb százötven évben, megtelik a zsinagóga minden imádkozáskor, és mindig zsúfolva lesz gyerekekkel a kultúrterem a Talmud-Tóra klub és a téli-nyári Civot HáSém napközis táborozás idején! Mindenkit, fiatalt, idősebbet, férfit, nőt és gyereket szívesen lát a Vasvári Pál utcai templom vezetősége!

 
USA:
A REBBÉT MEGOPERÁLTÁK
 

A lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson nemrég operáción esett át: eltávolították epezacskóját. A műtét a New York-i Mount Sinai kórházban történt, ahol híveinek százai napi 24 órán át zsoltárokat mondtak mielőbbi felépüléséért.

Az operáció sikerült, a rebbe jobban van, és gyógyulása – korábbi agyvérzéséből való kilábalása – jól halad. A zsidó világban imádkoznak, zsoltárokat mondanak és felajánlásokat tesznek a rebbe mielőbbi felépüléséért.

 
IZRAEL:
DÖNTETLEN
 

Az izraeli választások tulajdonképpen patthelyzetet teremtettek a jobboldal--vallásos pártok (59 mandátum) és a baloldal--kommunisták és arabok (61 mandátum) között, és balközép kormányt eredményeztek, amelynek tengelyében a Munkapárt (44), valamint a baloldali Merec (12) és a vallásos Sász párt áll. Mindenesetre a tizenöt éve kormányzó Likud párt ellenzékbe szorult, és vezetője, Jicchák Sámir volt miniszterelnök, visszavonult a politikai élettől. Az új miniszterelnök Jicchák Rábin lett, aki 1974 és 1977 között már szolgált ebben a feladatkörben.

 
ROMÁNIA:
ANTONESCU UTCA VÁRADON
 

Nagyváradon és Kolozsvárott a nyáron gyűléseket tartottak az 1944-ben magyar fasiszták által deportált és a nácik által meggyilkolt 150 000 erdélyi zsidó emlékére. Dr. Moses Rosen főrabbi tiltakozott az ellen, hogy Nagyvárad központjában nemrég utcát neveztek el Antonescu marsallról, a román fasiszták véreskezű vezéréről. "Ilyesmi nem fordult elő sem Budapesten, sem Prágában vagy Szófiában" – mondotta a főrabbi, aki felkérte dr. Petru Filippet, Nagyvárad polgármesterét, vegyék le Antonescu nevét az utcáról. "Hogyan tiszteleghetünk a Holocaust áldozatainak emléke előtt, ha ugyanakkor meggyalázzuk azt?" – kérdezte dr. Rosen.

 
OROSZORSZÁG:
FINN MISSZIONÁRIUSOK
 

Nemcsak Kárpátalján ütötte fel hidrafejét a lélekvadász misszió. Nemcsak Ungvárott és Munkácson próbálják a maradék zsidóságot "megtéríteni". Moszkvai jelentések szerint finn misszionáriusok – köztük zsidó származásúak – erőteljes propagandát fejtenek ki, és sikerült beépülniük az egyetlen, Moszkvában megjelenő zsidó újság szerkesztőségébe is. Tevékenységük alapján sok száz zsidó gyereket hívtak meg nyaraltatási akciókra Finnországba és Svédországba, többnyire kolostorokba és egyéb keresztény intézményekbe. A Jád LeÁchim, a misszió elleni önvédelemmel foglalkozó zsidó világszervezet moszkvai képviselője tiltakozott az említett lapnál, amely a lélekvadászok szócsöveként szolgál.

Moszkvában jelenleg háromféle misszionáriuscsoport működik: a finn és az amerikai keresztény (evangélikus) misszionáriusok, valamint a zsidó "Jézus-hívők". Az utóbbi a legveszélyesebb, mivel tagjai autentikus zsidóknak adják ki magukat.

A misszionáriustevékenység csúcspontja a Csernobilban megsérült zsidó gyerekek nyaraltatása Svédországban, ahol vallásos keresztény családoknál helyezik el őket...

 
OLASZORSZÁG:
"AZ ÖRDÖG ZSINAGÓGÁJA"
 

Szicília érseke, Salvatore de Palme kardinális nyilvánosan bocsánatot kért az olasz zsidó hitközségtől és megkövette a híveket, akiket egy szerencsétlen megjegyzésével megsértett. A kardinális a szicíliai maffiát elítélő beszédében azt "az ördögök zsinagógájának" titulálta. Bocsánatkérő nyilatkozatában az érsek azt mondta, hogy nem állott szándékában megbántani a zsidókat. Szerencsésebb lett volna "az ördög egyházának" titulálni a maffiát, és legközelebb így is fog tenni, mondta.

