Az Emmy díjas műsorvezető, aki a nevét se tudta

 Williamsburgban születtem és a Rebbével való első találkozásomra csak homályosan emlékszem. A Chábád központban voltam, az Eastern Parkway 770 szám alatt. Különleges élmény volt, semmihez sem hasonlítható, főleg egy olyan zsidó fiú számára, aki még szinte sosem találkozott a vallásos élettel. Arra pontosan emlékszem, hogy a nagy tömeg kö­zepén állok egy ember előtt, akinek meleg a mosolya, és ragyogó a tekintete. Kedves volt és megnyerő, ő volt a figyelem középpontjában. Mondanám, hogy olyan volt, mint egy híresség, de nem ez lenne rá a megfelelő szó, ám – tekintve TV-s hátteremet – ez volt az egyetlen, ami vele kapcsolatban eszembe jutott. Mikor legközelebb mentem hozzá, a feleségem éppen várandós volt, s az áldását kértem, hogy minden jól alakuljon a terhesség során. A Rebbe először adott egy dollárt, a jövőbeni sikerekért, majd még további két egydollárost adott, és mondta, hogy ezt a gyer-mekáldásra. Nem értettem, hogy miért két dollárt adott gyermekáldásra, de később kiderült, hogy feleségem ikrekkel volt várandós.

Nem sokkal ezt követően, az orvos értesített, hogy az egyik gyerek nem jut elegendő táplálékhoz az anyaméhben, s jóval ki¬sebb mint testvére, így előfordulhat, hogy sürgősségi beavatkozásra lesz szükség. Így írtam egy levelet a Rebbének. A választ személyesen kaptam meg a titkárától, Binyomin Kleintől: „Tudni akarod mi volt a Rebbe vá­lasza az aggodalmadra? Csak annyi hogy ’eh’, s már el is hajtott egy kézmozdulattal.” És hál’ Is¬tennek minden a legnagyobb rendben ment. Az ikrek még egy kicsit később is jöttek világra, mint azt előzetesen az orvosok betájolták. Mostanság tartanak a zsidó iskola befejezésénél, ahol egész eddigi életükben is ta¬nultak, s szerencsére jóval vallásosabbak mint én.

1987-ben a Miami10 TV csatorna hírműsor-vezetőjeként dolgoztam. Abban az időben kerestek meg a Chábádtól, hogy dol¬gozzak az Aleph Institute-nak, ami a zsidó katonáknak, va¬lamint büntetésüket töltő elítélteknek biztosította a vallási szükségleteit. Egy részem azt súg¬ta, hogy ez egy nagy lehetőség, hogy valódi változást hozhassak, de mégsem voltam benne biztos, hogy ez tényleg nekem való feladat. Shalom Ber Lips¬kar rabbi javaslatára írtam a Rebbének: elmeséltem, mit csinálok jelenleg, és azt is, hogy milyen irányba szeretnék továbbmenni. Nem sokkal később Lipskar rabbi keresett meg telefonon, s kö­zölte, hogy a Rebbe válasza megérkezett, s rögtön menjek át hozzá.

Mikor megérkeztem, az asztala mögött ült, a Rebbétől kapott levelet tanulmányozva és azt mondta: „Nem értem. Nem tudom kitalálni, mit akar mondani, habár egy ideje már próbálkozom.” „Mit írt?” – kérdeztem.

„Add meg az összes neved” – vá­laszolta. Erre nem számítottam, valami másfajta, valami intellektuálisabb választ vártam. Nem értettem, s most már ketten voltunk tanácstalanok. S bár Lipskar rabbi sem volt biztos a le¬vél értelmezését illetően, de bá­tortalanul azt mondta: „Nem világos, talán a Rebbe valahogy nem ismeri fel a lelkedet, vagy valami ilyesmi. Talán édesanyádat kéne megkérdezned a héber nevedről.” Nos, ez nem volt nehéz, tudtam, hogy Joszéf a héber nevem. És így is írtam alá a Rebbének címzett levelem, megtoldva apám nevével is – Joszéf ben Cvi Hirs Leib HaLévi. Lipskar rabi irodájából rögtön édesanyámhoz mentem, s elmeséltem neki mi történt. Ő is tanácstalannak tűnt, csak úgy, mint én. Mondtam: „Nem értem, sehogy sem áll össze a kép, tudom, hogy Joszi a héber nevem. „Igen”, mondta, „Joszéf Mordechai”. „Tessék?” – kérdeztem. Majd megismételte: „Joszéf Mordechai.” „Mordechai?” – kérdeztem kétkedően. „Ezt sose mondtad nekem.” Visszamentem Lipskar rabbihoz, s mondtam, hogy a teljes nevem Joszéf Mordechai ben Cvi Hirs Leib HaLévi. „Írj egy másik levelet a Reb¬bének, de ezúttal ezen a néven írd alá!”- mondta. Így írtam egy másik levelet. A válaszban annyit írt: „Kérdezd a legjobb ba¬rátodat.” Így édesanyámat kér¬deztem meg, tekintve hogy úgy éreztem, ő a legjobb barátom. Hosszas átbeszélés és kielemzés után eldöntöttem, hogy az Aleph Institute-hoz megyek dol¬gozni. Most, sok éves távlatból visszanézve meg szeretném osztani azt, amit az egész történetből leszűrtem a Rebbével kapcsolatban. Bármely másik zsidó vezető, ha levelet kapott volna egy népszerű TV csatorna műsorvezetőjétől, aki a közszférába akart volna menni, rögtön azon törte volna a fejét: „Hogy tud¬nánk ezt a saját szervezetünk reklámozására használni? Hogyan lehetne segítségünkre videókkal, sajtóanyagokkal? Hogy nőhetnénk rajta keresztül?” De a Rebbe nem így közelítette meg, csak annyit gondolt: itt egy zsidó srác, aki nem tud¬ja a héber nevét. Ebből tudtam, hogy a Rebbe egy teljesen más kategória és másfajta vezető volt. Olyan, aki mindegy milyen messze is vagy tőle, akár fizi-kailag, akár világnézetben, képes az éteren át átnyúlni érted, és segíteni egy nagyon, nagyon mély szinten. Jerry Levine

  • Küldés emailben

Fejezetek