Chicagói kapcsolatok

1969-ben egyszerre kaptam meg általános iskolai igazgatói mi­nősítésemet, valamint első fel­kérésemet intézményvezetés­re. Az iskola, ahol a pozíciót aján­lották, Chicago déli oldalán helyezkedett el, ahol nagyon magas volt a bűnözési ráta. Tanácstalan voltam, hogy elfogadjam-e a fel­ké­rést, mivel ez csak fél évvel azt követően volt, hogy Chicagót lángba borították a Martin Lu­ther King elleni merényletet követő felkelések. Rengeteg feszültség volt a levegőben, s a ha­rag főleg a fehérek ellen irányult. Egy színesbőrű igazgatót vál­tottam volna fel, egy túlnyo­mó­an színesbőrű tanulókat ok­­tató iskolában. Bölcs dolog lett volna elfogadni a felkérést? Nem voltam benne biztos, így el­­határoztam, hogy New Yorkba uta­zom, hogy a Rebbe tanácsát kér­jem.

Különös találkozó volt. „Elfogadjam a felkérést?” – kérdeztem. Kérdéssel felelt: „Vajon Daley polgármester indulni fog az újra választásáért?” Nem értettem, ez hogy kapcsolódik az én kérdésemhez, de azt mondtam: „Igen, valószínűleg élete végéig ő lesz a polgármester.” (Richard J. Daley polgármesterről volt szó, aki az irodájában halt meg miután 21 évig szolgálta a várost). A Rebbe eredeti kérdésemre visszatérve a következő választ adta: „Kérdezd a másodikat a sorban.” Ennyivel a téma le is volt zárva. Ugyanolyan tanácstalanul távoztam a Rebbétől, mint ahogyan megérkeztem hozzá.

Mikor hazamentem próbáltam összerakni, hogy értelmezzem, de nem ment. Elmentem az oktatási központba, hogy egy nem-zsidó barátom, Guy Brunetti véleményét kérjem ki, aki aMunkavállalói Kapcsolatok Testületének igazgatója volt. Azt felelte: „A kevés színesbőrű igazgató egyikének fogod átvenni a helyét. De csak átvenni, nem elvenni. Ha jól tudom, előléptették. Így elfogadhatod az állást, nem úgy leszel megítélve mint a fehér, aki kitúrta a színes bőrűt.” Ekkor valaki benézett az ajtón, s azt mondta: „Gratulálok Guy! Az Oktatási Testület Végrehajtó Ülése épp most szavazott meg téged főfelügyelő helyettesnek!” Hirtelen minden világos lett: hiszen épp most kértem tanácsot a főfelügyelő helyettestől, a másodiktól a sorban!

A kulcstényező Daley polgármester volt. Ő tartott mindent az ellenőrzése alatt. A főfelügyelő és helyettese annak a rendszernek voltak részei, amit ő irányított. Abban a pillanatban megértettem, hogy a Rebbe jóval többet tud Chicagó működéséről, mint a legtöbb ott lakó. Elfogadtam az állást, amit 19 évig, nyugdíjba vonulásomig töltöttem be.

Közben az 1970-es évek vége felé jött egy újabb lehetőség, menjek Chicago legerősebb intézményébe dolgozni a West Rogers Park szomszédságában. Ekkorra már jó pár évet eltöltöttem egy olyan iskolában, ami egy nagyon rossz, bűnözéssel terhelt negyedben volt, s szerettem volna kicsit egy olyan környéken dolgozni ahol magasabb a színvonal, akadémiai légkör uralkodik, és közelebb helyezkedik el a lakóhelyemhez. Mikor ezzel kapcsolatban kértem a Rebbe tanácsát, hosszú listát írtam az előnyökről és a hátrányokról, amiben természetesen nagy túlsúllyal soroltam az előnyöket. A Rebbe azt tanácsolta, hogy ne váltsak, maradjak ott, ahol vagyok.

Korábbi levelezésünkből már tudtam, mennyire szívén viseli a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát. Küldött nem csak nekem, de az összes tanárnak egy háromoldalas oktatási csomagot, lényegében tanácsokat, melyben hangsúlyozta, hogy a tanároknak nagyon érzékenyeknek kell lenniük a diákok szükségleteire. A legpusztítóbb hatást a gyerekek teljesítményére, akik gyengébb, viharosabb háttérből jöttek, az önbecsülés hiánya okozza. Sokan valóban nem voltak erre a problémára érzékenyek. A tanárok lekezelően beszéltek a diákokkal, s nem azon a szinten tanították őket, mint amit képességük elbírt volna. És ha egy tanuló nem kapja meg a kellő terhelést nem lesz sikeres. Így a Rebbe azt igyekezett hangsúlyozni, hogy minden diákban nagy kiaknázatlan lehetőség van, amit néha a tanárok nem megfelelő munkája miatt nem lehet felszínre hozni, akik ebben az esetben nemhogy nem segítik a fejlődést, de egyenesen akadályozzák azt.

De ez alkalommal ezt nem említette meg, mint okot. Azt mondta: „Az utolsó embert először, az elsőt utoljára.” Majd héberül a következőt tette hozzá: „V’Od Taamin – más tényezők is vannak.”

Erről mentoromat, J.J. Hecht-et kérdeztem meg, hogy mit jelenthet, de ő sem tudta elmagyarázni, csak annyit mondott: „Ne kérdezd, csak csináld!” Ezek után a következők történetek: visszavontam a jelentkezésemet az állásra, amit egy nagyon jó, szintén zsidó barátom kapott meg, aki szintén a West Rogers Park közelében lakott. Azonban nem sokkal később áthelyezték egy még távolabbi helyre, mint ahol én voltam. Mindez azért történt, mert a szövetségi kormány beiktatta a deszegregációs törvényt, melynek folyományaként sok pozíció cserélt gazdát afro-amerikaiak és fehérek között, hogy megszüntessék a „csak fekete” – „csak fehér” iskolákat.

Efrayim Moscowitz

 

  • Küldés emailben

Fejezetek