Ugyanakkor az olasz labdarúgók szövetsége ígéretet tett arra, hogy próbálja megfékezni a szurkolók "lelkesedését". Ezek, akárcsak a fradisták a pesti lelátókon, antiszemita kitételekkel fűszerezik lelkesítő bekiáltásaikat.

 
JUGOSZLÁVIA:
ZSIDÓ GYEREKEK IZRAELBE
 

A polgárháború sújtotta Sarajevóból nemrég hetven zsidó gyerek és húsz felnőtt érkezett Budapesten keresztül Izraelbe. Tuvjá Ráviv, a budapesti Szochnut-irodának a jugoszláv álijáért felelős munkatársa azt mondja, hogy több száz zsidó szeretne Sarajevóból Izraelbe jutni.

 
FRANCIAORSZÁG:
AZ EGYHÁZ ÉS A NÁCIZMUS
 

Egy Párizsban nemrég megtartott "közéleti tárgyalás" egyhangú határozata szerint a francia egyház együttműködött a Vichy-rendszerrel, így a náci Németországgal.

 
RÖVIDEN
 

* A Los Angeles-i Joe Schwartz panaszt tett az Egyesült Államok State Departmentjánál, mert a szaúdi kormány nem adott neki vízumot, hogy üzleti ügyben Rijádba utazhasson. Végül megkapta a beutazási engedélyt.

 

* Az ukrajnai Lembergben utcát neveztek el Simon Petljuráról, az önálló Ukrajna hadseregének vezérlő tábornokáról, akinek emberei 1918--19-ben 60 000 zsidót gyilkoltak meg. Simon Wiesenthal tiltakozott.

 

* A tel-avivi könyvhetet közvetlenül a választások után rendezték meg. Nagy sikert aratott a Chábád Lubavics pavilon, amelyben a chászid mozgalom kiadványait árusították.

 

* Szentpétervári zsidó gyerekek nyaralnak Jeruzsálemben, egy ottani jesivá vendégeiként.

 

* Világszerte több száz "tudományos" munka létezik, amely a Holocaust szisztematikus tagadásával foglalkozik – olvasható az izraeli Bár Ilán egyetem kiadványában.

 

* Az amszterdami portugál templomnak, Európa egyik legrégibb zsinagógájának renoválási költségeire gyűjtőakciót kezdeményeztek, hogy megmentsék az impozáns épületet.

 

* Salt Like Cityben, a mormonok fellegvárában, 2800 zsidó él. Szellemi szükségleteik kielégítésén Rabbi Benni Zippel chábád küldött dolgozik.




Kapcsolódás:

Blog bejegyzések

• 2 halott 1 gyilkosért - Öröm vagy üröm?
• Bne Brak-i mosoly Budapest szívében
• Happy birthyday túl jó.... ;-]
• Irány Irán

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Disznóság!
• Ajánló - Ingyen út Izraelbe a Pesti Jesivával
• Hírek - Kis templom: mintha kicserélték volna
• Hírek - Hollywood csillagai tisztelegnek Izrael előtt
• Hírek - Új központ épül Aradon
• Hírek - Varázslatos utazás a cfáti kabbalisták nyomában
• Hírek - Ijesztgetésért indult vizsgálat az izraeli katona ellen
• Hírek - Olmertnek már két éve sem volt drága a Golán
• Hírek - Újra együtt a Felszabadító Háború önkéntesei
• Hírek - Neonácik Izrael mellett?
• Hírek - Az iráni külügyminiszter Izrael elpusztítására szólít fel
• Hírek - A születés jogán: Út Izraelbe
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Hírek - A kezdeteken most már semmi sem múlik
• Hírek - Fabréngen a „Hatodik” Jorcájtján
• Hírek - Szombat reggel kihűlt a sólet
• Hírek - A Nagy Utazás: Zoliból kántor lett
• Hírek - A Nobel-díjas professzor drósét tartott a Vasváriban.
• Hírek - Izraeli Nobel-díjas a Vasváriban
• Hírek - Jó zsidó nőnek lenni
• Hírek - Felvétel nem csak újszülötteknek!
• Hírek - Új ruhába öltözik a Vasvári
• Hírek - A Messiás lakomája a Vasváriban
• Hírek - Örömének és vidám tánc a Vasváriban
• Hírek - Mázl Tov Avi és Mirjám!
• Hitközség - Médiában - Hanuka ünnepén gyertyát gyújtanak a Nyugati téren
• Tanulmányok - Zűrös-e a hetes?

