Az álruhás haszid

Benjamin Blech a nevem és régi rabbidinasztiából származom. Én már a tizedék nemzedék vagyok a családunkban, aki rabbioklevelet szerzett. Apám haszid volt, a csortkovi Rebbe követője. Először Zürichben, majd a New York-i Boro Parkban vezetett közösséget, továbbá ő irányította a Toras Emes jesivát. Először nála tanultam, majd a Tora Vodaas jesivában és Lakewoodban. A rabbioklevelemet a Yeshiva Universityn szereztem, majd a Columbia Egyetemen diplomáztam pszichológiából. Ezt követően rabbiként és egyetemi tanárként helyezkedtem el.

Azért tartom fontosnak, hogy ilyen részletességgel beszámoljak a hátteremről, mert ennek köze van ahhoz, hogy miként kerültem kapcsolatba a lubavicsi Rebbével, illetve ahhoz is, hogy miért engem választott ki bizonyos küldetésekre.

Először a hatvanas években találkoztam a Rebbével, miután megválasztottak a Young Israel mozgalom rabbitanácsának élére. A Rebbe felhívta a Young Israel titkárságát, és azt kérte, hogy a rabbitanács elnöke keresse fel, mert a szovjet zsidóság sorsáról szeretne vele beszélni. Bár ez már nagyon rég történt, a mai napig élénken él bennem a pillanat, amikor ezzel a hatalmas tóratudóssal találkoztam. Elég sok híres és fontos embert láttam már életem során, de egyikül kisugárzása és szentsége sem volt a Rebbéhez mérhető.

Abban az időben még nem sokan foglalkoztak a szovjet zsidósággal és a Rebbe azt próbálta megértetni velem, hogy mennyire fontos segíteni a szovjet zsidókat abban, hogy fennmaradjon a kapcsolatuk őseik hagyományával. A Rebbe felismerte, hogy az amerikai zsidók nagy része már teljesen lemondott a szovjet zsidókról. Úgy vélték, hogy a többségük már úgyis vegyesházasságban él, azt a kevés embert pedig, aki továbbra is ragaszkodik a Tórához, úgysem lehet kimenteni a szovjet birodalomból.

A Rebbe azonban nem így gondolkodott. Ő nem volt hajlandó lemondani egyetlenegy zsidóról sem. Abban hitt, hogy a tenger akkor válik csak ketté, ha behatolunk a vízbe. Ahogyan a történelem mutatja, neki volt igaza.

Legközelebb 1989-ben találkoztunk. Akkor éppen fizetett szabadságon voltam, hogy legyen időm megírni a könyvemet. Mielőtt nekiálltam volna, telefonhívást kaptam a Rebbe titkárától, Yehuda Leib Groner rabbitól. Így szólt: „Úgy tudjuk, hogy ön jelenleg szabad. A Rebbe ezért találkozni kíván önnel, hogy megbeszéljenek egy fontos küldetést. Azt szeretné, hogy elutazzon a Távol-Keletre, és visszahozza az ott élő zsidókat a Tórához”. Természetesen nagyon meglepett a hívás. Eleinte azt gondoltam, hogy a Rebbe azt szeretné, hogy pénzt gyűjtsek a lubavicsi mozgalomnak. Amikor megkérdeztem, hogy jól gondolom-e, határozott nem volt a válasz. „Nem azt kérjük, hogy pénzt gyűjtsön. Önre van szükségünk”.

Ettől egészen elképedtem. Miért éppen engem akar a Reb­be? Nem igazán találtam ma­ga­mat megfelelőnek arra, hogy a kül­döttje legyek. Nem vol­tam haszid. Modern ortodox zsidó voltam, és ennek megfelelő­en is öltözködtem. Nem volt sza­kállam, pajeszom, fekete zakóm vagy fekete kalapom.  Meg is mondtam Groner rabbinak, hogy mit gondolok. Ő erre így felelt: „A Rebbe nem a külsőségek alapján ítéli meg az embereket, ráadásul mindent tud önről. Azt akarja, hogy látogasson ide. El akarja mondani, hogy mik a tervei önnel kapcsolatban”.

Elmentem tehát a Rebbéhez, aki elmondta, hogy távol-keleti közösségekbe akar küldeni, ahol már kialakított hídfőállásokat. Az ottani zsidók azonban bizalmatlanok és távolságtartók a haszidjaival szemben, mert idegennek találják a hagyományos öltözetüket. Én viszont, aki „normális” ruhákban járok, jól beszélek angolul, ismerem a modern kifejezéseket, könnyebben szót értek majd velük, megkönnyítem a küldöttek beilleszkedését és egységbe tudom kovácsolni az embereket.

Hogyan is mondhattam volna nemet? Természetesen útnak indultam. A haszidok megszerveztek mindent, nekem csak beszélnem kellett. Jártam Ausztráliában, Új-Zélandon, Szingapúrban, Tokióban, Bangkokban és Hong-Kongban is. Akárhová is utaztam, mindenhol örömmel fogadtak és igen sikeresnek bizonyult a küldetés.

Miután közel három hónap elteltével hazatértem, ismét ellátogattam a Rebbéhez, aki gratulált az elért eredményekhez. „Nagyon boldoggá tett, ami elvégzett. Szeretnék elmondani valamit: tudja-e vagy sem, ön egy igazi haszid – álruhában”.

Ez egy fantasztikus mondat volt, melyben ott rejlik a Chábád filozófia lényege: ne a külsőségek alapján ítéljük meg a zsidókat, hanem a bennük lévő zsidó lélekre koncentráljunk. Arra a potenciálra, mely jobbá teheti a világot.

Benjamin Blech

 

  • Küldés emailben

Fejezetek