A Rebbe és a távgyógyítás

Indiában születtem egy perzsa zsidó családban. Kétéves koromban Angliába költöztünk, majd 18 évesen férjhez mentem, és Olaszországban telepedtem le. Ott ismertem meg a Chábád moz­galmat. A Rebbével 1977-ben találkoztam, amikor a férjem, Benyamin megbetegedett.

Benyamin a Távol-Keletre utazott üzleti ügyben, és amikor visszatért Milánóba, láttam, hogy valami nincs rendben vele. Azt mondta, jól érzi magát, de másnap reggel teljesen lebénultan ébredt. Egy hónapra kórházba került, de az állapota nem javult. Még rágni sem tudott. Csak levest tudott enni, amit naponta vittem be neki. Az orvosok folyamatosan vizsgálatokat végeztek rajta, de nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a bénulást.

Kétségbeesésemet megosztottam a lubavicsi Rebbe milánói küldöttjével, Moshe Lazar rabbival. Ő megkérdezte, hogy nem akarom-e a Rebbe áldását kérni a férjemre. Nem éreztem illendőnek visszautasítani az ajánlatot, pedig magamban azt gondoltam, hogy vajon mit tudna segíteni valaki New Yorkból itt, Milánóban? Abban biztos voltam, hogy a dolog nem árthat, így megadtam a férjem zsidó nevét: Binjámin ben Eszter. De őszintén szólva semmire sem számítottam.

A következő nap, amikor megjelentem a kórházban a levessel, majdnem elájultam. A férjem jött velem szemben. Nyoma sem volt a bénaságnak, még mankóra sem volt szüksége!

„Mit történt?” – kérdeztem. „Nem tudom. Olyan, mintha a testem le lett volna fagyasztva, most pedig felengedett. Jól vagyok” – válaszolta a férjem.

Ezt követően elgondolkodtam: „Ki lehet ez a Rebbe? Hogyan tudta meggyógyítani a férjemet?” Többet akartam tudni róla, de erre csak azután került sor, hogy 1979-ben kivándoroltunk az Egyesült Államokba. Talán túl drámaian hangzik, de így volt: az első találkozásom a Rebbével egy új élet kezdetét jelentette a számomra. Amerikába érkezésünk után egy nappal már a Rebbénél voltam, ahogy a későbbiekben mindig, ha tanácsra volt szükségem a családommal vagy a queensi perzsa közösséggel kapcsolatban. Délutánonként Crown Heightsba mentem a Chábád főhadiszállására, hogy megpillanthassam a Rebbét, amint távozik a délutáni imáról. Ebből merítettem inspirációt.

1980-ban fordulat állt be az életemben. A közösségünk rabbija, Eliyahu ben Chaim rabbi megkért, hogy kezdjek el menyasszonyokat tanítani a zsidó családi élet törvényeire. Komolyan vettem a megbízást, ezért két tanfolyamot is elvégeztem Crown Heightsban.

Hat hónap elteltével azonban az inamba szállt a bátorságom. Túl nagy felelősségnek éreztem ezt a megbízást, ezért a Rebbéhez fordultam tanácsért, aki a következőket mondta: „Nemcsak, hogy alkalmas erre a feladatra, hanem köteles is teljesíteni azt. Én pedig szeretnék a társa lenni ebben”. Ezután átadott 15 dollárt. Amikor megalakult a tanulócsoport, kiderült, hogy 14 menyasszony iratkozott fel, azaz velem együtt éppen tizenöten voltunk!

A fiam bár micvája kapcsán is fontos szerepet játszott a Rebbe az életünkben. Amikor ellátogattunk hozzá a férjemmel az esemény előtt, a Rebbe így szólt hozzánk: „Azt akarom, hogy visszatérítsék az embereket Istenhez. Ha ezt teszik, azzal Isten ügyében jártnak el, Ő pedig megsegíti és több jóval árasztja el önöket, mint amennyit el tudnak képzelni. Értik?”

Ezt követően, a Rebbe szavain felbuzdulva Talmudtóra-ok­ta­tást indítottam a perzsa közös­ség gyermekeinek. Ez nem volt könnyű vállalás, mert eleinte tel­jesen egyedül voltam, de végül sikerrel jártam. Voltak olyanok, akik megpróbálták leállítani a programot, mert nem tetszett nekik, hogy a gyerekek val­lásosak lesznek. Felháborodtak, amikor visszautasították, hogy a McDonald’s-ban egyenek, vagy szombaton autóba üljenek. Amikor már kezdtem belefáradni a küzdelembe, elmentem a Reb­béhez és elpanaszoltam neki a nehézségeimet. A Rebbe a következőt mondta: „Górnist! Ez semmiség. Ennek vége fog szakadni”.

Igaza volt. Attól a naptól fogva a vihar elült, és én nyugodtam tudtam továbbfolytatni a mun­kát.

Az évek során rengeteg áldást kaptam a Rebbétől. Bármilyen problémám akadt, őt kerestem fel. Olyan dolgokat is megosztottam vele, melyeket mással nem tudtam. Ő tanácsot adott, védelmet nyújtott és mindenben segített. Nem ismertem senki mást rajta kívül, aki olyan apai szeretettel és törődéssel fordult volna felém, mint ő. Apaként tekintettem rá, és nagyon hiányzik.

Sarah Karmely

  • Küldés emailben

Fejezetek