Könyvek

• Biblia / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Mászé (4Mózes 33–36.)
• Biblia / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim (Mózes 5. könyve) -- Nicávim (5Mózes 29:9–30:20.)
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 10. - 1992. június -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 13. - 1993. június -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 14. - 1993. szeptember -- A Rebbe szava - A megvilágosult élet
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 14. - 1993. szeptember -- Vasárnapi bár-micva a Vasváriban
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 14. - 1993. szeptember -- Zsidó világhíradó - Olcsóbb a kóser hús
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- A chaszidizmus története Magyarországon 4., Amulettek és ellenzők
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó : Chabad Lubavics - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Egység / Kiadó : Chabad Lubavics - Egység 16. - 1994. február -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 20. - 1995. március -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Egység / Kidadó: Chábád Lubavics - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Egység / Kidadó: Chábád Lubavics - Egység 22. - 1995. szeptember -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- Mezuza kampány
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 25. - 1996. július -- Rövidesen Gut Sábesz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 25. - 1996. július -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- Elhunyt Mikes Katalin
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 26 - 1996. szeptember -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- Alapfokú zsidóság tanfolyam fillérekért
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- www.zsido.com
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- Óvodai hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- Hollander György z"l
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 28. - 1997. április -- Hírek - események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 28. - 1997. április -- Tika megtanult héberül olvasni az imakönyvből
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 28. - 1997. április -- Góseni Hírlap
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 29. - 1997. június -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 30. - 1997. szeptember -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 31. - 1997. november -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 32. - 1998. január -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 33. - 1998. március -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 34. - 1998.május -- A Rebbe szava: Tiszteld a gyereket, mint Istent
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 35. - 1998. augusztus -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 35. - 1998. augusztus -- A Rebbe szava: Fény az alagút végén
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 40. - 1999. november -- Hírek; események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 40. - 1999. november -- Csőd a mészárszéken
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 41. - 2000. március -- Aki arameusra "magyarosított"
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Események, hírek
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Egy zsidó útikönyv
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- Hírek, események, élménybeszámoló.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 47. - 2002. február -- Programok, események a Pesti jesivával
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 48. - 2002. június -- Programok, hírek, események.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- Hírek, események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- Egy soproni jidisse máme
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- Én és a kisöcsém...Néhány könnycsepp Slomo Krausz sírjára
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 51. - 2003. március -- Vegyes: Ötven év után..., mázál tov, pilisi hétvége,...
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Hírek, események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 55. - 2004. december -- Hírek; Események; Közlemények.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 56. - 2005. április -- Hírdetések, események, közlemények
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 57. - 2005. augusztus -- Ahol az élő zsidóság részévé válhatsz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- Hírek, hírdetések, események,
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- Bárka süteményből
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- „750 éve nem született ilyen költő”
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 58. - 2006. január -- Hírek, események.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 59. - 2006. szeptember -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás II.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 59. - 2006. szeptember -- Hírek, események, közlemények.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 6. - 1991. szeptember -- Gyerekeknek - kapásból
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 60. - 2006. december -- A Rebbe szava - Az élet napja
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 60. - 2006. december -- Hírek, közlemények, események.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 61. - 2007. április -- A Rebbe szava - Szeretet: A lélek legtisztább kifejeződése
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 61. - 2007. április -- Hírek, események, kölemény.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 62. - 2007. szeptember -- A Rebbe szava: Intim együttlét - A szexualitás szentsége I.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 62. - 2007. szeptember -- Hírek, események.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Ég és Föld között
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Hírek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Zűrös-e a hetes?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 64. - 2008. április -- A Rebbe szava - A világ kora (I.)
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 64. - 2008. április -- Hírek, információk.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Filozófia / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Békés-e a békefolyamat a Közel-keleten?
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Az idősek
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- A REBBE SZAVA: Börtönreform
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: A Holocaust
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA: Hit az Örökkévalóban
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Másság és egység
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 22. I.évf./7.szám -- "ELTEMETNI A KARAVÁN HŐSI HALOTTAIT"!
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A tartós szeretetről
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- A REBBE SZAVA: Szabad választás
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Az idő
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: Az ügyvéd
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Az íztelen macesz és a négy pohár bor
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A szabadság dala
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: A világ struktúrája
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- A REBBE SZAVA: Futball
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: A napenergia
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 22. I.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A sakk
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az autó
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Futball II
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: Jótékonyság
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Társadalmi felelősség
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 28. I.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Az egyéniség ereje
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 03. I.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Gyermekek
