Egy jószívű csecsemő

A Rebbe dél-afrikai küldötteinek, Mendel Lipskar rabbinak és feleségének, Mashinak köszönhetem, hogy a Tóra útjára léptem. Ők javasolták, hogy tanuljak a Brooklynban működő Machon Chana lányiskolában, ahol végül két felejthetetlen évet töltöttem. A legnagyszerűbb él­mény az volt, hogy a Rebbe közelében lehettem. Bár személyes találkozóra nem került sor, minden általa vezettet hászid összejövetelem részt vettem és gyakran írtam neki levelet.

Tanulmányaim közben egyszer hazautaztam, hogy lássam a családomat. Amikor a visszautamat terveztem, a bátyám azt javasolta, hogy szakítsam meg a repülést Izraelben. Ő már járt az előző rebbe által alapított Kfár Chábádban, és úgy vélte, hogy ott találhatnék magamnak vőlegényt. Nem győzött meg tejesen, ezért írtam a Rebbének, és a tanácsát kértem. Azt írtam, hogy csak abban az esetben utaznék Izraelbe, ha valóban ott találhatok rá a jövendőbelimre. A Rebbe válaszában aláhúzta a jövendőbeli szót és az írta utána héberül, hogy „így van”.

Így tehát Kfár Chábádba utaztam, ahol valóban találkoztam a későbbi férjemmel, aki Ausztráliából érkezett oda, hogy a jesivában tanuljon. Az esküvőre 1977-ben került sor Dél-Afrikában, majd Kfár Chábádba költöztünk, mert a férjem ott folytatta a tanulmányait egy házas férfiak számára alapított tanházban, a Rebbe áldásával.

Most ugorjunk a harmadik terhességemhez, mert azzal kapcsolatban szeretnék egy történetet megosztani.

Nagyjából a hatodik hónapban voltam a fiammal, Dannyvel, amikor egy rutinvizsgálat után az orvos a következőt mondta: „Sajnálom, de valami nincs rendben a fia szívével. Szeretném, ha minél hamarabb elmenne egy gyermekkardiológushoz és csináltatna egy ultrahangvizsgálatot”.

Így is tettem. A kardiológus megállapította, hogy a fiamnak valóban súlyos szívproblémája van és egy olyan, jelentős méretű lyuk van a szívében, amilyet még nem látott méhen belül. Rendkívüli aggodalom lett úrrá rajtam. Azonnal felhívtam a háziorvosunkat, aki azt ajánlotta, hogy írjak a Rebbének.

A Rebbe válaszában megáldott, hogy problémamentes terhességem legyen és egy egészséges gyermeknek adjak életet. Azt is ajánlotta, hogy erősítsem meg az Istenbe vetett hitemet.

Mindeközben az orvosok már a legrosszabbtól tartottak. Azt mondták, hogy a fiam talán agykárosodással születik meg, és feltehetően nem lesz képes normális életet élni. Ráadásul egy komoly műtétet is el kell végezni majd rajta. „Amikor bejön szülni a kórházba, ne hozzon magával csecsemőruhákat, mert nagy valószínűséggel nem marad életben a magzat” – közölték.

Nem volt könnyű átélni mindezt. Újabb és újabb vizsgálatokat készítettek, de nem volt változás. Semmit sem tudtam tenni, csak azt, amit a Rebbe tanácsolt. Igyekeztem megerősíteni a hitemet az Örökkévalóban. Minden erőmmel ezen voltam, és ez nagy segítséget jelentett a lelki békém megőrzéséhez. Egyre inkább azt éreztem, hogy Isten velem van és számíthatok a Rebbe áldására.

1984. szeptember 30-án végül megszületett a fiam. Egy sereg specialista állta körül az ágyamat. Az szülészorvos közölte a férjemmel, hogy csoda történt. A szívproblémán kívül a köldökzsinór a gyermek nyakára volt tekeredve, ráadásul a köldök és a méhlepény közötti erekkel is probléma volt. A fiam mindezek ellenére életben volt. Azonnal inkubátorba tették és megvizsgálták a szívét. Bár hallottak valami zörejt, de mindent rendben találtak. Azonban óvtak attól, hogy túlzott reményeim legyenek.

Hat héttel azután, hogy kiengedtek a kórházból, elmentünk egy kardiológiai vizsgálatra. Miután az orvos elkészült, így fordult hozzám: „Lilian asszony, igazán ostobának érzem magam önnel szemben. Az összes fotó, videó és vizsgálati eredmény azt mutatja, hogy a gyermek szívében lyuk volt azon a helyen, ahol most csak nagy mennyiségű hegszövetet látok…”

A lyuk magától begyógyult, a szív formája normális lett és a többi súlyos probléma is megszűnt magától.

„Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy spontán gyó­gyu­lás történt. Nem tudom mással megmagyarázni” – mondta az orvos.

Ekkor beszámoltam neki a Rebbe áldásáról. Elmondtam, hogy nekem ez a magyarázatom a történtekre, amit ő el is fogadott.

El sem tudom mondani, hogy milyen boldogok voltunk ezután. Azonnal felhívtuk a Rebbe irodáját és elújságoltuk a jó hírt. A fiunknak a Dániel Niszim nevet adtuk. A niszim héberül csodákat jelent. Egészséges, erős gyermek lett belőle, aki sokat sportolt.

Örökre hálásak vagyunk az Örökkévalónak ezért a csodá­ért, ahogy természetesen a Rebbének is.

Gila Lilian

  • Küldés emailben

Fejezetek