A Rebbe jóslata

 

Izraelben születtem, de hatéves ko­romban a szüleimmel az Egye­­sült Államokba költöztünk,
és Brooklyn Crown Heights ne­vű részében telepedtünk le. Ebben az időben még nem voltunk kapcsolatban a Chábáddal, de apám néha az Eastern Parkway 770-es épületében imádkozott, a Chábád központban. Első találkozásom a Rebbével pont akkor történt, mikor elvállalta a mozgalom vezetését.

Emlékszem, apámmal mentem a zsinagógába, ami teljesen tele volt. Kicsit elveszettnek éreztem magam, s mikor próbáltam találni egy imakönyvet, egyet sem láttam, kivéve azon az asztalon, ami mellett a Rebbe ült. A Rebbe felém biccentett, hogy üljek mellé, s imádkozzunk együtt a szidúrjából. Így is tettem, ám úgy tűnt ez a többi haszidnak nem tetszett, mert elkezdtek noszogatni, hogy menjek arrébb. A Rebbe erre felnézett, és azt kérdezte jiddisül: „Mit akartok tőle? Nagyon jól imádkozunk együtt!”

Ezek után még számtalanszor találkoztam vele. Egy alkalommal, a Rebbe borzasztó szenvedéstől  mentette meg a feleségemet. Épp terhessége hetedik hónapjában volt, és olyan erős fájdalmai voltak, hogy az ágyból sem bírt kikelni. A baba az egyik ideget nyomta. Nagy aggodalmamban a Rebbe irodáját hívtam fel. Még aznap este választ kaptam: „Ellenőrizd a tfilined.”

Azonnal elvittem a tfilinem a világhírű montreáli szoferhez, Yosef Silverman rabbihoz. Pár óra múlva visszahívott, s azt mondta: „Szeretném, ha most átjönnél hozzám.” „Találtál valami hibát rajtuk?” Azt mondta: „Az írás rendben van, de a tekercseket nem ezekhez a rekeszekhez méretezték. A tekercsek felborultak a rekeszükben, és ahelyett, hogy függőlegesen álltak volna, eldőltek vízszintes helyzetbe. Sikerült a rekeszen belül kitámasztani a tekercseket, így most már jól áll mindegyik.”

Ezután átvettem tőle a tfilint, és hazamentem. Ez úgy délután három-négy óra tájban lehetett. És mit láttam mikor hazaértem? Feleségem a konyhában állt. Ez teljesen lesokkolt, hisz addig olyan fájdalmai voltak, hogy fel sem tudott kelni. Azt kérdeztem: „Mikor kezdted magad jobban érezni?” „Nem tudom”, mondta, „úgy másfél órával ezelőtt.” Ezután elmondtam neki mi történt. Rájöttünk, hogy pont akkor kelhetett ki az ágyból, mikor Silverman rabbi megigazította a tfilin tekercseit.

Egy másik történetem, amit szeretnék megosztani 1977-ben, hanuka környékén történt. Ekkoriban volt Montreálban egy utazási irodám, kaptam egy ajánlatot, hogy költöztessem a céget egy üzletileg kedvezőbb helyre, ám jóval magasabb bérleti díjjal. Nem tudtam, mitévő legyek, így természetesen levelet írtam a Rebbének.

Saját gondjaimba merülve kiment a fejemből, hogy ekkoriban azt kérték a Rebbe környezetéből, hogy ne írjunk neki levelet – két hónappal voltunk a szívinfarktusa után –, így mikor eszembe jutott, haragudtam magamra. A Rebbe is már többször mondta: „Ha kérdésed van, először a barátaid tanácsát kérd ki.” Csak élet-halál kérdés esetén írhattak neki.

Akárhogy is, nagyon megörültem mikor már jó ideje nem kaptam választ. Abban reménykedtem, hogy a levél el sem jutott hozzá, vagy ha igen, akkor egy titkára félrerakta. Így végül én hoztam meg a döntést egyedül, s irodámmal elköltöztem.

Néhány hónappal később, Peszách táján a szüleimet látogattam meg New Yorkban, majd az ünnepet követő este Crown Heights-be mentem. A Rebbe épp a haszidjainak töltött bort a poharából, s én is köztük voltam. Mikor hozzám ért a sor, rám nézett, és azt mondta: „Ezt az új irodádért.”

Ez is mutatta, hogy mindent észben tartott. Lenyűgözött, hogy még az én apró kérésemre is emlékezett több hónappal később.

Egy másik alkalommal – 1988-ban – Naftali bátyám is ment, hogy a Rebbe poharából kapjon bort. Ez Sávuotkor volt. Mikor a Rebbe hozzá ért, azt kérdezte bátyámtól: „És veled mi újság?” Naftali erre azonnal lefagyott. Nem számított rá hogy a Rebbe kérdezni is fog tőle, így teljesen elnémult.

Ekkor a bátyám már négy éve házas volt, de még mindig nem született gyermekük. Korábban már írt a Rebbének, hogy az áldását kérje, de abban a pillanatban nem volt elegendő lélekjelenléte, hogy kérését megismételje. A Rebbe azt mondta neki jiddisül: „Zol zain besser un besser”, ami azt jelenti, „Egyre jobb és jobb lesz”. És a mi vezetéknevünk is Besser.

Mikor bátyám elmesélte, hogy mit mondott neki a Rebbe, tudtam, hogy valamit előre akart jelezni ezzel. És el se hinnék, hogy pontosan kilenc hónappal később megszületett bátyám első kisfia. Kerek kilenc hónappal rá! A Rebbe sziván hónap 7-én mondta, hogy „besser un besser” a baba meg ádár hó 6-án jött a világra. Azaz kilenc hónappal később volt egy Besser, és még egy Besser. Megszületett a Besserek következő nemzedéke.

Shlomo Besser rabbi

 

  • Küldés emailben

Fejezetek