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: Oktatás
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Házasság – Családi harmónia
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A rokkantak
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Milyenek voltak a kőtáblák?
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- A REBBE SZAVA: A lézer technológia
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- A REBBE SZAVA: Ellenálló baktériumok
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: A matematika
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 4. I.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Az elektromosság
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A kémia
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- A REBBE SZAVA: A vállalkozó
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- A REBBE SZAVA: Az atomkorszak
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Sebészi beavatkozás
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- A REBBE SZAVA: A nyomdász
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Az oltás
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- A REBBE SZAVA: A Rebbe gyémántjai
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- A REBBE SZAVA: Egyszerű és szép
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- A REBBE SZAVA: Bor és víz – az igazi öröm
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- A REBBE SZAVA: A bűnözés
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 12. I.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA: A számítógép
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 12. I.évf./49.szám -- EGY IZAZ EMBER HALÁLÁRA
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA: A gyár
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA: A jelzáloghitel
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A rádió
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 19. II.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: Az újrahasznosítás
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- A REBBE SZAVA: A tudás kapui
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- NEEMÁN PÉNZÜGYMINISZTER ÉS LAU FŐRABBI HIRSCHBERG GÁBRIEL TEMETÉSÉN
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA : A zsidó identitás
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- A REBBE SZAVA: A szauna
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Miképp garantált az isteni támasz?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- A REBBE SZAVA: Hány éves a világegyetem
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Tánc vagy tanulás?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- A REBBE SZAVA: Felelős-e Noé az özönvízért?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- A REBBE SZAVA: Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 17. II.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: Én Istenem
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: A hegymászás
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- A REBBE SZAVA: - Megéri a várakozás -
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Tartogasd hiteted saját magadnak -
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- A CHÁBÁD MOZGALOM ZÁSZLÓT BONTOTT
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 28. II.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: Az őszinte jóság
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 7. II.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: - Isten varrótűje -
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Bújócska
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- A REBBE SZAVA: Hogyan legyünk boldogok
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: A tett a lényeg...
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 16. II.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Mivel kezdjük a napot
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 2. II.évf./11.szám -- A REBBE SZAVA: Az óra
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: A katalizátor
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Hideg – meleg
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A valódi pokol
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 24. II.évf./40.szám -- A REBBE SZAVA: Az Atya megvigasztalása
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- A REBBE SZAVA: - A szabadság -
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- A REBBE SZAVA: "Fejjel" a cipőbe...
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- A REBBE SZAVA: Nagy elme, de egyszerű hit
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- MIÉRT NEM TUD ALUDNI „EGY BROOKLYNI ZSIDÓ”?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazi önfeláldozás
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 5. II.évf./33.szám -- A REBBE SZAVA: Nem csoda – logika
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Véleménykülönbség tiszteletben tartva
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Mindannyian hiszünk
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- A REBBE SZAVA: Amikor a chámec kötelező!
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A gyémántok nem kövek...
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Mózes dilemmája
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- A REBBE SZAVA: Mi az ima kódja?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 27. II.évf./23.szám -- A REBBE SZAVA: Eltekinteni az akadályoktól
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 6. II.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Ami igaz az egyikre, az nem igaz a másikra...
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA - A hozzáállás a lényeg
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 9. II.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA - Ha eltipornak, húzd össze magad!
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazság örök
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 18. II.évf./48.szám -- A REBBE SZAVA: A világ közepe
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA - Élj és élni hagyj!
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 4. II.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A benső béke
• Háláchá / Herman Wouk - Én Istenem -- Izrael
• Tankönyvek / 2007. március 23-25. - Zsidó Tduományok hétvégi szemináriuma 12. -- Chászid filozófia: Tudomány és technika
• Tankönyvek / 2002. április 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 1. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Látni a hangokat
• Tankönyvek / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Chászid filozófia: Nevelés
• Tankönyvek / 2006. szeptember 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 11. -- Chászid filozófia: Hit és értelem, Kapcsolódás az istenihez
• Tankönyvek / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Chászid filozófia: Fájdalom és szenvedés
• Tankönyvek / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó történelem: Egy nép útja; Az álmessiások; A magyarországi zsidók emancipációjának története
• Tankönyvek / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. írásai otthon és család
• Tankönyvek / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Enni és Imádkozni
• Tankönyvek / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?
• Tankönyvek / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- Chászid filozófia: a Rebbe írásaiból - A megváltás
• Tankönyvek / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- A Rebbe tollából : Az anyag a szellem szolgálatában
• Tankönyvek / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Chászid filozófia: Egység
• Tankönyvek / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Chászid filozófia: A feltétel nélküli bizalom
• Tankönyvek / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Peszáchi gondolatok: Az ízetlen macesz és a négy pohár bor

KépGaléria

• Birthright Israel 1 nap
• Birthright Israel 2-3 nap
• Pre Birthright

Könyvek

•  / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Malachi könyve --

Program

• Ingyen út Izraelbe a Pesti Jesivával

Szövegek

• A fény két hullámhossza

Cimkék:
elhunyt; Guri Rebbe; hírek; Izrael; Menachem Mendel Schneerson; orszlán; Románia; Vasvári



 Nyomtatható verzió     Küldje el ismerősének!