Apám, Chaim Gutnick rabbi a második világháború elől menekült Ausztráliába, így én már ott születtem. Rabbinikus munkája során apám elsősorban a Rebbe útmutatásaira támaszkodott. Alább az általa elmesélt történetekből idézek fel néhányat.

1965-ben apám ellátogatott a Rebbéhez. Elpanaszolta neki, hogy bár tehetséges szónoknak tartják, nagyon sok meghívást kap és beszédeivel egyaránt képes megnevettetni vagy könnyekre fakasztani az embereket, mégsem érzi úgy, hogy valódi változást tudna előidézni a szavaival. „Több ezer beszédet tartottam a karrierem során, de vajon hány esetben tudtam igazán hatni a hallgatóságra? Azok közül, akiket meghatottak a szavaim, vajon hányan változtattak az életükön?” – tette fel a kérdést.

A Rebbe így felelt: „Ha meggyőződéssel és átéléssel beszél, a szavai az emberek szívébe hatolnak az ön tudta nélkül is. Ha azonban valóban látni szeretné a szavai hatását, akkor gyakorlati dolgokról kell beszélnie, nemcsak az elméletről. Ahelyett, hogy a szombat vagy a kóserság általános jelentőségét méltatná, inkább arra kellene ösztönöznie a hallgatóságát, hogy minél többet tartsanak be ezekből az előírásokból. Javasolja nekik, hogy valamilyen gyakorlati dolgot végezzenek el, legyen szó bármilyen csekélységről is, és látni fogja az eredményt”.

Apám nagyra értékelte a Rebbe tanácsát és azonnal nekilátott a megvalósításának. Amikor ezek után a szombatról beszélt, arra kérte a közönség soraiban ülő, nem vallásos zsidókat, hogy mondjanak le a szombati tűzgyújtásról, vagy adjanak fel egy kisebb dolgot, például a szombati dohányzást. „Szeretném, ha megtennének nekem ez a személyes szívességet. Az orvosok is azt mondják majd, hogy ez jót tesz önöknek, és én, mint a rabbijuk, ugyanezt fogom mondani” – fordult a hallgatósághoz.

Nem sokkal az egyik ilyen beszéde után apám találkozott a zsinagógájában egy holokauszt-túlélővel. Ez az ember nem volt vallásos, így, miután már harmadszorra is megjelent a zsinagógában, apám megkérdezte, hogy minek köszönheti a látogatását. „Hallottam, amikor azt kérte, hogy ne dohányozzunk szombaton. A következő szombaton, amikor munkába mentem, elhatároztam, hogy megteszem önnek ezt a szívességet, és nem gyújtok rá. Azután arra gondoltam, hogy ha már lemondtam a szombati dohányzásról, mit keresek az irodámban? Így hát felálltam, és eljöttem ide. Azt hiszem, a továbbiakban is eljövök majd, sőt lehet, hogy még kidust is csinálok.”

Ez volt a Rebbe tanácsában rejlő csoda – egy kis dolog, egy apró kérés képes hegyeket megmozgatni. Miután apám velem is megosztotta ezt a módszert, én is alkalmazni kezdtem. Nincs olyan beszéd, melynek során ne kérnék az emberektől valamilyen apró, gyakorlati vállalást.

Egy másik esetben egy Balaklavában élő, tizenhat éves lány jelent meg apámnál, és közölte, hogy szeretne betérni a zsidóságba. Miután apám meggyőződött arról, hogy komolyak a szándékai, elvitte a helyi vallási bíróság elé. A bét din tagjai azonban visszautasították, mert túl fiatalnak ítélték egy ekkora döntés meghozatalához. Azt mondták, hogy jöjjön vissza néhány év múlva.

A lány azonban annyira a szívére vette az elutasítást, hogy belebetegedett. Nem evett, nem aludt, és a szülei nagyon aggódtak érte. Ekkor apám azt javasolta neki, hogy írjon a Rebbének és kérje a tanácsát. A lány hosszú levelet írt, melyben részletesen megfogalmazta, hogy miért akar zsidó lenni, és kérte a Rebbét, hogy engedélyezze a betérését. Nem kapott választ, azonban a Rebbe egy apámnak küldött, egészen más témájú leveléhez a következő utóiratot fűzte: „Mi a helyzet azzal a balaklavai zsidó lánnyal, aki olyan hosszú levelet írt nekem?”

Apám nagyon meglepődött. Vajon miért utalt a Rebbe zsidóként a betérésére váró lányra? Ez nyilván üzenet volt, így egy másik rabbi társaságában azonnal felkereste a lány szüleit. Hosszas beszélgetés után a lány édesanyja bevallotta, hogy valójában zsidó, csak korábban nem akarta ezt felfedni a holokauszt miatt.

A lány tehát maga is zsidó volt, így nem volt szükség a betérésre. Csatlakozott a közösségünkhöz, férjhez ment és szép családja lett.

Nem sokkal később, amikor apám személyesen találkozott a Rebbével, feltette neki a kérdést, hogy honnan tudott a lány valódi származásáról. „Mi, hászidok, tudjuk, hogy a Rebbe képes ilyesmire, de hadd vegyem a bátorságot, hogy megkérdezzem: van-e valamilyen racionális magyarázata a dolognak?”

A Rebbe elmosolyodott és így szólt: „Csak egy zsidó lány írhatott ilyen levelet”.

Apám ebből azt a tanulságot vonta le, hogy a Rebbe minden zsidóról gondoskodni akar. Nemcsak az elmélet szintjén, hanem gyakorlati módon is. A Rebbe nem engedte elveszni ezt a gyökereitől elszakított zsidó lányt sem, ezért gondoskodott arról, hogy visszatérjen a népéhez.

Mordechai Gutnick rabbi

 

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 12. szám – 2020. december 3.

 

Megszakítás